Hogyan éljük túl a karácsonyt?

Life coach Budapest

Közelgő karácsony 

Éljen itt van a karácsony!🎄 Jézusom, mindjárt itt a karácsony!😱 Ismerős?

Mi nők a karácsonyt elég vegyes érzelmekkel tudjuk megélni. Egyszerre örülünk is neki, másrészről el is tud borzasztani a sok tennivaló.

Tudatos Megújulás Program – Segítek megtalálni az utadat

A bevásárlás, az ajándékok megvétele, a nagycsaládi látogatások leszervezése, a vendéglátás, a díszítés, a főzés, és végül a meghitt hangulat megteremtése — hiszen az is a mi feladatunk. Sokan már attól is idegesek lesznek, ha csak belegondolnak az előttük tornyosuló feladat mennyiségébe. 🥵

Ennek a feszültségnek és a túlhajszoltságnak is köszönhető, hogy sok család veszekedve, duzzogva, egymásra neheztelve éli meg az ünnepeket. Ha ez rátok is jellemző, vagy csak szeretnéd tényleg nyugodtan tölteni a karácsonyt a szeretteid körében, akkor összeszedtem pár tippet, javaslatot, ami hozzásegíthet a nyugodtabb szeretetteljesebb hangulathoz. 

karácsony tervezésTervezés 

Alapvetően két típusú ember létezik. Aki szokott előre tervezni, illetve aki nem. Aki — hasonlóan hozzám — nem tud előre tervezni, annak nagyon fontos, hogy tudatosabb legyen ebben a kérdésben, ha nem akar mindent az utolsó pillanatban megoldani. Most még időben vagyunk, hogy pontosan végiggondoljuk mi mindent kell elintézni ahhoz, hogy minden jól és számunkra feszültségmentesen történjen. Érdemes listát készíteni a tennivalókról és a beszerzendő dolgokról is, valamint határidőket rendelni hozzájuk.

Ha a listánk megvan, akkor üljünk le elé és gondoljuk végig, hogy a felsoroltak közül melyek azok a dolgok, amelyek tényleg fontosak. Amelyek ténylegesen hozzájárulnak ahhoz, hogy mi és szűk családunk jól érezze magát az ünnepek alatt.

karácsony parázás

Erről eszembe jut egy ügyfelem, aki éveken keresztül hihetetlen sok időt töltött el azzal, hogy kívül-belül feldíszítse a házat. A vendégségbe érkezők mindig ámulatba estek a sok ízléses kis angyalkáktól, kedves dekorációktól. Ő viszont a sok tennivaló miatt teljesen kimerült, és szentestére már csak veszekedni maradt ereje férjével, gyerekeivel. Feszült volt, mert rengeteg munkát tedd bele a díszítésbe, viszont úgy élte meg, hogy családja ezt nem értékeli. Mikor rájött, hogy ez egy olyan elvárás volt, amit még anyukájától hozott és sem neki, sem családjának erre nem volt szüksége, onnantól nem merítette ki magát a díszítéssel. Az érdekes az, hogy férje és gyerekei észre sem vették a dekorációk hiányát, azt viszont igen, hogy anya végre nyugodtabban és boldogabban volt jelen szenteste. 

Szortírozás

Ezért javaslom, azokat a feladatokat, tevékenységeket, amikre nincs szükségünk, húzzuk ki a listából. Javaslom, ebben egyeztessünk férjünkkel és gyerekeinkkel. Meglepődünk majd, mennyi olyan dolgot elintézünk, megveszünk, ami valójában nem ad családunknak semmit. A csökkentett listánkat érdemes kifüggeszteni egy jól látható helyre. Próbáljuk meg előre dolgozni, tényleg megéri! Javaslom, hogy a listánkat ne dobjuk ki, ugyanis jövőre éppúgy hasznát vesszük majd. Viszont sajnos még a jó tervezés sem ment meg minket a feszültségtől, ha nem tudunk delegálni, segítséget kérni. 

Delegálás 

Ha megvan a listánk, akkor következő lépésben gondoljuk végig azt is, mit tudunk másokkal megcsináltatni. 😁 Nézzük meg azt is, mi az, ami szolgáltatásként megvásárolható a piacról, mert ezzel rengeteg időt spórolhatunk meg magunknak. Fogjunk össze másokkal!

Ismerek olyan nőket, akik mindig felosztják egymás között az ünnepi vacsora elkészítését. Valaki a levest, valaki a főételt, a harmadik a desszertet készíti el. Mások megrendelik az ünnepi ebédet, vacsorát.

Viszont sajnos még mindig nagyon sok anya, nő esik abba a hibába, hogy mindent maga akar megoldani, elintézni. Ennek lehet alapvetően az az oka, hogy egyszerűen csak úgy gondolja ez az ő dolga, hiszen gyerekkorában ő is ezt látta othhon. Ezt fontos lenne felülbírálni, hiszen a túlzott felelősségvállalás, az aránytalan feladatvállalás nem hatékony és nem szolgálja a család érdekét. Érdemes a családunkra – legyen az bármekkora –, mint egy csapatra, közösségre gondolni.

