Mit is értünk szimbiotikus kapcsolaton? Egy ilyen kapcsolatban a saját és a másik fél közti én határ nem jól definiálható, a két fél teljes összeolvadásba, szimbiózisba kerül egymással. Természetesen ez az összeolvadás jellemző lehet más jellegű (emberi)kapcsolatokra is, például a gyerekünkkel vagy a munkánkkal, de akár egy üggyel kapcsolatba is kialakulhat ez a túlzott közelség. A szerelem állapota is egy ilyen erős összeolvadás, szimbiotikus állapot, de egészséges esetben a kapcsolatainkban nem csak a szimbiózis állapota dominál. Fontos tehát megjegyeznünk, hogy nem magát a szimbiózist kell kerülnünk, hanem a túlzott, az állandósult szimbiózisra való törekvés vagy annak fennállása lehet kockázatos.
Miért lehet káros tartósan szimbiotikus kapcsolatban lenni?
Ahogyan már írtam feljebb, ilyen esetben az ÉN és a másik közti határvonal fellazul, elmosódik, emiatt pedig az ÉN a kapcsolatban feloldódik, eltűnik. De mielőtt ezt részletesen elmagyaráznám, nézzük végig, hogyan is alakul ki ez az ÉN.
Amikor a magzat az anya hasában van, egyértelmű, totális szimbiózisról beszélünk, hiszen a baba az anya testében, az anya testéből növekszik, fejlődik. Egy fajta kölcsönös egymásra utaltságban vannak. Ez tehát a kiindulási állapotunk, amelyből szépen lassan, fokozatosan elindulunk a leválás, a differenciáltság, a különbözőség felé, amelynek a végállomás az ÉN kialakulása. Ennek a folyamatnak több fázisa is van:
- A tökéletes, teljes szimbiózis egy éves korig erősen jelen van a gyermekben, akinek az értelmezésében anya és ő maga alkot egy egységet. Ez a megélés kezd el majd változni a dackorszak időszakában.
- A dackorszak tehát egy egészséges és szükséges folyamat része, aminek a célja a szülőről való leválás, a gyermekben megjelenő düh pedig éppen azért fontos, mert ez segít „elrugaszkodni”, eltávolodni az anyától, az elsődleges gondozótól. Ezután egy új minőségű kapcsolódás, egy új távolság alakul ki a szülő és a gyermek között. A dackorszak időszakában a szülők megtapasztalják a gyermek önálló akaratát, ellenállását és jó esetben megértik és belátják, hogy a kisbaba már nem kisbaba többé; nem kell és nem is lehet róla olyan erősen gondoskodniuk, irányítaniuk. Lehet és van saját akarata, gondolata, véleménye perspektívája, mégha az sok esetben csiszolásra szorul is.
- Aztán jön a kiskamaszkor és nagyon gyorsan a kamaszkor, amikor a gyerekek újra „elrúgják” magukat a szülőktől. Itt is a düh, az agresszió, az elutasítás lesz az elsődleges erőforrása a gyereknek ahhoz, hogy majd később teljesen le tudjanak válni, kialakuljon az önálló ÉNük és egy egészséges, jó, biztonságos új kapcsolódást tudjanak kialakítani a szüleikkel. Olyat, amelyben jelen lehet az ÉN és a te teljessége, anélkül, hogy egymás határait sértenénk.
A szimbiotikus kapcsolatokban elszenvedett sérülés
Ezek a fejlődési fázisok kvázi belénk vannak kódolva és segítenek elindulni a szimbiózis állapotából a differenciáltság felé. Abba a differenciáltságba, ahol létrejön az ÉN és megtapasztaljuk a saját határainkat, kompetenciáinkat és igen, időnként a magányt is. Sajnos, ha a kezdeti szimbiózis szakasz sérül, (nem tudunk szeretetteljes, szimbiotikus kapcsolatot kialakítani az elsődleges gondozónkkal) akkor ez a sérülés sajnos hosszútávon is meghatározza a felnőttkori kapcsolódásainak. A korai szimbiotikus kapcsolat megélésének hiánya, vagy sérülése oka lehet annak, hogy sosem merjük igazán megtapasztalni az egyedüllétet, hiszen nem tapasztalhattuk meg azt a biztos talajt, ahonnan bátran el lehet rugaszkodni.
Így minden kapcsolatunkban a szimbiózis állapot újrateremtésére törekszünk, kizárólagosak akarunk lenni szerelemben, barátságban, és lehetőleg mindenhol máshol is, mert ennek az alapigénynek a kielégítése nem történt meg a korai időszakban.
