Az önbizalom kérdése egy olyan neuralgikus pont az ember életében, amely mindenkit érint, mégis rengeteg tévképzet tartozik hozzá. Sokan általánosságban beszélnek arról, hogy van-e önbizalmuk vagy sem, és ennek megfelelően is viszonyulnak a világukhoz. Az igazság viszont az, hogy az önbizalom nem egy állandó minőség. A döntéseink következtében folyamatosan változik, hiszen mi is folyamatos interakcióban, tranzakcióban vagyunk a környezetünkkel. Viszonyrendszereket alakítunk ki, és ezekben a viszonyrendszerekben árazzuk be magunkat mindig más-más szinten, hol alul, hol reálisan, hol pedig túl.
Ennek köszönhető, hogy vannak olyan életterületek, ahol elég az az önbizalom, amivel rendelkezünk, máshol viszont szembetűnő a hiánya. Általánosságban azonban mindenkire elmondható, hogy az önbizalma könnyen rombolható. A kritika például mindig árt az önbizalomnak, a folyamatos kritika pedig erősen amortizál bennünket, aláássa az önértékelésünket is. Emiatt nagyon fontos tudnunk, hogy mi az a beszéd-, illetve viszonyrendszer, amelyet még anélkül el tudunk viselni, hogy sérülne az önértékelésünk és az önbizalmunk. Ha folyamatosan negatívan minősítenek bennünket, ha állandóan rámutatnak arra, hogy valamit nem jól (értsd mások szerint nem jól) csinálunk, és ezt nem tesszük szóvá, előbb-utóbb „bedarálódunk”. Ez olyan következményekkel járhat, hogy az életünk számos vagy esetleg mindegyik területén hibásan árazzuk be magunkat.
Superwoman – Önbizalom Fejlesztő Online Tréning – Légy te is magabiztos!
Háromféleképpen árazhatjuk be magunkat: reálisan, alul vagy felül. Mi a különbség és milyen következményekkel jár önmagunk ilyetén értékelése? Nézzük meg külön-külön.
Most, hogy már tudjuk, mit értünk önmagunk beárazása alatt, beszélnünk kell arról is, min múlik, hogy hogyan tesszük mindezt?
Ha akarjuk, ha nem, ez is a gyermekkorra vezethető vissza, akárcsak a nemet mondani nem tudás. Itt is explicit és implicit mintákat követünk, sőt szülőként mi is explicit és implicit mintákat adunk tovább, azaz kimondva vagy látens módon viszonyulunk bizonyos helyzetekhez. A gyermekként kapott sok kritika, intés, óvás vagy éppenséggel állandó dicséret (akkor is, amikor a szüleink általuk inkább torzították a valóságot) messzemenőkig kihat az énképünkre, ezáltal önmagunk beárazásásra is.
Hasonló a helyzet a tiltásokkal, amelyek mindenhol körülvesznek bennünket:
De hasonlóan negatívan hathatnak az alábbi szabályrendszerek is:
Valószínűleg nem magunkon vesszük észre először, hanem a szüleinken, ha valamelyik gondolkodásmódjuk nem tetszik, ha egy intelmük, szokásuk már nem szimpatikus, sőt idegesítő számunkra. Rossz néven vesszük például, ha a szüleink mindenbe beleszólnak, folyamatosan kritizálnak minket, de saját magunkon nem látjuk, hogy mi is azt csináljuk másokkal. Hogy ezt kivédhessük vagy orvosolhassuk, meg kell figyelnünk a belső monológjainkat.
Mindenkinek van belső monológja, mindenki folyamatosan beszél magában. Ami ebben az érdekes, hogy ha megfigyeljük ezeket a belső „beszélgetéseket”, a saját szüleinket, nagyszüleinket, nevelőinket fogjuk visszahallani. Felnőttként kifelé már ellent mondunk nekik (ha épp úgy adódik), de bent mégsem vesszük észre, hogy továbbra is jelen vannak, befolyásolnak minket, irányítanak bennünket. Annyira magunkévá tettük felmenőink szavait, intelmeit, hiedelmeit, a kifejezéseiket, sőt a stílusukat is, hogy észre sem vesszük.
Te például mennyire vagy bátorító vagy épp korholó magaddal szemben? Mennyire szorongsz új dolgok miatt? És ki volt még ilyen a családban? Édesanyád? Édesapád?
