Minden kapcsolódásunk ciklikusan működik, és ennek a működésnek saját ritmusa van. Függetlenül attól, hogy milyen kapcsolatról beszélünk (párkapcsolat, szülő-gyermek kapcsolat, barátság vagy akár szexuális légyott), ez a ciklikusság mindig ugyanúgy, ugyanazokkal a fázisokkal mutatkozik meg.
A kapcsolódások ciklusainak fázisai meghatározott rend szerint ismétlődnek az életünkben:
- különállás/magány
- közeledés
- összeolvadás
- eltávolodás
- ismét különállás.
Egy kapcsolaton belül természetesen ezek a ciklusok folyamatos változásban vannak, egymást folyamatában követik, és az egyikből lépünk át a másikba. Ha valamiért nem jól működik a ciklus, megrekedést tapasztalunk — mert például valamelyik fél valamelyik fázist el akarja kerülni —, akkor kapcsolati nehézségekbe ütközünk. Ilyen nehézségek lehetnek a magány fázisának elkerülése, esetleg az összeolvadáshoz való túlzott ragaszkodás is.
Tévedés azt hinni, hogy egy kapcsolatnak, kapcsolódásnak árt az első szakasz, azaz a különállás/magány fázisa. Anyaként erről nagyon sokat tudnék mesélni… A különállás/magány ugyanis egy olyan lehetőség, amely során egyedül tudunk lenni, fel tudunk töltődi, van lehetőségünk magunkra fókuszálni, ezekre pedig feltétlenül szükségünk van a közeledés fázisához, majd az összeolvadáshoz. El kell fogadnunk, hogy ennek a ciklikusságnak van relevanciája és nem hagyható ki egyik fázisa sem a kapcsolat működésének érdekében.
Tudunk kell azonban azt is, hogy ezek a fázisok néha pillanatokon belül követik egymást, máskor viszont hosszú idő alatt megyünk csak végig a cikluson.
Azt is el kell fogadnunk, hogy az eltávolodás szakasza is teljesen törvényszerű, és nem feltétlenül jelent rosszat. Erre a legjobb példa talán a szexuális együttlét, amikor az összeolvadást követően sem maradunk örökre egymás karjaiban.
Ebben a cikkben azt mutatom neked, mi jellemzi a fenti fázisokat és melyek azok a szakaszokon belüli deficites működések, amelyek veszélyeztetik a kapcsolatok ciklikusságának fennmaradását. Rávilágítok arra, hogy a külön fázisokhoz való ragaszkodás — vagy épp valamelyikének állandó elkerülése — hogyan határozza meg és hogyan befolyásolja a kapcsolatainkat.
A különállás/magány fázisa
A különállás/ magány/ egyedüllét során nem kapcsolódunk, de jól vagyunk külön is, magunkkal is: feltaláljuk magunkat, jól érezzük magunkat és élményeket gyűjtünk, felszabadultan vagyunk a magunk terében. Vannak azonban olyan klienseim, akiknek nagyon nehéz ebben a fázisban lenni, mert félnek az egyedülléttől, nem tudják magukat lekötni, állandóan keresik a külső ingereket, kapcsolódásokat, impulzusokat. Pedig — ahogy fent már jeleztem — erre a fázisra is nagy szükségünk van, hiszen itt történik a dolgok szintetizálása, itt ülepszik le minden, amit a kapcsolódások során megélünk:
- Ilyenkor építjük be a megszerzett ismereteket, a külső információkat,
- ilyenkor van idő a belső kapcsolódásra, a magunkkal való kapcsolatunk építésére, az önismeretre.
Ennek azonban az ellenkezője is igaz sokakra, azaz hogy van, aki csak ebben a fázisban érzi igazán jól magát. Az ilyen embereknek épp a következő fázisba történő átlépés jelent inkább gondot, hiszen nehezen mozdulnak ki a magányból, nehezen közelednek mások felé. Jellemzően megrémíti őket a másokkal való kapcsolatfelvétel. Ők az elkerülő kötődők, akik valóban igyekeznek elkerülni a kapcsolódásokat. Ők tényleg köszönik szépen, jól vannak egyedül, és nem érzik annyira a hiányát a másikkal való együttlétnek.
Érdekes azonban, hogy azok az emberek, akik nagyon is megvannak győződve a maguk igazáról és fontosságáról, szintén idetartoznak, hiszen csak látszólag kapcsolódnak a másikhoz. Valójában irányítják, kioktatják, dirigálnak a társuknak és végig megmaradnak a különállás terében. Úgy tűnik mintha lenne kapcsolódás, de igazából nem mennek bele a másik terébe, nem kíváncsiak rá, nem hangolódnak a másikra.
A közeledés fázisa
Amint a fentiekből már kiderülhetett, ezek a fázisok nemcsak egy párkapcsolaton belüli dinamikára jellemzők, hanem megmutatkozhatnak a saját életünkben, a saját más jellegű kapcsolatainkban is. A közeledés fázisa például egyértelműen a másikkal való kapcsolódás lehetőségéról szól, azaz arról, hogy készek vagyunk közeledni. Ha ez a fázis jól működik, a közeledés könnyen megy, alapvetően pozitívan állunk a másik félhez, nincs bennünk félelem, előítélet, gyanakvás, ellenérzés.
Deficites működés esetén azonban gyakran feltételezünk rosszat a másikról, gyanakvóak vagyunk, esetleg félünk a kapcsolódástól. Ilyenkor úgy gondoljuk, hogy senki nem lesz velünk kedves, nem fogjuk tudni senkivel sem jól érezni magunkat, és ezek a gondolataink olyan erősek, hogy inkább igyekszünk kitérni a kapcsolódás elől (vagy visszamegyünk az előző fázisba, a különállásba).