De az is lehet, hogy a korai időszakban éppen azt tanuljuk meg, hogy a differenciáltság a biztonságos, az a tuti, ha egyedül vagyunk, ha magunkra támaszkodunk, ha mindent magunknak intézünk. Ezt tanulja meg például a tartósan magára hagyott síró gyerek, de az is, akit később bezavartak a szobájába, hogy egyedül küzdjön meg az érzelmi nehézségeivel, vagy kigúnyolták, megkérdőjelezték az érzelmeit. Ilyen helyzetekben megtanuljuk megnyugtatni magunkat, regulálni az érzelmeinket, gondoskodni magunkról, és azt is, hogy az egyedüllét tere az, ahol legalább biztonság van. Ha sok ilyen fajta tapasztalatot gyűjtünk be, akkor jó eséllyel leszünk elkerülő kötődők, de azt szinte biztos, hogy nehézségünk lesz a teljes szimbiózis megélésével.
Hogyan sérülhet a kezdeti szimbiotikus kapcsolat?
Nagyon sok féle fajta történettel találkoztam már a klienseim kapcsán. Volt, ahol a sérülés hátterében az állt, hogy váratlanul megszakadt a kapcsolat a gondozó és a gyermek között valamilyen tragédia, baleset vagy betegség miatt. Volt, ahol a kistestvér születése okozott elakadást a kapcsolatban, főleg, ha betegség vagy bármi miatt a kicsire több figyelmet fordítottak a szülők. Olyan is volt, ahol a kistestvér már az új apukától született és valahogy kliensem már nem találta többet helyét ebben a családba. De az is elképzelhető, hogy az anya valamilyen külső vagy belső ok (nehéz anyagi körülmények, rossz párkapcsolat, betegség, nagy munkahelyi leterheltség, gyász, mentális betegség, saját rossz kötődési minta) miatt képtelen volt kapcsolódni a gyermekhez.
Számos oka lehet tehát annak, hogy már megszületésünk után sérülünk a szimbiózis fázisában, és ilyenkor jellemző, hogy a felnőttkori kapcsolatainkban is problémákkal találkozunk.
Mint már feljebb említettem a deficites működés egyik variánsa, az amikor a felnőttkori kapcsolatainkban folyamatosan a szimbiózis állapotát keressük, nagyon vágyódunk utána, erősen ragaszkodunk a másikhoz, próbáljuk előidézni, megélni a szoros köteléket. Igen ám, de pont a sérülésünk miatt, nem vagyunk képesek ebben a szimbiózisban tartósan jól lenni, vágyjuk is, de valahogy romboljuk is ezt. Ők azok, akik aztán vagy fojtogató kisajátító, bántalmazó vagy se veled, se nélküled kapcsolatokban kergetik a szimbiózis ábrándját.
A meg nem élt leválás
Azonban nem csak a korai időszakban benyelt sérülések tolhatnak minket abba az irányba, hogy túlzott szimbiózisra törekszünk a másikkal. Hanem pont az is, amikor a szülő nem engedi felnőni a gyermekét, aki nem is indul meg a leválás útján. Kimaradnak a dackorszakok, a nagy lázadások és csendesen, szelíden csúszik át valaki a felnőttkorba. Ennek is két formája van. Az egyik, amikor a szülő annyira erős karakter, irányító, ellentmondást nem tűrő, hogy a gyerek egyértelműen az alkalmazkodást választja. Nem tud és nem mer ellentmondani, szembeszegülni.
A másik típus inkább azokra jellemző, akik kettesben maradnak (lehet csak érzelmileg) az anyával és ezért egy nagyfokú egymásra utaltság, szimbiózis alakul ki közöttük. Ez akár egy jóleső, szeretetteljes szimbiózis is lehet, azonban ez is nehezíti, hogy a gyermek megtanuljon jól lenni a differenciáltság, a különállás állapotában. Ők jellemzően mindenhol és minden helyzetben a szimbiózis állapotára fognak törekedni és ha szerencséjük van, akkor a szimbiotikus kapcsolat „harmonikus” típusát meg is valósítják felnőttkorukba.
Példa túlzottan szimbiotikus kapcsolatra
Volt egy kliensem, akinek a párja a kapcsolatuk elején nagyon odafigyelő volt, jó volt vele beszélgetni, kíváncsi volt a kliensemre, de emellett azt akarta, hogy ne dolgozzon a lány. Maradjon mindig otthon, elérhető közelségben (érzelmileg és testileg is), ha viszont a párja azt kívánja, hogy ne zavarja őt, akkor vonuljon vissza és ne zavarjon. Sőt gondolkozzon mindenről úgy, ahogyan ő, legyenek közös barátai, támogassa az ő karrierét, az ő céljait.
