Előző cikkeimben részletesen írtam a kötődési problémákról, a kötődés fajtáiról és figyelmedbe ajánlottam egy kötődési tesztet is, hogy felismerhesd a saját elakadásaidat. Most nézzük meg, hogyan lehet a kapcsolati sérülésekkel dolgozni, a kötődési problémákat megszüntetni.
Tudatosítás
Az első lépés a tudatosítás. Annak felismerése, hogy ami nehézséget okoz a kapcsolatainkban az kötődési problémánkból fakad-e. Ameddig nincs tudatosítás, addig értetlenül állunk a problémáink fölött: nem értjük, mi történik, mindenkit hibáztatunk mert becsapnak, vagy elhagynak minket vagy mert minden kapcsolatban úgy érezzük, hogy a másik nem tud minket jól szeretni. A külső tényezőkben látjuk az okot arra, hogy megint nem sikerült egy szeretetteljes, biztonságos kötődést kialakítani és nem jutunk el addig a felismerésig, hogy valószínűleg kötődési problémák állnak a háttérben.
Mikor jön el a tudatosítás?
Az a tapasztalatom, hogy vagy valamilyen nehéz élethelyzet, vagy egy trauma (szakítás, veszteség, magányosság) tud elindítani valakit azon az úton, hogy elkezdi feltenni magának azokat a kérdéseket, amik aztán elviszik őt a felismeréshez. A további tudatosítást gyakran segítik kötődési problémákról szóló szakmai cikkek, podcastek, baráti beszélgetések vagy más egyéb kívülről érkező impulzus, ami tovább tisztítja a képet.
Az is előfordul, hogy valakinek a saját visszatérő mintázata tűnik fel. Például, hogy mindig a rossz fiúkat, az elérhetetleneket, vagy azokat választja, akik végül eltűnnek. Vagy, hogy állandóan arra vár, hogy a másik végre őt válassza és bár folyamatosan kiteszi a lelkét a kapcsolatban, végül mindig elhagyják. Ez a mintázat üt szöget a fejében, majd ennek kapcsán kezdi el keresni a válaszokat, aminek kapcsán aztán valahogy eljut a kötődési problémák témaköréhez.
Ezeknek köszönhetően a klienseim zöme gyakran úgy kerül hozzám, hogy már van valamiféle tudatosságuk a problémájukat illetően. Az önismereti folyamat során segítek ezt a tudást tovább tisztítani, még pontosabban rávinni a figyelmüket az adott kapcsolati nehézségük valós kiindulópontjára.
Miért olyan fontos a tudatosítás?
Képzeld el, hogy a családoddal el szeretnél menni autóval Dániába, amiről tudod is, hogy hol van, de ahhoz, hogy biztonságosan odajussatok, fontos tudnod, hogy ti éppen hol álltok. A GPS sem tud rajtad segíteni, ha nem adod meg neki a jelenlegi koordinátáidat. A tudatosítás éppen ugyanezt a célt szolgálja, hogy rálássunk a saját pozíciónkra arra, hogy az esetleges kötődési problémák milyen mértékben hátráltatnak bennünket. Ezek után jöhet a következő lépés, a felelősségvállalás a saját nehézségünkért.
Felelősségvállalás
A tudatosítást követően jön a felelősségvállalás, amikor is elismerjük, hogy a mi rendszerünkben van valami gond, torzítás, azaz megmásítjuk a valóságot a bennünk lévő kötődési problémák miatt. A klienseimmel ezért mindig ránézünk arra, hogy az ő kötődési sebük hogyan hajlítja el a valóságot, emiatt miként értelmeznek félre jeleket, hallanak/látnak bele a dolgokba valami teljesen mást, mint ami ott van.
Mit jelent a torzítás?
Ha például tudjuk, hogy szorongóan kötődők vagyunk, akkor felismerjük, hogy amikor a társunk eltávolodik tőlünk, (elmegy találkozni a barátaival és minket nem visz magával) mi hajlamosak vagyunk rögtön valami negatívat projektálni a szituációra: „Már nem szeret.” „El fog hagyni.” „Meg fog csalni.” De ha elkezdünk felelősséget vállalni a saját nehézségünkért (jelen esetben a szorongó kötődésért), amely torzításokhoz vezet; ha el- és felismerjük, hogy ez a működésünk része, akkor arra is rá fogunk eszmélni, hogy a félelmünk nem feltétlenül valós, hanem ezt mi vetítjük rá a másikra, illetve az adott helyzetre.
