Anya lánya kapcsolat

Life coach Budapest

„Ha túl közel vagy, más nem fér ide”- Anya és barátnő egy személyben

Anyák és lányok szimbiózisban

Naponta többször beszélnek telefonon, mindent megosztanak egymással, és a külső szemlélőnek úgy tűnhet, ennél jobb anya lánya kapcsolat nem létezik. Pedig ha egy anya lefoglalja a lánya minden szabad érzelmi vegyértékét, fontos kortárs tapasztalásoktól fosztja meg.

Tudatos Megújulás Program – Segítek megtalálni az utadat

Amikor kamaszlányként megismertem őket, ledöbbentem, milyen intimitás és szabadság övezte a kettősüket. A barátnőm ugyanazokat a könyveket olvasta, mint az anyukája. Neki köszönhetően mindenhova autóval érkezhettünk, és mivel egyforma méretű volt a lábuk, rendszeresen vett a lányának olyan cipőt, amit mindketten hordhattak. Mondanom sem kell, hogy oltári jókat. A barátnőm naponta többször telefonált neki, és a lelke minden rezdülését megosztotta vele.

Sokszor hallottam, ahogy az anyuka szintén mindenbe beavatta, például a volt-férjéről, vagy az aktuális párjáról árult el részleteket, és választ is várt a lányától, aki emiatt fontosnak és felelősségteljesnek érezhette magát. Ezt akkor iszonyú izgalmasnak találtam: felnőttként kezeli a velem egyidős lányát egy anya, aki a párkapcsolati problémáit is vele vitatja meg, óriási! A saját életem történései mindjárt dedósnak is tűntek, ha velük voltam.

túl szoros anya lánya kapcsolat

A barátnőmmel később eltávolodtunk, a húszas éveink végén már nem voltunk olyan jóban. Az anyukája maradt a bizalmas társa. Akkoriban már erősen biztatta, találjon párt, házasodjon, hamarosan jöhetnek az unokák. De hogy ki lehetne „elég jó” az ő lányának, és hogy a lánya miként tudna ismerkedni, ha egyszer ő folyamatosan jelen van a mindennapjaiban, ráadásul a saját keserű tapasztalatait mantrázza a fülébe, azt nem találta ki… 

„Befagyott” állapotban

– Több olyan független, talpraesett nővel találkoztam már, akik alapvetően a párkapcsolat hiánya miatt fordultak hozzám – reflektál Andráska Zsófia coach. – Sokuknál az derült ki, hogy van egy erős anya-figura az életükben, akivel nagyon jó a kapcsolatuk, szuperjófej a mama, barátnői a viszony köztük. Látszólag leváltak róla, elköltöztek, saját vállalkozásuk van, de mégis mindent vele beszélnek meg. Miért lenne ez baj?

Több ok miatt is. Ezeknek az anyáknak, akik tizenéves korban kezdik a lányukat barátnőjükként magukhoz kötni, komoly szemléletformáló hatásuk van. A saját tapasztalataikat adják át a lányuknak, a saját kudarcaikat adják tovább, a saját életszemléletüket erőltetik rájuk. Ha az apa megcsalta, elhagyta az anyát, a gyerek ezt a bizonytalanságot viszi tovább, miszerint a férfiakban nem lehet bízni, bármikor robbanthatják a kapcsolatot. Ha a férj megbízható, gondoskodó, akkor példaként állítja a lány elé, ilyet kell választani – de közben barátnős megjegyzéseket is elejt a kapcsolatban megélt nehézségeiről.

Ezek a lányok olyan mélységében látják az anyjuk párkapcsolatát, életét, ami nem tartozna rájuk, és össze is zavarja őket. Ezek az anyukák ugyan fiatalosak, aktívak, de nem helyettesíthetik azt a kortárs tapasztalást, amit a lányoknak a velük egykorúaktól, egykorúakkal kellene megélniük, megtanulniuk. A tapasztalataink ugyanis nem csak a saját élményeinkből állnak össze, hanem mondjuk a barátnőink tapasztalataiból is, amelyeket elmesélnek, így együtt tanuljuk mondjuk egy párkapcsolat dinamikáját. Látjuk, a barátnőnk hogyan lett szerelmes, hogyan szakított…

Akinek viszont ez kimarad, mert a nála húsz-harminc évvel idősebb anyukája tapasztalatait kapja csak készen, annak kimarad egy fontos tanulási szakasz. Illetve azok a bölcsességek, víziók, amiket kap, nem az életkorához passzolnak. Ez a szociális izoláció hozhatja magával azt, hogy gyerekként nem tudja megélni az első szerelmet vagy a mély barátságokat, amelyek megalapozzák a későbbi szociális kapcsolatait, és élete során segítik kiteljesedni. Egyfajta „befagyott” állapotban maradnak ezek a lányok. 

„Mesélj el mindent!”

