Kedvetlenség, motiválatlanság, levertség – Itt a segítség

Life coach Budapest

Már eltelt 10 hét az évből — akárhogy is nézzük, ez bizony az ötöde — és még mindig egyhelyben toporogsz. Úrrá lett rajtad a kedvetlenség, motivációd semmi, és azon túl, hogy nagy erőlködések árán elvégzed a kötelező feladataidat, nem ösztönöz semmi, hogy csinálj valami hasznosat, jót, érdekeset, szóval bármit, amitől úgy érezhetnéd, élsz. Ezt pedig még meg is fejeled egy cuki bűntudattal, amiért ilyen „semmirekellő” vagy.

Tudatos Megújulás Program – Segítek megtalálni az utadat

Hová tűnik az elhatározásunk?

Pedig elhatároztad magad idén is, hogy most aztán máshogy lesz minden, hogy szakítasz időt magadra, hogy sokat leszel a szabadban, hogy esténként olvasol, hogy végre nem hagyod, hogy ugráltasson a főnököd vagy a gyermekeid, és természetesen, hogy kívül-belül megújulsz. Most mégis azon veszed észre magad, hogy eluralkodott rajtad a kedvetlenség, a fásultság, erőtlenség, és talán egyre irigyebb másokra, amiért nekik sikerül megvalósítani a terveiket. Szeretnéd megtalálni a saját lelkesedésedet, szeretnél végre elindulni, de valamiért nem megy. Hová tűnt az elhatározásod? Hová tűnt az erőd? Mit keres itt a kedvetlenség? A magyarázat nagyon sokrétű.

kedvetlenség

Amikor valamilyen területen elhatározásra jutunk, akkor jó eséllyel a következő lelkiállapotok egyikben vagyunk épp:

  • vagy már annyira padlón vagyunk, hogy annál nincs lejjebb, tehát most már tényleg itt az ideje, hogy változtassunk,
  • vagy éppen tele vagyunk tettvággyal, energiával, amikor meghozzuk a döntést, hogy cselekedni fogunk.
  • Előfordul, de viszonylag ritkábban, hogy másokat követve, „utánozva” hozunk meg elhatározásokat, mert úgy gondoljuk, akkor nekünk is könnyebb lesz kitartani.

Valóban motiválóan hathat, ha nem egyedül csinálunk végig egy kihívást, ha másodmagunkkal vágunk bele egy fogyókúrába, stb., de a megoldás és a végkifejlet itt is kizárólag tőlünk függ:

Történetesen attól, hogy,

  • reális és elérhető célt tűztünk e ki magunk elé,
  • elég kitartóak vagyunk-e,
  • meg tudjuk-e dicsérni magunkat minden apró siker elérése után,
  • tudomásul vesszük-e, hogy az új utunk nem lehet nyílegyenes, hanem csakis hullámvölgyekkel tarkított,
  • és ha igen, tudjuk-e tolerálni az apróbb visszaeséseket, vagy átmegyünk önostorozásba
  • menet közben figyelünk e magunkra és az igényeinkre vagy kizsigereljük magunkat?

Ha bármilye elhatározás megvalósítása során nem tartjuk be a fenti szabályokat, akkor a kedvetlenség eséllyel a társunkká szegül. Másik gyakori hiba, hogy a kisebb-nagyobb elakadásokat, botlásokat kudarcként éljük meg, és mint ilyen, bűnnek, hibának tekintjük. Sajnos nem tanultuk meg kezelni, de felismerni sem az igazi kudarcot, a pillanatnyi sikertelenséget katasztrófaként éljük meg, és nagyon könnyen begubózunk az önmarcangolás gyűrűjébe, ami aztán magával hozza a kedvetlenséget is. Pedig ilyenkor egyszerűen csak meg kellene állnunk.

A kedvetlenség ellenszere a technikai szünet

Időnként a gyárak is leállnak technikai szünetre, a boltok is bezárnak, és mi is elmegyünk szabadságra, hogy felfrissüljünk, pihenjünk, erőt gyűjtsünk. A gond csak az, hogy ezt kizárólag a munkánk kapcsán tesszük. Gyakran nem azért megyünk nyaralni, hogy jobb és tartalmasabb életet élhessünk, hogy végre a családunkkal legyünk, hogy rekreálódjunk lelkileg, vagy, hogy kicsit megpihenjünk a kitűzött cél elérése közben, hanem azért, hogy kipihenhessük magunkat, hogy aztán újra százszázalékot tudjunk nyújtani a munkahelyen és egyéb szerepeinkben. Szerinted ez jó így?

