Magyarországon egyre többen élnek mozaikcsaládban, azaz olyan életközösségben, amely rendszerint válás, megözvegyülés után jön létre. Sager és mtsai (Sager, C. J, Brown, H.S., Crohn, H., Engel, T., Rodstein, E., Walker, L. (1983): Treating the Remarried Family, Pittsburgh, PA: Brunner/Mazel ) jól megfogalmazták a mozaikcsalád lényegét, ezért az ő szavaikat idézném a megértetéséhez: „A mozaikcsalád két partner házassága (vagy együttélése) révén jön létre, akik közül az egyik vagy mindkettő volt már házas, majd elvált vagy megözvegyült (1983).” Egyszerűbben mondva az ilyen típusú családban az egyik szülő biztosan „pótszülő”.
Nem is gondolnánk azonban, hogy hányféle családi kötődés sorolható a mozaikcsalád fogalmába. A fent említett Sager egyenesen 24 féle típust különböztetett meg aszerint, hogy milyen szülői felügyelet áll fent, milyen a családtagok nemi hovatartozása, és természetesen aszerint is, hogy korábban mindkét felnőtt élt-e már párkapcsolatban vagy sem. Sokkal nehezebb azonban a mozaikcsaládok valós helyzete, mint a megfogalmazásuk.
Tudatos Megújulás Program – Segítek megtalálni az utadat
Gondoljunk csak bele: két független rendszer összehangolására van szükség. Akár az egyik, akár mindkét oldalról vannak már gyerekek, mindenképpen fel kell készülnünk konfliktusokra, nehézségekre és a változás megfelelő és óvatos bevezetésére. Elengedhetetlen hát annak a tudatosítása, hogy ez egy nagyon hosszú folyamat, amelyet, ha siettetünk vagy nem odafigyeléssel „kezelünk”, jó eséllyel kudarcba fullad.
Elvált anyuka klienseim többsége attól tart, hogy gyerekekkel nem talál új társat, de ha mégis, nem tudja, hogyan mondja el azt gyermekeinek. Hogyan mutassa be az illetőt, és később hogyan biztosítson maguknak mozaikcsaládként olyan életet, amelyben a gyermekek nem sérülnek. Súlyos és valós kérdések ezek, amelyekre meg kell találnunk a válaszainkat.
A kérdés önmagában nézve furcsa, sőt talán feleslegesnek is tűnhet, hiszen a párkeresés egy magától értetődő, jelen lévő folyamat, amely során elvileg nem keresünk, hanem ránk talál a szerelem. Mégis fontos, hogy foglalkozzunk a témával, hiszen újrakezdő vagy elvált nőként életkori szakaszonként más-más nehézségekkel találkozhatunk a párkeresés során.
Bármelyik korosztályt is képviseljük, a saját elveink és hitrendszerünk fog bennünket irányítani, illetve nehezíti vagy könnyíti meg a társkeresésünk időszakát.
Ha a korábbi kapcsolatunk elvesztése miatt magunk alatt vagyunk, vagy eldöntöttük, hogy „lehúzzuk a rolót”, egyértelműen akadályokat gördítünk a saját elégedettségünk, boldogságunk elé. Teljesen érthető, hogy az ember nem akar újra sérülni, hogy tartunk az új helyzetektől, kapcsolatoktól, az ismeretlen életközösségtől, de számos példa mutatja, hogy mozaikcsaládban is tökéletes lehet a harmónia nemcsak a felnőttek, hanem a szülő, pótszülő, gyerek között is.
Szembe kell tehát néznünk a félelmeinkkel és fel kell dolgoznunk a korábbi sérüléseinket.
Ezzel kapcsolatosan nagyon fontos felismernünk, hogy hogyan működtünk az előző kapcsolatunkban, mi vezetett el a döntésünkig, ebben a döntésben támogattak-e bennünket, ahogyan azt is látnunk kell, hogy az addigi döntéseink, amelyek végül a kapcsolatunk végéhez vezettek, jók voltak-e.
Amennyiben nem félünk ezen a folyamaton végigmenni, megláthatjuk, mi hol hibáztunk, milyen területeken szeretnénk más döntések alapján működni, így ezzel a tudással felvértezve bátrabban vághatunk bele egy új kapcsolatba is. Még akkor is, ha az új párunk megtalálása nehézségekbe ütközhet.
Ilyen nehézség lehet a beszűkült életterünk, ami nagyon sok egyedülálló édesanyára jellemző. Sokan a lakás – óvoda/intézmény – munkahely háromszögében mozognak, amelyből nagy valószínűséggel ki kell ahhoz lépni, hogy a világ is rájuk találjon. Fiatalon ez még természetes volt: szabadon éltünk, mozogtunk, rengeteg színtéren voltunk jelen, barátokkal vettük körbe magunkat, szórakozni jártunk, utazgattunk, stb. Az idővel azonban ezek a tevékenységek megszűntek, a gyerek(ek) születésével pedig az életterünk is összement.
Ha te azok közé tartozol, akikkel nem ez történt, tehát fenn tudtad tartani a nagyobb életteret, a párkapcsolatod elvesztésének folyamatával akkor is érdemes szembesülnöd és megkeresned az új, további kapcsolódási pontokat a külvilággal, a környezeteddel. Ha most nem a párkeresés a fő fókuszod, akkor is ki kell lépned a saját kalitkádból, mert csak így ismerhetsz meg új embereket, így szerezhetsz új támogató közeget.
A válást követően persze általában nem az az első dolgunk, hogy új társat találjunk magunknak, hiszen rendszerint még benne vagyunk egy gyászfolyamatban. Társakra, barátokra azonban ilyenkor is szükségünk van. Ha viszont ezért nem teszünk semmit, előbb-utóbb igen nehéz és kilátástalan helyzetbe sodorjuk magunkat, amelyet elsősorban a lelkünk fog megérezni.
Tedd félre tehát a kifogásaidat és nyiss a világ, az emberek felé. Ha kisgyerkes anyuka vagy, kérj segítséget, és mozdulj ki. Ha pedig már nagyobbak a gyermekeid, nem is lehet nyomós indokod arra, hogy bezárkózz a magányodba.
Az eddigiekből kiindulva minimum két esettel állunk szemben: amikor a másik félnek nincs gyermeke, illetve amikor van.
Ha már van, a helyzet automatikusan és tudat alatt ráerősít arra a tényre, hogy nem szerelmi társat, hanem szülőtársat fogunk az új partnerben keresni. Beleillesztjük őt az általunk elképzelt mozaikcsaládba és a hozzárendelt szülői szerepbe és ösztönösen azt vizsgáljuk, megfelel-e az elképzeléseinknek. Szülőként, de nem társként.
Ha mi magunk is szülők vagyunk már, akkor ezt továbbnehezíti, hogy két meglévő családi szokásrendszert, értékvilágot, dinamikát, nevelési nézetet is össze kell majd egyeztetnünk.
A másik verzió szerint az új párunknak nincsen gyermeke, ezért azt próbáljuk felmérni, hogy hogyan működik a pótszülő szerepében és mennyire illik az a mi működésünkhöz az elképzelt mozaikcsalád képükhöz. Ez esetben előfordul, hogy a másik rutintalansága miatt átvesszük a vezető szerepét, és mi alakítjuk ki a család alapdinamikáját és irányítani a nevelési elveket. Annak, aki bizonytalansággal érkezik ebbe a helyzetbe, ez segítség is lehet, hiszen így jobban fel tudja venni a tempót az új mozaikcsaládjában is.
Előfordulhat azonban az is, hogy a gyermekek már kirepültek, és nem szülő-társat keresünk, hanem „csak” szerelmi kapcsolatot. Ilyenkor egyértelműen azon lesz a fókusz, hogy a két fél hogyan tud akár idősebb korban is meglenni egymással.
Elvált szülők felnőtt gyermekeitől gyakran hallom, hogy semmit nem tudtak a szüleik szerelmi életéről és nem is mertek arra rákérdezni. Ez a téma elzárt dobozként volt jelen az életükben, ezért egyfajta bizonytalanság van bennük, amely kihat a saját szerelmi életükre és szexualitásukra is. Fontos lenne tehát beszélnünk a régi és új kapcsolatunkról, kapcsolatainkról is a gyermekeinkkel — a saját lelkiviláguknak és értelmi képességeiknek megfelelő szinten, hogy adaptálhassák, integrálhassák a velünk és ebből kifolyólag velük történteket, és természetesen, hogy mindebből tanulhassanak is. Tudniuk kell arról, ha már nyitottak vagyunk egy új kapcsolatra, vagy épp kibontakozóban van valami egy új társ oldalán. Így nekik is lesz idejük felkészülni az új helyzetekre, új lehetőségekre és akár az új mozaikcsaládra is.
Sokan teszik fel maguknak ezeket a kérdéseket, de mint mindenhol, itt is érvényes a fokozatosság elve. Ha mi magunk kockázatosnak ítéljük a helyzetet, a gyermekünk még inkább úgy fogja, ezért elengedhetetlen, hogy figyelembe vegyük az ő sérülékenységét is.
A fokozatosság elve tehát jelen esetben azt jelenti, hogy apránként megtapasztaljuk és megtapasztaltatjuk, hogyan működik az új rendszer az új mozaikcsaládi felállásban.
Akár egy harmadik, egyedülálló fél kapcsolódik be egy már meglévő rendszerbe, akár két rendszer találkozásáról beszélünk, azt kell látnunk, mennyire komfortos ez a családtagoknak. Ha valakinek nem jó, akkor meg kell állnunk és megfigyelnünk a történéseket. Nézzünk egy példát:
Ha a gyermekünk ellenkezik, vagy éppen mi magunk nem szívesen hagynánk az új társunkra őt, akkor ne tegyük! Ha viszont a párunk érzi úgy, hogy még nem áll készen a feladatra, akkor sem szabad erőltetnünk semmit.
Az összeszokás nem egy hétbe vagy egy hónapba, hanem lehet, hogy évekbe telik. Lesznek súrlódások, ahogyan az élethelyzeteink is változhatnak, a gyerekek nőnek, jönnek újabb kihívások, kerülnek elő újabb minták és nézetek, amelyek mind-mind teherként nehezednek majd ránk. Ilyen teher maga az összecsiszolódás is, főleg, ha annak gyorsan „kell bekövetkeznie”. A hirtelen jött állandó fizikai közelség és az együttélés során könnyen sérülhetnek a szokások, a személyes terek, azaz megterheltté válik a dinamika. Ezért nemcsak a fokozatosságra kell figyelnünk, hanem arra is, hogy mindenkinek megmaradjon a lelki és fizikai privát területe is.
Egy „normális” család esetében tudjuk, hogy van a szülő és vannak a gyerekek. Egy mozaikcsalád esetében azonban fontos tudatosítani, hogy mi a mi szerepünk. Nevelőszülőként ma nem valószínű, hogy anyának fog bennünket szólítani a pótgyermekünk, hanem mindenki megmarad ott apának és anyának, ahol „eredetileg” is volt. Ez a rendszer teljesen elfogadott és jól is tud működni.
Új félként tehát azt kell megtalálnunk, hogy kik vagyunk a gyerekek szemében, illetve, hogy új társunk milyen szerepet játszik a mi gyermekeink életében. Erre nincsen bevált gyakorlat, minden mozaikcsaládban a szereplőknek kell kitapasztalniuk, hogy mi működik, mi a szereplők akarata és milyen szabályok szerint működnek a tagok.
A szülők részéről történő zsilipelés jelensége igen komoly probléma a gyermekek egészséges fejlődésének szempontjából. Tegyük fel, hogy nem beszélünk a volt társunkkal, nem vagyunk vele semmilyen viszonyban, így nem tudjuk, ott milyen új szokások vannak, miben él a gyermek. Nem is gondolnánk, mennyit ártunk ezzel szerettünknek! Ha egyszer így, egyszer meg úgy „kell” élnie, azaz nincs állandóság az életében, folyamatos szorongás fogja kitenni a mindennapjait.
Ha viszont beszélünk egymással, megtörhetjük ezt a zsilipezést, amelynek következtében a gyermekben kialakul a folytonosság és az otthonosság érzése, a szülők között pedig a megértettségé. Ez azért is szerencsés, mert nyugodtan elmondhatjuk az exünknek azt is, ha új társ lépett be az életünkbe.
Neked is ismerősek a fenti problémák? Szívesen változtatnál is rajtuk, de szeretnél a saját ütemedben haladni, és mindezt pénztárcabarát módon az otthonod kényelméből? Akkor ne habozz!
A Tudatos Megújulás Programot neked készítettem.
Tudom, hogy ezek nem egyszerű dolgok, de a fentiek figyelembevételével megkönnyítheted a saját mozaikcsaládod menedzselését. Ha úgy érzed, további segítségre szorulsz ezzel kapcsolatban, keress meg itt vagy a Facebook- és Instagram-oldalamon. Ha pedig tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal és másokkal!
Kategóriák
1062 Budapest, Lehel utca 1/a