Nem olyan könnyű ezt az anya-típust beazonosítani, mert nem azok a klasszikus gondoskodó mamik, akik igénylik a folyamatos fizikai jelenlétet. Megtévesztő lehet, hogy időnként randit is szerveznek a lányuknak, ajánlgatnak neki férfiakat. Viszont gondolati szinten uralják, érzelmileg kebelezik be őket azzal, ahogy beleszólnak a telefonba: „mesélj el mindent, cicuskám!”. 

– A  parentifikáció, azaz, amikor egy gyereknek ki kell lépnie a saját családban betöltött pozíciójából, és szülői feladatokat kell ellátnia, nem csak azokra a családokra jellemző, ahol az anya válás vagy haláleset miatt egyedül marad a lányával – folytatja a coach. – Olyan családoknál is megjelenhet, ahol látszólag minden rendben, miközben a családtagok nem tudják betölteni szükséges pozíciójukat, így a szerepek elmozdulnak. Ideális helyzetben támaszt találhatna a párjánál, a testvérénél, a barátainál, a saját édesanyjánál. Viszont, ha ezek a kapcsolatok hiányoznak vagy nem elég stabilak, úgy előfordul, hogy a hozzá legközelebb álló lánygyermeket avatja be problémáiba. Ezzel olyan terheket rakva a vállára, amely ellehetetleníti, hogy a gyerek a korának megfelelő életet éljen.

szoros anya lánya kapcsolat

Lehet, hogy az anya nem kapta meg kislánykorában a vágyott gondoskodást, és ezzel kompenzál. Vagy bepótol, újraél valamit a saját fiatalságából? Lehet, hogy be akarják biztosítani a saját szerepüket a lányuk életében? Hiszen egy ideig jó, hogy az anya a fő információ-forrás, de aztán már a barátnők mondják meg, hogy hol vágassunk hajat, hol vegyünk cipőt, hogy vegyen észre a fiú, aki tetszik nekünk… Viszont ezeknél a lányoknál ezek az információk folyamatosan az anyától érkeznek, hogy azt érezhesse, még szükségük van rá. A szülői kísérésnek ellenben van egy íve, és van egy pontja, ahol hátra kell lépnünk, és be kell engednünk másokat a helyünkre. 

Új stabilitás megtalálása

Anna huszonnyolc éves, egy kozmetikai szalon vezetője. Még sosem volt hosszabb párkapcsolata, hogy rájöjjön, mi lehet a gond, coach-hoz fordult. Amikor azt kezdték boncolgatni, hogy milyen férfit keres, összezavarodott. A saját szavai helyett, az anyja mondatai buktak ki belőle, miszerint ő ennyi idősen már rátalált az apjára, neki is bele kell húznia, hogy jó egzisztenciájú, rendes férjet szerezzen. Annáról kiderült az is, hogy inkább felszínes barátai vannak, a lelki társ szerepe egyértelműen az anyját illeti. Magányos, miközben van valaki, aki egyfolytában rajta tartja a szemét, faggatja, kérdezgeti, elvárja, hogy szórakoztassa a mindennapjaival, és igénybe veszi a saját érzelmi kielégítésére. Az, hogy az anyja burkot vont köré, hogy az eddigi fiúit mind leszólta, gátolta, nem tudatosodott benne. 

– Ezt felismerni, elfogadni nagyon lassú folyamat – erősíti meg Andráska Zsófia. – Általában változó intenzitással tudnak ránézni az érintettek. Van, aki látja a helyzet iróniáját, van, aki nem, mert annyira erős a kötődése, mivel a biztonságérzetet, a stabilitást eddig csak az anyjával való viszonyán belül kereste. Ezzel gyakorlatilag kizárva, hogy kívülről bárkinek esélye legyen bekapcsolódni. Mindkettejük számára az ideális egy korban, élethelyzetben és célokban megfelelő partner lenne, mint valódi társ, ehhez viszont a saját határok kijelölésében és a szülő szerepének visszaszorításában, az egyensúly helyreállításában kellene haladnia a lánynak, ami még nehezebb feladat. 

Szigeti Hajni írása

Forrás: A cikk a Nők Lapja Magazin 2020. 17. számában olvasható. Megjelenés dátuma: 2020-04-22

Neked is ismerősek a fenti problémák? Szívesen változtatnál is rajtuk, de szeretnél a saját ütemedben haladni, és mindezt pénztárcabarát módon az otthonod kényelméből?  Akkor ne habozz! 
Tudatos Megújulás Programot neked készítettem. 

Amennyiben lenne kérdésed a cikkel vagy a programmal kapcsolatosan, a Facebookon és az Instagram-oldalamon is elérsz.

Ha pedig tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal és másokkal!

2 hozzászólás a(z) “Anya lánya kapcsolat” című bejegyzéshez

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.

Ha elsőkézből szeretnél értesülni az újdonságokról, iratkozz fel a hírlevemre!

* kötelező mező