Keményen hangzik, igaz? Ki az, aki belemenne egy ilyen kapcsolatba? Nos, az, aki valamilyen mértékű sérülést szenvedett el a korai kapcsolódásaiban.
Az egyéni sérülések mentén dől tehát el, hogy a sérült kötődésünk szimbiotikusságot fog-e előidézni a későbbiekben vagy sem. Csak gondolj bele: megjelenik egy ideálisnak tűnő ember az életedben, aki közel enged magához, gondoskodik rólad, mindent megad neked, figyel rád. Ez sérült kötődésű embernél olyan hatalmas érték, hogy képtelenség neki ellenállni. Ennek köszönhető, hogy az ilyen jellegű kapcsolatában a kliensem szépen lassan feladta magát, a saját és a párja közti határvonal pedig teljesen eltűnt.
Miért is baj ez?
Az összeolvadásra, a megértettségre való igény, amúgy egy bizonyos szintig nagyon is helyénvaló. Ilyen állapot az, amikor például nagyon szerelmesek vagyunk és kitaláljuk egymás gondolatait is, befejezzük egymás mondatait, ugyanazt szeretjük és akarjuk, mint a másik fél, azaz teljesen kiegészítjük egymást, ez a szimbiotikus érzés természetesen van jelen, ráadásul jó esetben minden szerelmi kapcsolódás így indul.
A szimbiózis mértéke és időintervalluma azonban egyáltalán nem mindegy. Fontos ugyanis, hogy elinduljunk a differenciáltság, leválás felé, és meg tudjanak jelenni a kapcsolaton belül is az egyéni igények, az egyéni célok, elmozdulások, amelyeknek köszönhetően megőrizhetjük és képviselhessük a saját személyiségünket, individuumunkat. Ha viszont nem tudunk, mert félünk kilépni az erős kötődésből, fixáltá válunk a kapcsolódásban és az egyén megszűnik önállónak lenni. Ilyenkor a felek nem tudják kibontakoztatni a saját személyiségüket, nem tudnak tovább fejlődni, nem építik tovább a saját egyéniségüket, hanem beleolvadnak és benne maradnak ebben az összefonódásban, amivel gátat szabnak a természetes önmegvalósítási igényüknek.
A tudatuk és a figyelmük egy idő után beszűkül, az egyén tehetetlen lesz, mindez pedig idővel depresszióhoz, identitászavarhoz vezethet, ráadásul maga a kapcsolat is kiüresedhet, ahol már nyoma sem marad a nagy összeolvadásélményeknek. Azáltal viszont, hogy a résztvevők teljesen feladták magukat ebben a szimbiózisban, ellehetetlenül a kilépés lehetősége is. Képtelenek lesznek nemet mondani a kapcsolatukra, bármilyen sivárrá is váljon az, és inkább vergődnek tovább egy olyan élethelyzetben, ahol sem fejlődni, sem saját magunkra találni nem lehet.
A szimbiotikus kapcsolatok másik nehézsége, hogy a felek azt tanulják meg benne, egyedül nem teljes egészek, egyedül nem képesek semmire. Ezért lehet az, hogy egy már régen megromlott kapcsolatból, – ahol mindennaposok a veszekedések, vagy esetleg elhidegülnek egymástól -, sem tudnak kilépni, de az is gyakori, hogy ha a szimbiotikus kapcsolatban az egyik fél meghal, a másik hamarosan követi őt. Az ilyen erős összefonódás ugyanis ad valamiféle hamis biztonságérzetet, amelytől a sérült felek nem akarnak megválni.
Honnan tudható, hogy túlzott szimbiózis jellemző egy kapcsolatra?
Nagyon egyszerű: a felek mindig együtt vannak, mindent együtt csinálnak, közös hobbijuk van, közösek a kapcsolódásaik. Első ránézésre ez természetesen irigylésre méltónak tűnhet, de ilyenkor túl közel van egymáshoz a pár, egy egységként vannak jelen. Nem tartanak fenn külön barátokat, nem mozdulnak el egymástól, ez pedig előbb-utóbb börtönné válhat számukra.