Ha a kötődési problémák közül az elkerülő kötődés a ránk jellemző (amikor mindig mindenkit kritizálunk, mert senkit nem látunk alkalmasnak arra, hogy párkapcsolatra lépjünk vele) például azért vállalhatunk felelősséget, hogy rájövünk, valójában magunknak valók vagyunk, nem szeretjük, ha más belép a terünkbe, nehézséget okoz nekünk a másik közelsége. Felismerjük, hogy nem akarunk teljes összeolvadást, 0-24-es kapcsolatot, azaz hogy nem a másik okolható a nehézkes kapcsolódásért, hanem mi magunk nem vagyunk még (!) képesek vagy hajlandók erre.
Ismerd fel a torzításaidat!
A tudatosítás után tehát felelősséget kell vállalnunk a kötődési problémákért és fel kell ismernünk, hogy a sebeink miként befolyásolják a gondolatainkat másokról, miként torzítják el a képet. Ahogyan játszmázásnál sem tudjuk egyértelműen megmondani, ki kezdte, ki projektált, ki feltételezett, ki hallott a másikról rosszat, úgy itt is, ez a helyzet. Ez a torzítás, amikor nem tudunk adaptívan reagálni a valóságra, mert egy saját magunk által felépített világban vagyunk.
Torzítások előfordulnak párválasztásnál, de akár lezárásnál is: pl. „Nem akarok vele szakítani, mert akkor egyedül maradok.”, „Nem bírnám elviselni a szakítást, inkább vele maradok”., „Másokkal is ugyanígy lenne, nem hiszem, hogy vannak normálisabb pasik,”
„Kapcsolatban sérülünk, kapcsolatban gyógyulunk.”
Számos kliensem beszél arról, hogy annyiszor megsérült már a kapcsolataiban, ezért inkább az egyedüllétet választja, hogy rendbe tehesse magát. Úgy véli ugyanis, ha ő jól lesz, akkor majd jöhet a nagy Ő. Ez nagyon jól hangzik, de valójában ezen a módon nagyon nehéz dolgozni a kötődési problémákon. Olyan ez, mintha meg akarnánk tanulni tangózni, de nincs hozzá partnered. A kötődési problémák sem oldódnak meg, ha egyedül vagy és elméletben dolgozunk rajta.
Tudnunk kell azonban, hogy ezek a kötődési problémák, azaz a kapcsolódási sérüléseink nemcsak párkapcsolatokban mutatkozhatnak meg, hanem barátokkal, a szüleinkkel, a gyerekeinkkel, a kollégáinkkal szemben is. Ahhoz tehát, hogy a kötődési nehézségünkből „kigyógyuljunk”, kell egy fajta kapcsolat, amelyen el kezdünk dolgozni, és amelyben őszintén megtudunk nyilvánulni.
Éa itt el is érkeztünk a harmadik lépéshez az őszinteséghez. Ugyanis az, hogy egy kapcsolatba képesek legyünk gyógyulni, fontos, hogy ne a már jól ismert módon kommunikáljunk, hanem elkezdjük őszintén elmondani, mi zajlik bennünk, milyen kötődési problémával küzdünk éppen. Vállaljuk fel, hogy hoztunk magunkkal egy deficitet, ami miatt hajlamosak vagyunk szorongani, vagy bizonytalanná válni és hogy ez, nem a másikról szól, hanem rólunk. Itt hatalmas szerepe lesz tehát a kommunikációnak. Kommunikáció segítségével bevonhatjuk a másikat a felelősségvállalásunkba, kérhetünk támogatást és megnyugtatást a másik féltől, ezáltal pedig elindíthatunk egy gyógyító folyamatot.
A kommunikáció fontossága a kötődési problémák kezelésében
Hogyan kezdj hozzá?
