Igényeink, késztetéseink olyan impulzív késztetések, amelyek érzelmi, testi és kognitív szinten jelennek meg (Lásd előző cikkemet.) Az első lépés mindig az, hogy ezeket érzékeljük, felismerjük. Ilyenkor még nem tudjuk, hogy pontosan miről van szó, milyen igény jelenik meg bennünk, de a testünk jeleket küld, amelyeket vagy felismerünk, vagy nem. Sokaknál már itt elakadás jelentkezik.
Superwoman – Önbizalom Fejlesztő Online Tréning – Légy te is magabiztos!
Az igények, késztetések észlelése, felismerése és tudatosítása egy ciklus, egy úgynevezett kontaktuskör része, amely számos ponton és számos okból megszakadhat. Ez az oka annak, hogy problémáink valódi gyökereinek feltárása, jelen esetben az, hogy miért nem tudjuk kifejezni az igényeinket, soha nem egyszerű folyamat. Ma ehhez adok kapaszkodót.
Igényeink kifejezése, kielégítése, késztetéseink megélése egy 6 lépcsős folyamat. Ennek szakaszai a következők:
Az alábbiakban azt vizsgáljuk meg, hogy a különböző szakaszokban hogyan fojthatjuk el ezeket az igényeket, miért nem vagyunk képesek azokat érvényesíteni a környezetünkben vagy magunkkal szemben, azaz hogyan és milyen formában jelentkeznek elakadások bennünk.
Akik profin megtanulták magukat az igényeikkel szemben elérzéketleníteni (pl. az érzelmi igényeiket elfojtják), már az első lépésnél, az észlelésnél megakadhatnak. Az észlelés követően elkezdhetjük tudatosítani, hogy mi is okoz problémát nekünk. Sok esetben itt történik az elakadás, mert bár a feszültséget vagy a kényelmetlenséget érzékeljük, de nem is tudjuk pontosan megfogalmazni, hogy mi a bajunk. Ismerős? Feszült vagy, nem érzed magad jól, kedvetlen vagy, de nem is igazán tudod mi áll a háttérben. Ezek most csak a hormonaink vagy valami más is van a háttérben?
Nagyon sokáig képesek vagyunk elérzéketleníteni magunkat bizonyos dolgokkal szemben. Erre egyszerű példa, amikor sokáig észre sem vesszük, ha kényelmetlenül ülünk, de tökéletes elérzéketlenítés az is, amikor a gyereknek az alapvető igényét sorozatosan letiltjuk. Adott például egy kisgyermek, aki kíváncsi, felfedező, de a szülei mindig rácsapnak a kezére, hogy ezt se fogja meg, ehhez se nyúljon, ezt se vegye el. Lehet ez egy egyszerű cukorkásdoboz is, amelyből – a sorozatos rászólásokból megtanulja – hogy nem vehet akkor sem, ha nagyon szeretne. Hogyan próbál túlélni? Próbálja elterelni a figyelmét róla, mert megtanulta, hogy „veszélyes” kinyúlni a dobozért; elfojtja magában az alapvető késztetéseket is, mert akkor nem kell azzal a feszültséggel együtt lennie, hogy valamit akarok de nem lehet.
Ez a fajta „nem engedem meg, hogy érzékeljem az igényeimet” testi igények esetén csak ideig-óráig működik, hiszen utána berobban az érzés, feszít bennünket a késztetésünk, nem tudjuk tovább visszafogni magunkat. Érzelmi és kognitív síkon azonban sokkal bonyolultabb a helyzet, amelynek kezeléséhez szinte biztos, hogy szakértő támogatásra lehet szükség. Most azonban nézzük meg, mi történik, ha nem elérzéketlenítünk, hanem eltereljük a figyelmünket.
Ebben az esetben tehát érzékeljük a saját igényeinket, észleljük például, hogy a gyomrunk éhséget jelez, de eltereljük a gondolatainkat, mert még be akarunk fejezni valamilyen munkát, el akarunk végezni valamilyen feladatot. Akár ötször-hatszor is jelezhet a testünk, tudati szinten meg is jelenik az éhségérzet, de mi csak megyünk tovább a feladatunkkal egészen addig, ameddig csak bírjuk. Ugyanez a helyzet akkor is, ha érzelmi síkon felismerjük, hogy szeretetre vágyunk vagy kognitív szinten, ha majd megöl bennünket a kíváncsiság valami miatt. Ahhoz azonban, hogy a tudatosítás után tegyünk is valamit az igényeinkért, azaz „elinduljunk az akció felé”, mobilizálásra lenne szükségünk.
