6 ok, amiért elégedetlenséget élsz meg magaddal szemben!

Life coach Budapest

Rengeteg ember elégedetlen magával, az életével, a helyzetével. Jellemzően női kliensek keresnek meg ezzel a problémával, de az elégedetlenség és az amiatt érzett belső feszültség mindkét nemre erősen jellemző.

De vannak, akik nem elégedetlenek magukkal! Mitől függ, hogy valaki elégedett vagy elégedetlen?

Tudatos Megújulás Program – Segítek megtalálni az utadat

Tapasztalatom szerint az elégedetlenség hátterében mindig az áll, hogy ilyenkor az egyénnek van egy forgatókönyv, egy script a fejében arról, hogy az adott helyzetben, szituációban mit kellene, illetve kellett volna tennie, mondania viselkednie. Gyakran fel sem ismerik, de ezeknek az embereknek valóban minden helyzetre és szituációra van a fejünkben egy elvárás önmagukkal szemben, azaz ahogy én nevezem egy úgynevezett “idealizált én”.

Mi az idealizált én és miért tesz minket elégedetlenné? 

Az idealizált én mondja meg nekünk, hogyan kellene éreznünk, viselkednünk, reagálnunk bizonyos szituációkban, hol kellene tartanunk az életben, vagy éppen, hogyan kellene kinéznünk.  Mivel azonban a legtöbb esetben a saját reakcióink, létezésünk, kinézetünk, elért eredményeink stb. nem egyeznek az idealizált énről alkotott elképzeléseinkkel, elégedetlenek leszünk, és dühöt, elkeseredést, frusztráltságot élünk meg. Ez idővel átcsap kisebbrendűségi érzésbe, az önbecsülés hiányába, alacsony önértékelésbe, ami nagyon megkeserítheti az életünket.

Egészen addig, amíg nem kezdünk el erről beszélni, teljesen természetesnek vesszük a fejünkben lévő idealizációt. Gyakran fel sem tűnik, milyen szigorú sztenderdeket állítunk fel önmagukkal szemben, és amíg nem irányítjuk rá a figyelmünket, nem is tudatosíthatjuk magunkban az idealizált én jelenlétét, automatikus működését és ezáltali hatását. Az dolog, ami feltűnik, hogy elégedetlenséget élünk meg magunkkal, az életünkkel, helyzetünkkel szemben.

Az idealizált én szerint például anyaként nyugodtnak, türelmesnek, higgadtnak kell lennünk, nem idegesíthetjük fel magunkat, nem érezhetünk dühöt. De az is lehet, hogy azért nem szólalunk meg társaságban mert félünk butaságot mondunk. Az idealizált énünk szerint okosnak, mindent tudónak, felkészültnek, tévedhetetlennek, vagy adott esetben szórakoztatónak kell lennünk. Ilyenkor minél inkább igyekszünk megfelelni ezeknek a bennünk lévő elvárásoknak, annál feszültebbek leszünk, annál könnyebben irritálódunk. Ez egy igazi ördögi kör, és nagyon nehéz belőle kikerülni.

elégedetlenség pszichológia

Milyen jelei vannak az elégedetlenség mögött megbúvó idealizált én-nek? 

  • Pocskondiázzuk magunkat, azaz a belső párbeszédünk negatív: „Miért így csináltam, hogy lehettem ennyire hülye?”
  • Mások előtt is rosszat mondunk magunkról: „Ó, én mindig ilyen szerencsétlen vagyok!”
  • Sokat használjuk a „kellene”, „kellett volna”, „illene”, „tudhattam volna” kifejezéseket.
  • Másokat is sokszor korrigálunk, ítélkezünk, minősítünk, türelmetlenséget élünk meg másokkal szemben (mert szerintünk pl. nem logikusan végeznek el bizonyos teendőket, érthetetlen a viselkedésük, nem elég gyorsak, okosak stb.).
  • Számonkérjük mások viselkedését, gondolatait, sőt akár hangoztatjuk is, hogy „igazán gondolhatta volna”, „tudhatta volna”, „én a helyében szóltam volna”, stb. 
  • Úgy érezzük, nem hoztuk ki magunkból a legtöbbet, nem ott tartunk az életünkben, ahol kellene.
  • Elégedetlenséget élünk meg magunkkal szemben, mert nem ütünk meg egy bizonyos mércét, amelyet szerintünk kellene.  
elégedetlenség miatt szorong

Hogyan alakul ki az idealizált én?