A szimbiotikus kapcsolatoknak is két formája van:
- „Harmonikus”, édes börtön, amelyben ugyan mindkét fél feladja magát, de jól rezonálnak egymásra. Csak kisebb belső konfliktusaik vannak. Egy idő után azonban ezekből a kapcsolatokból elmúlik a vágy, a szereplők inkább úgy élnek egymás mellett, mint a testvérek. Ezekre a kapcsolatokra inkább azok képesek, akik a szüleik mellett egy fajta édes börtönt éltek meg és a korai kapcsolatukban a szimbiózis egy békés, harmonikus élmény volt.
- A deficites működésű, amikor a felek ugyan szimbiotikusságra törekednek, (sóvárognak utána) de a régről hozott sérüléseik miatt nem tudják ezt a szimbiózist harmonikusan fenntartani, megszakad, töredezetté válik. Képtelenek egymás igényeit pozitívan kielégíteni, a kezdeti harmónia egy idő után átmegy fojtogató, bekebelező, kontrolláló, elvárásokkal teli kapcsolódásba. (Ilyen volt a fenti példám is.)
Mik a szimbiotikus kapcsolat buktatói?
Ez utóbbi esetben könnyen megélhető az identitásvesztés, az összezavarodottság, amikor úgy érezzük, a másik madzagon rángat bennünket, ezért hol jó, hol tűrhető, hol elviselhetetlen a kapcsolatunk. Kilépni azonban nem tudunk, már csak a differenciáltság teljes hiánya miatt sem, és ennek köszönhetően abszolút ambivalenssé válik a kapcsolódásunk. Az idő előrehaladtával már nem az összeolvadás élménye hajt minket, hanem a kapcsolat megléte és fenntartása kerül a fókuszba, az tölti ki a teljes figyelmünket.
A felek iszonyatosan sok energiát tesznek bele az ilyen se veled, se nélküled összefonódásokba, csak hogy fenntartsák, megtartsák a szimbiózist, amely egyáltalán nem termékeny. Hogy miért nem az?
Mert a központi szerepet az együttlét megtartása, egy biztonságosnak tűnő közeg kialakítása és nem az azon belüli fejlődés játssza. De hát hogyan is játszhatná, ha nem indult el a leválás, a differenciálódás, azaz a saját igények kimutatása és megélése. Ez tipikus kötődési zavar, amellyel fontos foglalkozni.
Tipikus lehet az ilyen kapcsolatokra, hogy nem fér be a jövőtervezés, de egy harmadik személy, azaz egy gyermek sem a felek életébe.
Fontos!
A harmonikus szimbiózisnál is eljöhet az a pont, amikor megrekednek a fejlődésben, és nem érkezik meg a gyerek, hiszen ők ketten nagyon jól elvannak egymással. Általában ennek az az oka, hogy valamily félnél megjelenik az aggódás, a kizárólagos, szimbiotikussággal való kapcsolódás féltése, ahol fontosabb a kapcsolat, mint egy gyermek. Tudat alatt ugyanis attól tart, hogy versenytárs érkezne a családba a gyermek személyében. Ilyen esetben is feltétlenül érdemes szakértő segítséget kérni, ahol a kötődési zavarok okai, minősége felmérhető és orvosolható.
Mielőtt azonban segítséget kérnél esetleg te is, ajánlom az alábbi 3 cikkemet olvasásra. Mindent megtudhatsz bennük a kötődésekről és a leválási nehézségekről is.
Ha pedig úgy érzed, hogy neked is gondot okoz a kötődési stílusod és ebben további támogatásra van szükséged, gyere és csatlakozz a Kötődési zavarral élők zárt Facebook csoportjához, amit azzal a céllal hoztam létre, hogy segítséget kérhess, tanulhass tőlem és másoktól és megoszthassd saját megéléseidet is.
- Kötődési típusok teszt – Hogyan működsz a kapcsolataidban?
- Ambivalens kötődés 3 végzetes hatása a párkapcsolatodra
- Leválás a szülőkről: Hogyan lehet ez jól csinálni?
Figyeld magad a fentiek szerint, és kérd a Tudatos Megújulás Programomat is, amely nagyon sokat segíthet önmagad feltérképezésében.
Neked is ismerősek a fenti problémák? Szívesen változtatnál is rajtuk, de szeretnél a saját ütemedben haladni, és mindezt pénztárcabarát módon az otthonod kényelméből? Akkor ne habozz!
A Tudatos Megújulás Programot neked készítettem.
Ha segítségre lenne szükséged a Tudatos Megújulás Programmal kapcsolatban, elérsz a Facebookon és az Instagram-oldalamon keresztül is.
A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.