Miután észleltük és tudatosítottuk is a felmerülő igényeinket, végig kell gondolnunk, hogy mihez akarunk ezzel kezdeni; össze kell gyűjtenünk az energiáinkat, meg kell mozdulnunk, akarnunk kell. Ez még nem az akció fázisa, ez egy status quo állapot, amelyből ki kell magunkat mozdítani igényeink kielégítése céljából: éhesek vagyunk, tehát főzni kellene magunknak valamit, kedves szavakra vágyunk, tehát fel akarnánk hívni valakit, sürgős dolgunk lenne, tehát el kellene intézni valamit, stb.
Ehhez energiára van szükségünk, azaz mobilizálásra. Ezen a ponton is el tud azonban akadni a folyamat, ha például itt is lebeszéljük magunkat (mert túlságosan szégyentelinek érezzük az igényeinket vagy mert félünk mit szólna hozzá a környezetünk, vagy nincs elég bátorságunk), ezért visszafojtjuk magunkban a késztetésünket. Ilyenkor mondunk ilyeneket magunknak: „Nem tehetem meg.”, „Mit fognak rólam gondolni?”, „Biztosan megbántanám ezzel a másikat”, stb.A sok visszafojtott késztetés később azonban megbosszulja magát. Nő a belső feszültségünk és sok esetben már nem is tudjuk, mi a bajunk, mert annyi késztetést fojtottunk már el.
Abban a pillanatban, amikor elkezdek a másikra/a külvilágra túlzóttan tekintettel lenni, éppen ezzel le is beszélem magamat egy bizonyos tevékenységről, a saját igényem kielégítéséről. Az elakadás oka tehát itt a kifelé való megfelelési kényszer.
Mi a helyzet azonban, ha mégis eljutunk az akcióig? Megtörhet-e ott is a lendület? A válasz az, hogy sajnos igen.
Ebben a szakaszban az a furcsa helyzet állhat elő, hogy kivetíthetjük a környezetünkre a saját hiedelmeinket. Míg az előző fázisban, a mobilizációnál a hiedelmeinkkel („Nekem ezt nem szabad.”, „Szeretném, de kevés vagyok ehhez.”) saját magunkat gátoljuk, az akció szakaszában mi „erőltetjük rá” másokra a gátló tényezőinket.
Ilyen lehet az a helyzet, amikor például szívesen elmennénk három napra valahová, de azt mondjuk, hogy „a családunk nem hagyná”, „a gyerekem nem viselné jól”, „a férjem úgy sem engedne el”. Ráprojektálunk tehát valamit a környezetünkre, ami talán nincs is ott.
Ha azonban eljutunk az akció szakaszába, tehát megtesszük az első lépéseinket az igényeink, késztetéseink kielégítése felé, még mindig nem biztos, hogy nem ütközünk gátakba.
Ebben a szakaszban szembesülünk, azaz teljes kontaktusba kerülünk az igényeinkkel, illetve az ahhoz szükséges tevékenységekkel. Egyszerű a helyzet, ha az a testi igényünk, hogy vizet igyunk, mert szomjasak vagyunk.
A szexualitásban ez a teljes kontaktus az orgazmus, a szerelemben az, hogy jól vagyunk együtt egy beteljesült kapcsolatban, és így tovább. Minden egyes kontaktusnak, késztetésnek, igénynek – jó esetben – van tehát egy full contactja; erre törekszünk, ezt akarjuk megélni. Közvetlenül az akció után, a full contact elérése előtt is képesek vagyunk azonban megállítani magunkat. Hogy hogyan? Azzal, hogy nem engedjük magunknak a kielégülést: „Nem érdemlem meg”, „Nekem ez nem jár”.
Tesszük a dolgunkat, haladunk a kontaktuskör szakaszain, a valódi öröm azonban nem érkezik meg, mert visszatartásban vagyunk. Létrejön egyfajta torzulás, amelyet magunkévá teszünk, így megfosztjuk magunkat az örömtől, az igényeink kielégítésétől azáltal, hogy elkerüljük a full contact megélését. „A siker a másoké, én olyan vagyok, akinek ez nem jár.”
Ha viszont a kielégítésig is eljutunk, sem biztos, hogy megveregetjük a vállunkat. Nem biztos ugyanis, hogy tudatosítjuk, valamit igenis sikerült végigcsinálnunk, sőt még jól is végigcsinálnunk. Ezt a klienseim közül is nagyon sokan kihagyják vagy egyszerűen csak degradálják a saját sikereiket: „Miért nem úgy csináltam inkább?”, „Jobb is lehettem volna”, stb.