Amikor már év elején azt érzed, hogy a kedvetlenség a mindennapjaid része és a saját elhatározásod is eltűnt a süllyesztőben, akkor valószínűleg máshol keresendő a gond és a megoldás is: neked is technikai szünetre van szükséged.

Mit is jelent a technikai szünet?

Azt, hogy elengeded a bűntudatot, hiszen nem véletlenül van benned ellenállás a cselekvésre. Nem lehetünk minden nap hatékonyak! Az élet olyan, mint a maraton futás. Vannak benne erősebb időszakok, de olyanok is, amikor nem vagyunk a topon. Ez teljesen természetes és szükségszerű is. A végén viszont csak azok érhetnek célba, akik egész idő alatt olyan ütemet tartanak, amelyet bírnak. Közben odafigyelnek magukra, gondoskodnak magukról: isznak egy kis vizet, bekapnak egy- egy szőlőcukrot vagy banánt és ha kell tempót váltanak. Ha ezt nem teszed meg, ha túlhajtod magad, ha nem töltöd magad, gyorsan eluralkodik rajtad a kedvetlenség.

kedvetlenség reggelente

Az, hogy mindig tudunk hatékonyak lenni, az csupán egy mítosz. Számos családban az a minta, hogy a szülők állandóan dolgoznak, sürögnek-forognak, a gyerek pedig azt látja, hogy ez az élet, így kell neki is élnie. Implicit módon kapja meg a mintát, ha pedig a felmenők hozzá is teszik, hogy „előbb a munka, aztán a pihenés”, explicit módon is átadják neki ezt az elvárást. Ezért van az, hogy felnőttként már ő sem ül le soha pihenni, állandóan takarít, dolgozik, főz, mos, stb., nincs szórakozása, ha pedig mégis, akkor lelkifurdalást érez és kezdődik a fent említett önostorozás. Ha pedig már kimerültünk és még bántjuk is magunkat, akkor gyorsan utolér minket a kedvetlenség is.

Tegyél jól a kedvetlenség ellen!

A Facebook-oldalamon osztottam meg egy ehhez kapcsolódó példát, amelyet az egyik kliensem mesélt nekem. Édesapja azt vallotta, hogy addig nem tehetünk semmit magunkért, ameddig nem „tudtuk le” az aznapi kötelességeinket. Egy gyártósorral szemléltette mindezt: képzeljétek el a gyártósort, amelyen egymás után érkeznek a poharak. A poharak folyamatosan jönnek és neked mindegyiket tele kell tölteni, még akkor is, ha nincs hozzá kedved. Mert ha továbbmegy a gyártósor, már nem futhatunk utána, pótolva a lemaradást. Az a pohár már elment. Az az esély, az a nap már elmúlt.

Nagyon fullasztó kép, és tudom, hogy te sem így szeretnél élni. Hiszen az élet nem poharak töltögetéséből áll, nem azért élünk, hogy mindig csak a kötelességeinket teljesítsük. Tedd fel magadnak is a kérdést, hogy a feladat, a munka mindenek előtt való-e? Hogy mennyire fontos, hogy gondoskodj magadról másképpen is?

Ha a válaszod az, hogy törődnöd kell magaddal is, hogy igenis megengedhető a technikai szünet, akkor talán arra is megtalálod a válaszodat, hogy jelenleg miért vagy éppen a halogatás fázisában. Ehhez ajánlom az erről szóló írásomat is, amelyet erre a linkre kattintva érsz el.

Sajnos sok kliensem későn ismeri fel a saját helyzetét, és gyakran már depresszióval küzd, amikor eljut hozzám. Ha te is arra gyanakszol, hogy már nagyon benne vagy a sűrűjében, töltsd ki ezt a tesztet, de semmi esetre ne ess kétségbe! Mindig van megoldás, és én neked is tudok segíteni.

Neked is ismerősek a fenti problémák? Szívesen változtatnál is rajtuk, de szeretnél a saját ütemedben haladni, és mindezt pénztárcabarát módon az otthonod kényelméből?  Akkor ne habozz! 
Tudatos Megújulás Programot neked készítettem. 

Ha kérdésed lenne a programmal kapcsolatban, a Facebookon és az Instagram-oldalamon is elérsz.

Ha pedig tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal és másokkal!

Egy hozzászólás a(z) “Kedvetlenség, motiválatlanság, levertség – Itt a segítség” című bejegyzéshez

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.

Ha elsőkézből szeretnél értesülni az újdonságokról, iratkozz fel a hírlevemre!

* kötelező mező