Tudod, ahogyan önmagaddal beszélsz, az az önszereteted elsődleges kifejezési módja. Ha például folyamatosan bántod magadat, tudat alatt ismételgetve szüleid óvó/intő/kritizáló szavait, az egyértelműen azt jelenti, hogy nem jól vagy egyáltalán nem szereted a saját személyedet. Ez felnőttként nemcsak azért rossz, mert megnehezíted az életedet, hanem azért is, mert továbbadod a gyermekeidnek. Nőként pedig ebben óriási felelősségünk van.
A női erőnek, a női jelenlétnek ugyanis van egy sajátossága: nem versengő, sokkal inkább a teremtésre, az együttműködésre, a segítésre fókuszál. Azok a csoportosulások, amelyeket nők vezetnek, egészen más értékeken alapulnak. A nők sokkal inkább „érzelemvezéreltek”, és az együttérzésük is kifejezetten erős női minőség. Ez azért fontos, mert a női léten keresztül tudjuk továbbadni az önbizalomerősítést is.
Ahhoz, hogy a gyermekinkét erősítsük önbizalom terén, a mienket is helyre kell tenni. Ehhez viszont látnunk kell az alábbiakat: Gyermekként rendszerint kész megoldásokat kaptunk a szüleinktől, akik ezáltal nem hagytak bennünket próbálkozni, és ha magunkba nézünk, valószínűleg mi is hasonló megoldásokkal operálunk a saját gyermekeinknél.
Mit értek ezalatt? Hogy azonnal megmutatjuk, mit hogyan kell használni, alkalmazni, ahelyett, hogy hagynánk, hogy a gyermekünk maga jöjjön rá a dolgok csimborasszójára. Emlékezhetnénk pedig arra, hogy a kisbabák is teljesen egyedül tanulnak meg felállni, kúszni-mászni, nincs is szégyenérzetük, ha valami nem sikerül azonnal, hanem addig próbálkoznak, ameddig el nem tudnak indulni vagy fel nem tudnak állni. Aztán jövünk mi, és minden mást megmutatunk nekik, így elvéve tőlük a kísérletezés, próbálkozás élményét és hasznosságát. Ebből adódik, hogy elszoktunk (jobban mondva nem vagyunk hozzászokva) a kudarctól, a kitettség érzésétől, így az önbizalom az új dolgokkal szemben a béka feneke alá kerül. Az önbizalom növelésének 4 lépésére van ahhoz szükséged, hogy ez a helyzet megváltozzon:
Nézzük meg egyesével, mit jelentenek ezek a pontok és hogyan segíthetik elő az önbizalom növelését.
Minden az Itt és Mostban történik; visszamenőleg nem tudunk változtatni a dolgokon, ahogyan előrefelé sem. Az Itt és Most-ban azonban csak nagyon ritkán vagyunk jelen, mert nem lassulunk le ahhoz eléggé, hogy megfigyeljük magunkat. Pedig másként nem vehetjük észre, hogy az Itt és Most-ban éppen milyen minőségben vagyunk jelen. Félelemben? Vagy lebeszéljük magunkat valamiről? Esetleg éppen hiszünk magunkban? Örömmel vagyunk jelen? Meg merünk szólalni? Meg merjük mutatni magunkat? Vagy épp visszahúzódunk a csigaházunkba?
Elsősorban azt kell látnunk, hogy mindig és mindenhol szituációkban vagyunk, amelyekben valahogyan beárazzuk magunkat. Ahhoz, hogy rájöjjünk, hol és hogyan, további kérdéseket kell feltennünk magunknak: Hol nem merünk nemet mondani? Mit nem merünk kipróbálni? Milyen területeken van szégyenérzetünk?
Lassulj le, hogy észrevedd ezeket az apró, pillanatnyi döntéshelyzeteket. A lelassulás nem más, mint a megérkezés a jelenbe, vagyis annak tudatosítása, hogy minden pillanatban újraírhatjuk a saját történetünket. Ha most neked is gondod van az önbizalommal, nagy valószínűséggel évek óta minden pillanatban ugyanúgy írod a saját történetedet, hiszen nem figyelsz arra, mi zajlik benned pontosan. Érdemes tehát azon elgondolkodnod, hogy meghallod-e a belső hangodat vagy épp a kisördögöt, aki megszólal benned.
