Feszít az időhiány? 5 hatékony tipp a felszámolására

Life coach Budapest

Időhiány és ami mögötte van

Az időhiány sokunk életében jelen van. Vannak, akik csak időszakosan élik meg, és vannak, akik folyamatosan szenvednek tőle. Az időhiány mindenki számára ugyanazt jelenti, azonban a kialakulásának oka egyénenként eltérő. Éppen ennek köszönhető, hogy míg egyeseknek a különböző időbeosztást elősegítő módszerek segítenek, addig mások hiába próbálják ki azt, nem érnek el vele tartós változást. Ahhoz, hogy sikeresen felszámoljuk az időhiányt az életünkben, fontos, hogy megvizsgáljuk az időhöz és a feladatainkhoz fűződő viszonyunkat. Ezek alapján, én az alábbi 4 nagy csoportba sorolom az embereket: a szétszórtak, az örök halogatók, a kíméletlenek és az áldozatok

Tudatos Megújulás Program – Segítek megtalálni az utadat

Szétszórtak

Az ő esetükben gyakran valóban az az akadály, hogy nehezen veszik rá magukat arra, hogy megszervezzék magukat és hatékonyan beosszák az idejüket. Az időhiány oka esetükben gyakran az, hogy hiányzik a tanult minta, a valódi tudás arról, hogyan is kellene ezt csinálni. A minta hiányán túl, a monotónia, a kiszámíthatóság, a szabályok követésétől való félelem is megbújhat a háttérben. Ebbe a csoportba jellemzően a fiatalok vagy fiatal felnőttek tartoznak, akik az új élet szakaszukba lépve (pályakezdő, egyedülálló, fiatal házastárs, stb.) nem hoznak magukkal elegendő gyakorlati ismeretet az új élethelyzetük irányítására, kézben tartására.

Tippek az időhiány megszüntetésére szétszórtaknak

Ha te is szétszórt vagy, első körben érdemes kicsit végiggondolnod, milyen gondolatok, hiedelmek vannak benned az időbeosztás szerinti élettel kapcsolatosan. Érdemes ezeket az előfeltételezéseket egyenként megvizsgálni és valamiféle megállapodásra jutni magunkkal.  Csak ezt követően van értelme egy az időbeosztást elősegítő módszer bevezetését elkezdeni. Az időhiány megszüntetésére számos módszer elérhető a neten, de mindegyiknek ugyanaz a logikája.

  1. Vedd számba a feladataidat, írd fel egy listára! Ettől válnak átláthatóvá a feladatok, mennyiségükben és milyenségükben is.
  2. Priorizálj, tedd sorba őket fontosságuk, határidejük alapján! Ez abban segít, hogy eldöntsd mely feladatokkal és mikor kell foglalkozzál.
  3. Delegálj! Nézd meg, mely feladatokat tudsz másoknak átadni.
  4. Gondold végig milyen feltételek szükségesek egyes feladatok elvégzéséhez. Telefonálni, kihangosítóval tudunk a kocsiból, vagy amíg valahol várakozunk, de például egy fontos levelet, ne ilyenkor akarjunk megírni.
  5. Minden feladatnak keresd meg a helyét a naptárban. Legyenek elmélyültebb időszakok és lazább időszakok. Ettől tudod, hogy mit kell elintézz az adott napon és már ezzel is rengeteg időt spórolsz meg.

Szerintem nagyon fontos, hogy szánjunk arra időt, hogy a fenti rendszert az igényeinkhez alakítsuk. Valaki a telefonja segítségével jut megoldásra, míg másoknak a hűtőre kitett, színes post-itek segítenek abban, hogy beosszák az idejüket. Ne legyén túl szigorú magaddal, akkor jó az időhiány felszámolására kidolgozott rendszer, ha nem folyamatos nyűgnek, korlátnak éled meg!

időhiány

Örök halogatók

Az örök halogatókra jellemző, hogy nagyon szeretik fejben elképzelni a céljaikat, és úgy érzik, hogy nagyon is tudják, mit szeretnének elérni, de a megvalósítástól már ódzkodnak.  Nem szeretik a szabályokat, nem szeretnek elmerülni a megvalósítás lépéseiben, mert a napi teendőket monotonnak élik meg, és úgy érzik, hogy a kreativitásuk szenved csorbát. Félnek a saját álmaik mellett is elköteleződni. Addig tart a lelkesedésük, amíg az elképzelés fázisában vannak, de ha igazán bele kell állni valamelyik tervük megvalósításába, rémület lesz rajtuk úrrá, hiszen akkor le kell mondani a többiről.

A veszteség élmény elkerülése miatt állandóan mással foglalkoznak, az értékes idejüket más, kevésbé fontos feladatokkal töltik ki. A valóban fontos feladataikat pedig folyamatosan halogatják, tologatják, elodázzák.  Ettől úgy érzik, hogy bár állandóan csak rohannak, valójában semmiben nem jutnak az egyről a kettőre.

Tippek az időhiány megszüntetésére örök halogatóknak

Ha magadra ismertél a fenti leírásból, akkor vizsgáld meg, hogy melyek azok a tipikus feladatok, amelyek tologatása, halogatása miatt végül kapkodnod kell. Gondold végig, hogy azokkal kapcsolatosan milyen is az elköteleződésed. Fontosak-e neked? Megrémít-e gondolat, hogy ha arra mész és azt csinálod, akkor mást már nem tudsz csinálni? Esetleg félsz a megvalósulástól, a beteljesüléstől? Mi lesz utána? Esetleg úgy érzed, hogy meg sem érdemled a sikert? Ilyen esetekben az időhiány felszámolásában az első kulcslépés önmagunk és saját igényünk megismerése. Annak felismerése, hogy mik azok a dolgok, amik valóban fontosak a számunkra és amikért képesek is vagyunk tenni. Ennek megkerülése nélkül, nem tudsz valódi prioritásokat felállítani, így minden időbeosztási modell alkalmazása hosszútávon hiábavalónak bizonyul.