- Mondd ki, hogy mi van benned! Ne vádold a másikat, ne kérd őt számon semmiért, csak mondd ki, hogy te hajlamos vagy negatívan látni a dolgokat, hogy egy „zárványban” vagy, feltételezések mentén gondolkozol. Mondd ki az adott feltételezésedet akkor és ott, amikor keletkezik. Ez persze nem mindig sikerül, főleg az elején, de az sem baj, ha először még csak utólag vagy képes felismerni, mi is történt veletek ott abban az adott helyzetben. A kötődési problémák hogyan okoztak zavart a kapcsolatotokban. Igen azt írtam, hogy kötődési problémák, mert ezekben a helyzetekben nem csak a saját nehézségeddel, hanem a partnerével is számolnod kell.
- Kezdj el visszakérdezni, visszajelzéseket kérni: „Figyelj, most, hogy ez és ez történt, eléggé elbizonytalanodtam, mert úgy érzem, nem vagyok elég jó neked, nem szeretsz, nem tetszem neked, nem vagyok elég szexi stb.” „Attól tartok, hogy el fogsz hagyni.” Ne feledd, a kapcsolati sérüléseknek is az a lényege, hogy gyermekként nem kaphattuk meg azokat a támogatásokat, azt a szeretetcsomagot, amelyre olyan nagyon szükségünk lett volna. Merj tehát támogatást kérni, olyat, amelyre akkor és ott szükséged van. Például „kérlek nyugtass meg, hogy továbbra is fontos vagyok neked.”
- Ne tartsd vissza az igényeidet, ne hallgasd el azokat, vállald fel, hogy miken rágódsz. Akkor is, ha ez félelmetes, akkor is, ha ezzel úgy érzed kockára teszed a kapcsolatodat.
Összeségében véve tehát kezdj el szöges ellentéteként működni annak, ahogy szoktál. Mondd ki, kérdezz rá, oszd meg a másikkal.
Mi van, ha a másik rosszul reagál?
Benne van a pakliban, hogy a másik rosszul fog reagálni, értetlenül fogadja, amit mondasz neki, elutasító lesz, elbagatellizálja a gondolataidat? Igen. Ez azonban legyen intő jel! Merj szembenézni azzal, hogy a partnered hogyan van ebben a kapcsolódásban. Ugyanis ha te elkezded vele kedvesen, higgadtan, nyugodtan, nem vádlón (!) megosztani én-üzenetként azt, ami benned van („Most úgy érzem, kezd lemerülni a szeretettankom”, „Amikor elmész bulizni, attól rettegek, hogy találkozol ott valakivel és engem utána már nem is fogsz szeretni”, stb.), de ő ezt rosszul fogadja, felcsattan, elutasít, türelmetlenné válik, kifigurázza, lebecsüli az érzéseidet, akkor egyáltalán nem biztos, hogy fogsz tudni hozzá biztonságosan kapcsolódni, stabil kötődést kialakítani, azaz a kötődési problémák kölcsönös kezeléséről nem igazán lehet szó.
A cél ugyanis az, hogy meg tudjunk mindent beszélni. Jó esetben az fog történni, hogy kitesszük a szorongásunkat, félelmünket az asztalra, amelyet a másik lehet, hogy először furcsáll, de így esélyt adunk neki, hogy biztosítson minket arról, hogy szeret minket, nem hagy magunkra a félelmeinkkel, hanem igyekszik közösen megoldást találni, valami olyat, ami segíthet nekünk.
Miért kell kimondani a frusztrációinkat?
Mondok egy példát.
Tegyük fel, hogy te ambivalensen kötődőként hajlamos vagy minden probléma esetén magadban keresni a hibát: szerinted veled van a baj, bántod magad, szorongsz. Ráadásul ezt nem mondod ki, nem teszed ki az asztalra, hogy „Figyelj, amikor feszülten jössz haza, akkor én elkezdek nagyon szorongani. Ilyenkor fontos tudnom, hogy nem velem van gondod”, akkor a helyzeted egyre rosszabb lesz. Pedig lehet, hogy a társadnak (anyudnak, gyermekednek stb.) csak rossz napja volt.
Ha tehát nem mondjuk ki, mit érzünk, akkor a szorongásunk továbbgyűrűzik, a kötődési problémáink pedig nem tűnnek el: „Pedig mindig kiteszem a lelkemet, mégis feszült, ha meglát”, „Tuti, hogy velem van a baj”, „Nem vagyok szerethető”.