Vagyis miért lesz az elégedetlenség a mindennapjaink része? Amikor elégedetlenek vagyunk, a fentiek alapján már tudjuk, hogy kritizáljuk magunkat, csúnyán beszélünk magunkkal, ez a fajta feszültség pedig távol tart bennünket attól, hogy szeressük magunkat. Ennek okai a gyermekkorunkban keresendők.

Gyermekként még úgy érezzük, minden lehetséges; szabadon kapcsolódunk a belső impulzióinkhoz, nincs meg bennünk a jó és a rossz fogalma. Viszonylag hamar találkozunk azonban azzal, hogy vannak mások által felállított keretek, elvárások, hiszen folyamatosan érkeznek felénk a különböző minősítések. Ennek hatására szétválnak bennünk a minőségek, a jó és rossz fogalma, a környezetünk pedig jelez, hogy melyik cselekvésünk, megnyilvánulásunk éppen melyik kategóriába tartozik: „Ha ezt csinálod, nem vagy jó.” Ha ilyen vagy olyan vagy, nem vagy számomra elfogadható.” Maradj csöndbe, ne zavarj, tanulj jól, légy türelmes, légy jó kislány, ne akaratoskodj, légy kedves és társai.

Ebből megtanuljuk, hogy bizonyos impulzív megnyilvánulásaink, késztetéseink elfogadhatók, (kedvesnek, csendesnek, alkalmazkodónak, okosnak, szerénynek stb. lenni) mások viszont egyáltalán nem (dühösnek, türelmetlennek, hangosnak, akaratosnak, izgágának, csacsogósnak, folyamatosan kérdezőnek). Ennek következtében születik meg a fejünkben az az idealizált kép, amely megfelel a felénk érkező elvárásoknak. A gond csak az, hogy ennek a képnek lehetetlenség megfelelni így örök társunk lesz az elégedetlenség.

6 ok, amiért kialakul az idealizált én

Azok a gyerekek, akik olyan családban nőnek fel, ahol a következő 6 jelenség tartósan jelen van a családi párbeszédben, működésben jó eséllyel egy erős idealizált ént nevelnek fel magukban felnőttkorukra. Lássuk mik ezek az okok!

A kritika

mindig valamilyen hiányra vezeti rá a figyelmünket, azaz arra, hogy valamit nem jól csinálunk. Megjelenik tehát egy sztenderd, hogy mit hogyan kellene cselekednünk. Amennyiben a családi dinamika alapvető része a kritika, a hibakeresés, a gyereknek is azt üzeni, hogy létezik ideális, tökéletes állapot, amelyet minden helyzetben el kell érni. Azokban a családokban, ahol a kritika egy erős támasztéka a nevelésnek, ott a szülők jellemzően maguk is sok elégedetlenséget élnek meg magukkal, illetve a világgal, adott esetben a gyerekükkel szemben is.  

A másokkal való összehasonlítgatás

arra viszi a figyelmet, hogy van jó, elfogadható, illetve rossz, elfogadhatatlan minőség. Egy gyermek ilyenkor azt tapasztalja, hogy állandóan korrigálják a beszédét, a cselekedeteit, gondolkodását, sőt az érzelmeit is. Megjelennek a „Bezzeg”-mondatok, a gyermekben pedig kialakul, hogy a “Bezzeg-mások” lennének a sztenderd, akikhez nem ér fel.

Ez a fajta korrigálás erősíti az idealizált én kialakulását. (Testvéreknél is gyakori, hogy megjelenik ez a fajta minőség-összehasonlítás.) Ebben az esetben olyan állapotról van szó, amely tartós lehet, így még inkább negatívan hat a gyermekre. Ha a szülő emellé még érzelmileg is büntet (a szülő megsértődik, eltávolodik a gyermektől), azzal egyértelműen elutasítást közvetít. A gyerek ennek hatására úgy fogja érezni, hogy cserben hagyta a szüleit, sőt saját magát is, és nem ér semmit. Már ekkor elkezdődik nála az önmagával való elégedetlenség.

elégedetlenség vs megelégedettség
Mások megítélése, kibeszélése

a család által, egy állandó figyelő ént hoz létre, aki nagyon ad mások véleményére. Úgy hiszi ugyanis, hogy mások mindig őt figyelik, vele foglalkoznak, így állandóan méricskéli önmagát. Ez könnyen megérthető, hiszen gyerekkorában az látta otthon, hogy a szülei is másokat figyelnek, kritizálnak, kibeszélnek. Ehhez gyakran párosul az, hogy a szülők kifele más képet mutatnak, mint amilyenek valójában ebből azt tanulja meg, hogy adni kell mások véleményére. Felnőtt korában úgy gondolja, hogy egymás megfigyelése, megítélése a normális, mindenki más is ezt teszi. Éppen ezért kezd el mások előtt viselkedni, azaz megpróbál megtestesíteni egy idealizált ént. Tele lesz elvárásokkal, amelyek az egész életét végigkísérik, és mindig arra gondol, vajon ő hogyan hat másokra, más mit gondol róla. Amennyiben nem felel meg ennek a képnek azonnal megérkezik az elégedetlenség érzése is.

A sürgetés

egy csendes gyilkos, egy igazi stresszfaktor. Az állandó sürgetés erősíti az elégedetlenséget és azt a nyomást gyakorolja ránk, hogy valahol már tartanunk kellene, valamit már el kellett volna érnünk. A sürgetés megmutatkozhat magunkkal szemben, de igen gyakori, hogy a gyermekeinkkel szemben éljük meg ezt. A sürgetés közben valójában nem tiszteljük a másik ütemét, alap működését, terét és idejét. Ilyen esetben a gyerek is azt érzi, hogy ő soha nem ott tart, ahol lennie kellene, le van maradva, kimarad a dolgokból, nem éri utol magát, azaz az idealizált én kívánatos helyzetét. Ez egy valódi stressz, amelyet viszont már rendszerint felismerünk, megtapasztalunk, míg a korábbi tényezők inkább állandó feszültségként bujkálnak bennünk.

A másik el nem fogadása

szintén előhívja az idealizált ént. Az összehasonlítgatásnál már fel hívtam arra a figyelmet, hogy ez a fajta érzelmi eltávolodás mennyire negatívan hathat másokra. Egy gyermek, akitől a szülei érzelmileg elhatárolódnak, úgy érzi, vele van a gond („Ha nem ilyen lennék, akkor a szüleim kedvesek lennének velem, nem bántanának, nem kritizálnának, nem kiabálnának velem, nem sürgetnének stb..”)

Ha időnként mégis megkapjuk az elfogadást, akkor azt tanuljuk meg, hogy van egy ideális állapotunk, amikor szerethetők vagyunk és azt igyekszünk is minél többször elérni. Érezzük a határvonalat az elfogadható és az elfogadhatatlan között, ami még inkább fekete-fehérré alakítja a gondolkodásunkat. A gyermek ilyenkor azt hiszi, hogy ő a hibás, pedig mindez a szülő érzelmi elérhetetlenségéből, vagy nevelési hibájából ered, amely esetek többségében a szülő sem érzi jól magát a helyzetben és ő is elégedetlenséget, tehetetlenséget él meg magában.

Az idealizált én továbbadása

Az idealizált én megszületését explicit (kritizálunk, kibeszélünk, sürgetünk stb.) és implicit módon is előhívhatjuk. Implicit módnak nevezem, amikor a szülő a saját működésén keresztül ad mintát a gyereknek: másokat vagy önmagát kritizálja, másokhoz hasonlítgatja önmagát az életét, elégedetlenséget él meg magával szemben stb.) Ezzel átadja a gyermekének a saját idealizált én mintáját, amivel ő is küzd az életében. A saját elégedetlenségünket megöröklik a gyermekeik is.

Te hol ismertél magadra a fentiekben? Mit tapasztaltál meg gyermekként és mit adsz tovább a saját gyermekeidnek? Ha sok minden illik rád, olvasd el EZT a cikkemet is, és hasznosítsd az EBBEN a másik cikkben leírtakat.

Neked is ismerősek a fenti problémák? Szívesen változtatnál is rajtuk, de szeretnél a saját ütemedben haladni, és mindezt pénztárcabarát módon az otthonod kényelméből?  Akkor ne habozz! 
Tudatos Megújulás Programot neked készítettem. 

Ha kérdésed lenne a programmal kapcsolatban, a Facebookon és az Instagram-oldalamon is elérsz.

„Kibeszélő Zsófival” elnevezésű élőadásaimban hétfőnként ilyen témákkal is foglalkozom. Kövess a Facebookon, hogy neked is segíthessek. Ha szeretnél értesítőt is kapni arról, mikor milyen téma kerül napirendre, iratkozz fel a hírlevelemre, ha pedig valamelyik téma bővebben is érdekelne, írj nekem itt vagy az Instagram-felületemen.

0 hozzászólás a(z) “6 ok, amiért elégedetlenséget élsz meg magaddal szemben!” című bejegyzéshez

Ha elsőkézből szeretnél értesülni az újdonságokról, iratkozz fel a hírlevemre!

* kötelező mező