Kíméletlenek

A kíméletlenek mindenhol 150%-ot várnak el maguktól. Minden helyzetben és szerepükben, csak a maximum az, ami elfogadható.Esetükben a a halogatás okai közül a legmarkánsabb az, hogy mivel maximalisták, és nem nagyon bíznak másban, így kifejezetten nehezen delegálnak feladatokat. Az az érzésük, hogy ha nem ők végzik el a munkát, akkor az nem is lesz jól elvégezve. Ehhez gyakran, de nem minden esetben, kapcsolódik mártír játszma is, de erről bővebben egy másik blogposztban írtam.

A maximalisták az életük korai szakaszában még nem élik meg ezt a tulajdonságukat olyan nagy problémaként, de ahogy egyre több szerep nehezedik rájuk, (nő, anya, munkatárs, feleség, szomszéd stb.) egyre elviselhetetlenebb lesz rajtuk a nyomás. Mivel mindent ők akarnak kézben tartani, ezért tényleg nem férnek bele napi 24 órába, annak ellenére, hogy majd meg feszülnek, hogy ez sikerüljön.

Időhiány elleni tippek a kíméletleneknek

Miért gondolod hogy neked kell mindent elintézni? Vagy azt, hogy te tudsz mindent a legjobban? Miért gondolod, ha valaki más látja el azt a feladatot, akkor az biztos rossz és silány minőségű lesz? Lehet, hogy ettől érzed fontosnak magad? Hogy ettől van létjogosultságod? Létezhetsz, ha hasznos vagy? Ha nem vagy hasznos, akkor nem vagy szerethető?

Le kell tenni ezt a terhet és elhinni, hogy a környezeted nem azért szeret, mert mindent megoldasz, sőt ők is szívesebben vannak veled, amikor nyugodt, vidám és felszabadult vagy. Delegálj feladatokat! Kérj segítséget, bízz mások munkavégzésében!

Áldozatok

Az áldozatok azok, akik nem tudnak nemet mondani, mert mindenhol, mindenkinek meg akarnak felelni. Náluk az időhiány okai közül a legmeghatározóbb, hogy minden feladat megtalálja őket, a környezetük megérzi gyengeségüket és folyamatosan vissza is él vele. Ők azok, akik a legtovább bent maradnak a munkahelyükön, akiket a főnök mindig a leginkább leterhel. Gyakran kérnek tőlük segítséget, anélkül, hogy ezt viszonoznák nekik. Az ő igényeik nem jelennek meg olyan hangsúllyal, mint másokéi, és ezt ők nem is teszik szóvá, bár igenis érzik a helyzetük fonákságát. Gyakran duzzognak és haragszanak környezetükre, de amikor egy új feladat jön szembe velük, gondolkodás nélkül elvállalják.

Tippek az áldozatoknak

Ha tipikus áldozat vagy, akkor elsődlegesen a nemet mondást kell megtanulnod. Mi késztet téged arra, hogy mindenkinek meg akarj felelni? Miért olyan fontos, hogy elfogadjanak? Miért félsz felvállalni az igényeidet? Nem is ismered őket? Úgy gondolod, hogy ez a feladat neked semmiség, te tényleg gyorsabban meg tudod csinálni, mint mások? De a nap végére mégis úgy érzed, hogy a saját dolgaiddal nem haladtál?

Fel kell ismerd azokat a pillanatokat, amikor nem tudsz nemet mondani. Amikor már legbelül tudod, hogy ez nem lesz jó, de mégis meggyőződ magad, hogy elvállald a feladatot. Szereted te ilyenkor magad? Fontos vagy te magadnak egyáltalán? Amíg ezek a kérdések nincsenek megnyugtatóan helyére téve benned, addig nem az idővel küzdesz, hanem saját magaddal! Jó hír az, hogy az áldozatok tipikusan nagy teherbírású, szorgalmas, kitartó és hatékony emberek, akik ha ezt az energiát maguk hasznára fordítják, nagy sikereket tudnak elérni az életben.

Ha kíváncsi vagy mennyire ismered jól magad, akkor ebből az önismereti tesztemből megtudhatod!

Ahhoz, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott életet tudj élni, fontos, hogy felismerd a téged gátló belső tényezőidet és megszabadulj tőlük. Ha úgy érzed egyedül nem tudsz megbirkózni az elakadásaiddal, fordulj hozzám bizalommal, vagy vegyél részt az online programom!

Neked is ismerősek a fenti problémák? Szívesen változtatnál is rajtuk, de szeretnél a saját ütemedben haladni, és mindezt pénztárcabarát módon az otthonod kényelméből?  Akkor ne habozz! 
Tudatos Megújulás Programot neked készítettem. 

Te melyik csoportba tartozol? 

Amennyiben lenne kérdésed a cikkel vagy a programmal kapcsolatosan, a Facebookon és az Instagram-oldalamon is elérsz.

Ha pedig tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal és másokkal!

Ha elsőkézből szeretnél értesülni az újdonságokról, iratkozz fel a hírlevemre!

* kötelező mező