Azt általában senkinek nem kell magyaráznom, hogy a csoport nem akkor hatékony, ha egy szereplője halálra dolgozza magát, a többiek pedig tétlenül figyelik őt. A feladatok elvégzésében vonjuk be férjünket, gyerekeinket. A legtöbb családban a gyerekek szinte egyáltalán nincsenek bevonva a karácsonyi készülődésbe, pedig ők is sok apró feladat elvégzésére alkalmasak. Gondoljunk csak a díszítésre, a csomagolásra, a terítésre, valamint az ajándékkártyák készítésére. Ja, hogy akkor nem lesz olyan szép!

Maximalizmus

karácsony katasztrófák

Igen valószínű, hogy ha a gyerekre vagy a férjünkre bízzuk az ünnepi asztal díszítését vagy a takarítás bizonyos részeit, annak nem lesz olyan az eredménye, mintha magunk csináltuk volna meg. Itt azzal a kérdéssel kell szembe nézzünk, hogy a tökéletesség tesz-e minket boldoggá, vagy a nyugalom és a szeretteinkkel töltött minőségi idő. Lehet, nem lesz minden tökéletes, de ha az erre való igényünket el tudjuk engedni, akkor lesz esélyünk arra, hogy jól érezzük magunkat. Szíve mélyén mindenki tudja, hogy a gyerekeknek, a férjünknek nem arra van szüksége hogy egy kimerült, kifacsart, végtelenségig túlfeszített anyukát kapjanak karácsony estére.

Harmónia iránti igény vs. családi veszekedések

Lehet, hogy már te is észrevetted, hogy minél inkább eldöntöd, hogy harmonikus lesz a karácsonyotok, annál valószínűbb, hogy veszekedésbe fullad az este. Ilyenkor a maximalizmusunk és túlzott elvárásunk újra megtréfál minket. Ha valamit nagyon akarunk, akkor azt hajlamosak vagyunk felfokozott várakozással, feszültséggel telve várni. Ha ez mondjuk a férjünkben is benne van, akkor nem nehéz elképzelni, hogy ebben a feszült állapotban sokkal érzékenyebbek vagyunk a hibákra, nehézségekre — így pedig  könnyebben kirobban a vita.

Javaslom, ne idealizáljuk túl a dolgot, hiszen akkor pont az ünnep valósága, a lényege, az értelme veszik el. A karácsony arról szól, hogy együtt vagyunk és közösen töltünk időt, ezenkívül nem kell megfelelni semmi elvárásnak. Csak jól érezzük magunkat együtt. Milyen egyszerűen hangzik — mégis milyen nehéz!  

karácsony

Ajándékozás

Számomra a karácsony legnehezebb része az ajándékok kitalálása. Tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Azoknak, akiknek az ajándékozás nem az elsődleges szeretetnyelve, nagyon nehéz kitalálni értelmes, hasznos ajándékot szeretteik számára. Én ezt a problémát úgy igyekszem orvosolni, hogy ha valamely családtagom bármikor az év folyamán panaszkodik valaminek a hiányára vagy kifejezi valami iránt az igényét, gyorsan felírom egy listába. A karácsonyi készülődés időszakában nincs más dolgom, mint belenézni a listába. A másik dolog, ami még segíteni szokott, hogy inkább élményeket ajándékozok szeretteimnek tárgyak helyett.

Együtt vagy külön

Sok ügyfelem panaszkodik arra, hogy állandósult vita van abból, hogy hol, és kikkel töltsék a karácsony szentestéjét. Van, hogy az egyik fél olyan családból jön, ahol az a szokás, hogy a szentestét a nagycsalád (nagyszülők, szülők, testvérek, gyerekek) együtt töltik, míg a másik olyanból, ahol a szűk család ünnepel együtt, és csak később látogatják végig a tágabb családot. Ebben nyilván nem lehet igazságot tenni, mivel családonként változó szokásokkal rendelkezünk. De erről a különbségről érdemes a kapcsolat első éveiben beszélni, és közösen kialakítani egy olyan szokásrendet, ami mindenkinek megfelel. Van, ahol egyik évben nagycsaláddal, a másik évben pedig szűk családdal töltik a szentestét.

Fontos, hogy olyan megállapodás alakuljon ki, amiben mindkét fél tartósan jól tudja magát érezni. Olyannal is találkoztam már, hogy az egyik fél a gyerekek születése után kezdte el igényelni a szűk körben ünnepelt családi karácsonyt. Ilyenkor is azt tudom javasolni, hogy vállaljuk fel az igényeinket és egyeztessünk társunkkal, hiszen ennek az ünnepnek az a lényege, hogy mi és családunk jól érezze magát. 

Ha sikerül a fenti dolgokban változást elérnünk magunkban, akkor biztos vagyok benne, hogy képesek leszünk egy nyugodt, békés és valóban vidám, könnyed karácsonyt teremteni magunknak és családunknak.

Nagyon boldog és nyugodt karácsonyt kívánok neked!🎄🎁

Neked is ismerősek a fenti problémák? Szívesen változtatnál is rajtuk, de szeretnél a saját ütemedben haladni, és mindezt pénztárcabarát módon az otthonod kényelméből?  Akkor ne habozz! 
Tudatos Megújulás Programot neked készítettem. 

Amennyiben lenne kérdésed a cikkel vagy a programmal kapcsolatosan, a Facebookon és az Instagram-oldalamon is elérsz.

Ha pedig tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal és másokkal!

0 hozzászólás a(z) “Hogyan éljük túl a karácsonyt?” című bejegyzéshez

Ha elsőkézből szeretnél értesülni az újdonságokról, iratkozz fel a hírlevemre!

* kötelező mező