Ehhez fel kell ismernünk a torzításainkat, az előfeltételezéseinket, a hiedelmeinket, és el kell kezdenünk mindent „visszapakolni a rendszerbe”, rákeresni, kitisztázni annak érdekében, hogy a helyünkön legyünk, hogy a kapcsolódásunk érthető, kiszámítható és biztonságos legyen. Ehhez elengedhetetlen a kommunikáció. Az olyan kommunikáció, ahol kifejezhetjük, hogy hogyan vagyunk, ahol merünk visszajelzést kérni, ahol nem elutasítás a válasz, hanem az érzelmi megtartás: „Értem, ami benned van. Mit tehetnék, hogy jobb legyen?”
Ha azonban ezt a másik fél nem képes megadni nekünk, kinevet, elbagatellizálja a problémánkat, ignorál minket, a megnyúlásunkra elutasítással reagál, és ez rendszeressé válik, akkor érdemes elgondolkodni, hogy egy ilyen kapcsolatra vágyunk -e. Tudnunk kell nemet mondani a kapcsolatra a magunk érdekében.
Hogyan dolgozz a kötődési problémákon?
A legjobb ezeket a kötődési problémákat terápiás helyzetben, szakértő segítségével megdolgozni, főleg, ha a háttérben van egy társ/ barát/családtag, akivel szemben felvállalhatod, megmutatott az érzéseidet támogató reakciókat kaphatsz. A sok új típusú kapcsolat, főleg egy terápiás folyamattal megtámogatva, segít, hogy a félelmeid feloldódjanak, felülíródjanak, eltűnhessenek. Ez persze egy hosszabb folyamat, akár fél vagy egy év is: megnyugodni, kiegyensúlyozottabbá válni, megérkezni egy kapcsolatba, ahol az előfeltételezéseink átváltoznak, megtapasztaljuk a biztonságérzetet, támogatást.
Tudnod kell, hogy a partnered sem fog tudni mindig optimális reakciót adni, nem biztos, hogy mindig elérhető lesz (ez egy felnőttkori kapcsolódásban nem is várható el). Ha azonban ott van benne a jóérzés, a segítőszándék, az mindenképpen bizakodásra adhat okot. Az idő elteltével ugyanis egyre kevésbé lesz már szükséged ezekre a visszaigazolásokra, visszakérdezésekre, alapállapotoddá válik a nyugalom, azaz hogy megbízol a helyzetben, a negatív gondolatok pedig szépen lassan kikopnak az életedből.
Még egy buktatóra azonban szeretném felhívni a figyelmedet a kötődési problémák kapcsán: Csak azért, mert egy kapcsolatba meg tudtunk érkezni és ki tudtuk alakítani a biztonságos kötődésünket, még nem leszünk valódi biztonságos kötődők. Ez azt jelenti, hogy egy következő kapcsolódásunkban az elején ugyanúgy hektikusan érezhetjük magunkat, de ettől nem kell megijedni, ez normális. Ugyanis ha egyszer már sikerült megtapasztalnunk a biztonságos kötődést, akkor – ha még „mellé is nyúlunk” – hamarabb fel tudjuk ismerni és ott tudjuk hagyni a rossz kapcsolódásokat.
Ha úgy érzed, a kötődési mintád neked is negatívan befolyásolja a kapcsolatodat és szeretnél ezen változtatni keress meg és gyere és csatlakozz a Kötődési zavarral élők zárt Facebook csoportjához, amit azzal a céllal hoztam létre, hogy segítséget kérhess, tanulhass tőlem és másoktól és megoszthasd saját megéléseidet is.
Kérd a Tudatos Megújulás Programomat, amely nagyon sokat segíthet önmagad feltérképezésében.
Neked is ismerősek a fenti problémák? Szívesen változtatnál is rajtuk, de szeretnél a saját ütemedben haladni, és mindezt pénztárcabarát módon az otthonod kényelméből? Akkor ne habozz!
A Tudatos Megújulás Programot neked készítettem.
Amennyiben kérdésed lenne a programmal kapcsolatban, a Facebookon és az Instagram-oldalamon is elérsz.
Ha pedig tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal.