Női düh

Alig tudom felszínre hozni a női ügyfeleim dühét. Elmesélnek nekem olyan helyzeteket, amelyek számukra egyértelműen frusztrálóak, fájdalmasak, adott esetben akár megszégyenítőek is. Majd megkérdezem tőlük, milyen érzéseket éltek meg abban a helyzetben. A válasz rendszerint, hogy próbáltak megértőek, elfogadóak lenni a másik féllel szemben. Mikor rámutatok, hogy ők milyen helyzetben voltak az adott pillanatban (frusztráló, fájdalmas, megszégyenült stb.), akkor elismerik, hogy igen, valóban ez volt, de ők nem éreznek dühöt. Illetve igen, valahol mélyen érzik, hogy van bennük egy feszítő, bizonytalanító érzés, -ezt nevezem én női dühnek -, ami talán olyan, mint a düh, de nem járnak ennek végére, hanem megpróbálnak „női” módon reagálni, megérteni, elfogadni.

Nőként lehetünk dühösek?

Ennek kapcsán felmerült bennem a kérdés, mi nők miért nem merünk dühösek lenni? Mi a baj azzal, ha nőként  dühösek vagyunk? A válasz azonnal érkezik: mert a düh, az nem nőies! Sőt gyakran hisztisnek, hárpiának hívják azt a nőt, aki dühős. A saját életemben is találkozom időnként azzal, amikor dühös vagyok, hogy ezt én nem tehetem meg; hogy nőként nem viselkedhetek így; hogy nem dühönghetek, nem átkozódhatok, (basszus, pedig abban tényleg jó vagyok!); nem csapkodhatok, mert az nem nőies. De akkor nekem miért vannak ilyen érzelmeim, ha azok nem tartozhatnak hozzám? Ez nem logikus! A harag, amely alapvetően negatív érzés, a férfiak számára inkább megélhető, használható érzelem, míg a nők számára kevésbé engedélyezett vagy egyenesen tiltott. A női düh társadalmilag nem elfogadott.

Azt sem értettem soha, hogy a fiúk miért nem sírhatnak? Ha a fiúk valóban nem sírhatnának, akkor az lenne a logikus, ha nem éreznének fájdalmat sem. De a férjem szerint éreznek. Sőt, egyesek szerint intenzívebben, mint a nők. Akkor mire jó ez az egész?

Miért fontos hogy megéljük a dühünket?

Olyanok vagyunk, mint egy kukta, ami alatt folyamatosan lobog a tűz. Az életünk során sorozatosan kerülünk frusztráló, dühítő, idegesítő helyzetekbe. Ha arra törekszünk, hogy elnyomjuk dühünket, nem engedve teret neki, akkor olyan, mintha a kukta tetején lévő szelepet elzárnánk. Annak pedig az a következménye, hogy egyszer csak felrobban, és akkor tényleg komoly pusztítást végez maga körül.  A robbanást követően jön a szégyen, a lelki-ismeretfurdalás, és ebből tanulva, még erősebben el akarjuk zárni azt a bizonyos szelepet. Ma már tudjuk, hogy az elnyomott, nem kiélt harag, düh hosszútávon depresszióba csap át. Valamint számos betegség alapját is ezek az elnyomott, negatív érzéseink okozzák. Így már nem nehéz belátni, hogy saját és a környezetünk érdeke is az, hogy az adott pillanatban lévő dühünket megéljük.

Hogyan legyünk dühösek úgy, hogy azzal ne bántsunk másokat?

Természetesen nem arra buzdítok senkit, hogy menjen haza és törjön-zúzzon, hanem arra, hogy ne szégyellje vagy nyomja el a dühét. Ismerjük fel és mondjuk ki, hogy dühösek vagyunk, ez már önmagában is sokat segít abban, hogy a feszültség egy részétől megszabaduljunk. Segít a környezetünknek, abban, hogy felismerjék a határainkat és megtanulják, mitől leszünk dühösek. Tanuljuk meg kezelni a dühünket és keressük meg a düh kifejezésének azt a módját, amit a szűk környezetünk leginkább elfogad, kezelni tud. Véleményem szerint minden módja megengedett, ami a másik félben nem okoz kárt, vagy kelt félelmet. Én például káromkodok, igen cifrán. Persze tudom, ez nem helyes a gyerekek előtt, de közben mégis azt gondolom, miért is olyan nagy baj az, ha a gyerekeim azt tanulják meg, hogy ha dühösek, ki tudják fejezni a dühüket ilyen módon?

És végül egy személyes szál: Én szeretem a dühömet! Sok erőt és megoldást adott már nekem az életben. Hasznos és tartalmas érzés, rengeteg energiával, ami mindig kimozdított az aktuális elakadásomból. Néha rossz kislánynak kell lenni, ahhoz, hogy jó kislányok legyünk!

Te megengeded magadnak, hogy dühös légy?

Ahhoz, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott életet tudj élni, fontos, hogy felismerd a téged gátló belső tényezőidet és megszabadulj tőlük. Ha úgy érzed egyedül nem tudsz megbirkózni az elakadásaiddal, fordulj hozzám bizalommal!

Amennyiben lenne kérdésed a cikkel vagy a programmal kapcsolatosan, a Facebookon és az Instagram-oldalamon is elérsz.

Ha pedig tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal és másokkal!