Ugyanilyen deficites működéshez vezethet az is, amikor rossz szájízzel megyünk haza, mert azt feltételezzük, hogy rossz dolog vár minket otthon, vagy mert eleve nem szívesen találkozunk az otthoniakkal: neheztelünk, meg vagyunk sértődve, stb. Ebben az esetben egyértelmű, hogy konfliktus alakul ki és az összekapcsolódás, amely a következő fázis lenne, csak nehézkesen, döcögősen alakul. Ha kialakul egyáltalán.
Az összeolvadás fázisa
Mindannyian erre vágyunk tudat alatt, és sokszor azt szeretnénk, ha ebben a szakaszban megállíthatnánk az időt. Ebben a fázisban ugyanis teljesen összeolvadtunk a másik féllel, megértettségben, intimitásban, közelségben, békességben, harmóniában vagyunk. Egyszerűen csak jó együtt lenni a másikkal, minden olyan magától értetődő, és ilyenkor a saját igényeink is megszűnnek (vagy legalábbis háttérbe szorulnak), a közös igények, a közös cél, a közös akarat kerül előtérbe. Úgy is szoktuk mondani, hogy ez a MI-szakasz, az ÉN-szakasz helyett. Az összeolvadás fázisa a kapcsolatok csúcspontja, amelyek gyakran gyorsan ismétlődnek, mélyek és intenzívek tudnak lenni, ugyanakkor mégis gyakori, hogy egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen jönnek létre. Mi lehet ennek az oka?
Diszfunkció esetén van, aki nem tudja ezt az állapotot (fázist) elengedni: mindenképpen ragaszkodik hozzá, retteg a következő szakasztól, az elválástól, hiszen nem tudja az összekapcsolódás élményét „kiereszteni a kezei közül”. Állandóan ebben akar maradni, folyamatosan ezt kergeti, ragaszkodik a másikhoz, hívogatja őt, értelmezhetetlen számára az egyedüllét, sőt nincs is saját élete, feláldozza magát a másikkal való kapcsolatban, mert azt hiszi, ez a boldogság és minden egyéb fázisban ennek a hiányát éli meg.
Ez pedig nagyon komoly problémát okozhat egy kapcsolatban, és akár az egész életünk is ennek a fázisnak a kergetésével telik, ha mi magunk is ilyenek vagyunk. De az is ennek a fázisnak a nem jó működését mutatja, ha valaki képtelen erre az összeolvadásra, erre az önfeladásra. Olyan, mint amikor mindig marad egy légrés közte és a másik között. Igazán soha nem engedi bele magát a kapcsolatba (nem kerül közel a gyerekeihez, a partneréhez) és kerüli az intim pillanatokat is. Gondolatban mindig máshol van, sokat dolgozik, a saját dolgaival van elfoglalva.
Az eltávolodás fázisa
Az összeolvadást követően az eltávolodáson keresztül vezet az út a nélkülözhetetlen elkülönülés/ magány felé. Itt a lezárás tulajdonképpen felkészülés a magányra, azaz az önmagunkhoz való kapcsolódásra. Ha valakinek ez nehezen megy, akkor még jellemzően visszavissza-tér az összeolvadásba, nehezen engedi azt el, és az sem ritka, hogy közben haragot és/vagy félelmet él meg: félti a másikat, fél, hogy elveszíti őt, ezért nagyon elbizonytalanítja az eltávolodás szakasza.
Megfigyelhetjük ugyanakkor mindezek ellenkezőjét is. Van, hogy valaki épp sietteti ezt az eltávolodást, gyorsan túl akar esni rajta, és hirtelen lép át az egyik fázisból a másikba. Úgy is mondhatnánk, hogy szinte kitépi magát az intimitásból. Gondolj csak a cikk elején említett szexuális együttlétre. Az egyedül vagyunkból haladunk a közösülésig, majd ezt követően újra az egyedüllétbe térünk vissza. Csak nem mindegy, hogyan.
Mire figyelj oda?
Láthattad, amennyiben valamelyik fázisban nem jól működünk, a kapcsolataink döcögőssé vállnak, konfliktusok alakulnak ki, és a felek nem tudnak egy ütemeben végighaladni a ciklusokon. Az egyikük például még maradna az egyesülés/összeolvadás fázisában, de a másik már kitépné magát és visszavonulna a magányba. Ilyenkor az előbbi fél magára hagyatottságot él meg, a másik pedig meg nem értettséget. Olyan is gyakori, hogy valamelyikük már az összeolvadásba lépne be, de a másiknak ez még nem biztonságos, és megállítja a ciklust. Ilyenkor is a csalódottságé lesz a főszerep.
Fontos tehát tudnunk, mi hogyan működünk és rendszerint mely szakaszban/szakaszokban van elakadásunk, nehézségünk. Sokat számít, ha ehhez tisztán látjuk a kötődési mintáinkat is, amelyben ez a cikkem és a benne található teszt nyújt segítséget.
Ha úgy érzed a kötődési mintád neked is negatívan befolyásolja a kapcsolatodat és szeretnél ezen változtatni keress meg és gyere és csatlakozz a Kötődési zavarral élők zárt Facebook csoportjához, amit azzal a céllal hoztam létre, hogy segítséget kérhess, tanulhass tőlem és másoktól és megoszthassd saját megéléseidet is.
Ha úgy érzed, további segítségre szorulsz a fentiekkel kapcsolatban, keress meg itt vagy a Facebook- és Instagram-oldalamon. Ha pedig hasznosnak tatáltad az anyagot, oszd meg a barátaiddal és másokkal is!