Folyamatosan bántod, lehülyézed magad? Akkor nemes egyszerűséggel leértékeled a személyedet és közben folyamatosan rombolod az önbizalmad. Ha pedig elértékteleníted magad, nem leszel elég bátor, hogy beleállj a dolgokba. Azonnal hagyd ezt abba! Ne beszélj csúnyán magaddal, ne szidd magadat, ne bántsd, hanem fogadd el, hogy jelenleg ez vagy, ilyen vagy, és leszel te még jobban is. Önmagad folyamatos szapulása erősen összefügg az önszeretet hiányával, pedig attól, hogy valami éppen nem sikerül, még szeretheted magad, nem? Beszélnél úgy a barátnőddel, ahogyan magaddal szoktál? Ugye, nem? Akkor légy kedvesebb magadhoz! Emlékezz, az önbizalom egy nagyon sérülékeny dolog.
Azt viszont tudd, hogy attól, hogy megdicséred magad minden reggel a tükörben, még nem leszel jobban és ettől nem változik az önbizalom sem. Ha viszont tényleg észreveszed, hogy hol árazod magad alul, máris előrébb vagy. Ehhez pedig vedd észre, hogy ki szólal meg benned, amikor éppen alulértékeled magadat. Ahogy mondtam, ez egy régről, a gyermekkorból hozott történet, amelyet ideje lenne végre megvizsgálni: vajon felnőttként is megállják a helyüket ezeket a belső óvó, lebeszélő mondatok? Vajon valóban egyetértesz velük? Vajon ezek nem a szüleid mára már túlhaladott hiedelmei?
Szinte minden élethelyzethez vannak hiedelmeink: milyen a jó szülő, milyen a jó házasság, hogyan kell viszonyulnunk a munkához, stb. Rengeteg mondat van bennünk, amelyet otthonról hozunk: hogyan kell lányként/fiúként/férjként/feleségként viselkedni, mit engedhetünk meg magunknak, milyen a jó munkahely, lehetünk-e irigyek, féltékenyek, büszkék, dühösek stb. Ezek olyan érzelmekre vonatkozó hiedelmek, amelyek eleve nem helytállók, hiszen az érzések adottak, nem megváltoztathatók.
Ha például dühösek vagyunk, de azt nem mutatjuk ki, attól még dühösek vagyunk. Nem az a helyes tehát, hogy emiatt bántjuk magunkat, hanem az, ha felismerjük, az érzelmek hullámzók, azaz ahogy a rossz, úgy az örömfázis is múlandó. A feladat az, hogy tudjuk, mit kezdjünk velük. Az a rengeteg gátló mondás, amely bennünk van, mindentől visszatarthat bennünket. Azt kell felismernünk, hogy ezek a hiedelmek támogatnak-e bennünket vagy sem. Ha igen, maradhatnak. Ha nem, menniük kell.
Engedd meg magadnak, hogy változtass. Változtass a szokásaidon, az örökölt hiedelmeken, de akár azon is, amit tegnap még helyesnek, ma viszont félrevezetőnek gondolsz. Itt a helye a bátorításnak. Bátorítsd magadat és bátorítsd a gyermekeidet. A régi intelmek, hiedelmek annak idején validak voltak, de a mai világ már nagyon más. Én nem hiszek a kritikában. A kritika nagyon megterhelő. Engedd meg magadnak, hogy megismerd és kipróbáld a világot, és állandó kritizálás helyett ezt a bátorságot add tovább a gyermekeidnek is.
Tanítsd meg őket arra, hogy teljesen normális, hogy vannak negatív és pozitív érzelmeik. Mutasd meg nekik, hogy azok felismerése mellett — szerinted — milyen viselkedés lehet előre vezető. Mindeközben engedd meg nekik a sikertelenséget, a kudarcot, a kényelmetlenséget, hiszen csak így szerezhetnek valódi tapasztalatot, rutint ez pedig önbizalom növelő hatású. Tudod, valami újat kipróbálni mindig kitettség. Ebben támogasd, ebben „terheld” a gyermekeidet. Ne védd őket túl, viszont ne is ess át a ló túlsó oldalára. Ami pedig még fontosabb, hogy ugyanígy viszonyulj saját magadhoz is: engedd meg magadnak a kitettséget. Szerezz rutint a próbálkozásaidból, és meglátod, napról napra könnyebb lesz.
Neked is ismerősek a fenti problémák? Szívesen változtatnál is rajtuk, de szeretnél a saját ütemedben haladni, és mindezt pénztárcabarát módon az otthonod kényelméből? Akkor ne habozz!
A Superwoman – Önbizalom Fejlesztő Online Tréninget neked készítettem.
Ha kérdésed lenne a programmal kapcsolatban, a Facebookon és az Instagram-oldalamon is elérsz.
Ha pedig tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal és másokkal!
Kategóriák
1062 Budapest, Lehel utca 1/a