Nagyon jellemző jelenség, hogy öröm és megelégedettség helyett inkább ostorozzuk magunkat, bántjuk magunkat, elégedetlenek vagyunk, tehát magunkkal vagyunk elfoglalva, s nem az igényünk kielégített állapotával.
A megelégedettség utáni szakasz a visszahúzódás, azaz amikor az adott kontaktus, igény, késztetés elveszíti a lényegét: Kétszer nem lehetünk egymás után éhesek, tehát ha megettük az adagunkat, ugyanaz az éhségigény már nem lesz releváns; elveszítjük az érdeklődésünket az adott kontaktus iránt.
Itt is sokszor van azonban deficit, elakadás, itt is problémába ütközhetünk. Ilyen például, amikor valaki nem tud visszahúzódni, mert nehezen hagy abba dolgokat, nehezen zár le bármit, nehezen vonja ki magát a kontaktusból, akár párkapcsolati kapcsolódásokból, eseményekből is.
Ő az a típus, aki utolsóként jön el egy buliból, aki még egy kört meg akar inni, bár már nem szomjas, aki sírva fakad, amikor vége van valaminek, mert minden nagyon erősen hat rá. Ő az, akinek nehéz mindennemű elválás, lezárás.
Nagyon fontos kideríteni, melyik fázisban jelenik meg az elakadásunk, hogyan jelenik meg bennünk bármilyen igény, illetve annak elfojtása, hogyan kapcsolódunk a saját érzékelésünkhöz, megengedünk-e magunknak tudatosítást, stb.
Van olyan kliensem, aki nagyon szigorú gimnáziumba járt és annak a kollégiumába lakott, ahol iszonyatos visszafojtottságban tartották őket. Nem beszélhettek órákon keresztül, amíg a házi feladatot készítették, soha nem tehették azt, amit szerettek volna. Felnőttként el is jutott addig, hogy már nem tudott mit kezdeni a saját ikésztetésével, nem tudta megélni azokat, hiszen egy idő után már meg sem jelentek benne: teljesen elérzéketlenítette magát.
Ha a gyerekkorunk úgy telik, hogy a kontaktust kört a felismeréstől a visszahúzódásig a mikrokörnyezetünk hagyta szabadon végig járni, vagyis azt tanultuk meg, hogy büntetlenül, megszégyenítés, tiltás, megakasztás nélkül szabadon kifejezhettük és megélhettük az igényeinket, akkor nem lesz a folyamatban elakadás, az impulzió megjelenését követően könnyen megtörténik a tudatosítás, majd a mobilizáló, jön az akció és a full contact, mindez pedig annyiszor, akárhányszor csak új késztetésünk van.
Ha viszont ebben folyamatosan akadályozva vagyunk magunk vagy mások miatt, tiltások, hiedelmek, gátló tényezők következtében, akkor kívülről csak annyit látunk jelenségként, hogy nem történik meg az igényeink kielégítése, mi pedig nem vagyunk jól.
Tudnunk kell tehát, hogy az elakadásunk oka pontosan hol van: a nem érzékelés területén, a tudatosítás fázisában, a mobilizálás szakaszában, vagy esetleg később. Az elakadásunk helye ugyanis nagyon jellemző lehet az életünk más területén is, ráadásul ezek az elakadások a test szintjén is megjelenhetnek: félbehagyott mozdulatokkal, mozdulatlansággal vagy épp nagy impulzivitással, könnyen kimondott szavakon, gyors reagáláson keresztül.
Figyeld magad a fentiek szerint, és kérd a Tudatos Megújulás Programomat is, amely nagyon sokat segíthet önmagad feltérképezésében.
Neked is ismerősek a fenti problémák? Szívesen változtatnál is rajtuk, de szeretnél a saját ütemedben haladni, és mindezt pénztárcabarát módon az otthonod kényelméből? Akkor ne habozz!
A Tudatos Megújulás Programot neked készítettem.
Ha segítségre lenne szükséged a Tudatos Megújulás Programmal kapcsolatban, elérsz a Facebookon és az Instagram-oldalamon is. Ha pedig szeretnél sok mindent megtudni magadról, iratkozz fel a hírlevelemre.
Kategóriák
1062 Budapest, Lehel utca 1/a
A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.