Parentifikáció – A gyermekek csapdája

Life coach Budapest

A parentifikáció szó az angol “parents” (szülők) szóból ered és olyan gyermekekre utal, akik valamilyen okból kifolyólag kénytelenek átvenni szüleik szerepét, azaz túl hamar kell felnőtté válniuk. Ez a szerepcsere súlyos következményekkel jár a gyermekre nézve, és nemcsak kötődési, de személyiségfejlődési zavarokhoz is vezethet.

Mi van a parentifikáció mögött?

Legyen szó akár a számlák kifizetéséről, a főzésről, a kistesóról való gondoskodásról vagy a nagybevásárlásról, vannak dolgok, amelyek egyszerűen nem a gyermekek feladatai. Ha mégis rájuk bízzuk ezeket, azaz idejekorán felnőttségbe taszítjuk őket, hosszútávú negatív következményekkel kell számolnunk. De ez csak a jéghegy csúcsa.

A szülőknek biztosítaniuk kell(ene), hogy a gyermekek csak az életkoruknak megfelelő feladatokat vállaljanak, ellenkező esetben a parentifikáció negatív következményei kihatnak a felnőttkorukra is, amely az önbecsülés hiányától kezdve a kontrollmániáig sok mindenben megmutatkozhat.

A parentifikáció fajtái

A parentifikációnak két különböző típusa és meghatározása létezik: az érzelmi és az instrumentális parentifikáció; mindkettő hasonló, de kissé eltérő fókuszú.

parentifikáció fáradt lány kávéért nyúl rajz

Érzelmi parentifikáció

Érzelmi parentifikációról akkor van szó, amikor a gyermeknek a családban extra érzelmi feladatokat kell vállalnia, azaz érzelmi felelősséggel, szereppel ruházódik fel.

Ide sorolhatjuk azokat az eseteket, amikor például az egyik szülőt elveszítjük (halál, válás, megbízhatatlanság, függőség stb. miatt), és a másik szülő érzelmileg gyakorlatilag egyedül marad. Ilyenkor elkezdi terhelni valamelyik gyermekét, általában a legidősebbet vagy amelyiket közelebb érzi magához, aki szépen lassan át is veszi a hiányzó szülő szerepét:  Ő lesz a társ, akinek lehet panaszkodni, akivel meg lehet osztani a gondokat, aki végül elkezd érzelmileg is felelősséget vállalni (együttérez, megnyugtatja a szülőt, jelen van akkor is, ha erre érzelmi szinten még egyáltalán nem képes).

Ez tulajdonképpen egy automatikus szerepvállalás. Ha ugyanis egy családban megszűnik valamelyik szerep, akkor a tagok közötti kapcsolatok újrarendeződnek, új rendszer lép érvénybe és bizonyos hiányzó helyek betöltődnek. Ilyen helyzetben nagyon tudatosan kell figyelnie az egyedül maradt szülőnek, nehogy valamelyik gyermekre áttestálja a felnőtt feladatokat, az érzelmi partnerséget.

Tudatosan kell tehát tenni azért, hogy a gyermek gyermek maradhasson, a saját problémáinkkal pedig felnőtt társainkat, barátainkat vagy egy szakembert „kell” terhelni.

Mi van az egyke gyermekekkel?

Nehezíti a helyzetet, ha a gyermek egyke, mert a kapcsolat sokkal nagyobb szimbiózist feltételez alapból is, azaz sokkal szorosabb együttlét van szülő és gyermek között. (Ha több gyermek van, akkor a parentifikáció terhe eloszlik, vagy a szülő kevésbé támaszkodik csak egy gyermekre. Kivéve haláleset miatt, ahol az édesanyja elvesztésekor az első szülött gyermekben automatikusan megjelenik a testvérek iránti felelősség, ezért belép az elhalálozott szülő helyére.)

Érzelmi parentifikáció viszont az is, ha

  • a gyermeknek az egyik szülő pártjára kell állnia és/vagy
  • közvetítenie és rendeznie kell a vitákat, konfliktusokat a két szülő között.
lány úszik a teendőkben rajz parentifikáció

Instrumentális parentifikáció

Amikor a gyermek olyan feladatok ellátásában veszi ki erőteljesebben a részét, amelyek fizikailag vagy kognitív szinten túlmutatnak rajta, instrumentális parentifikációról beszélünk. Ez bármilyen családi diszfunkcionalitás esetén előfordulhat:

  • Túl sok gyermek van a családban és a szülők egyedül nem bírják a terheket;
  • testi vagy szellemi sérült az egyik vagy mindkét szülő esetleg valamelyik gyermek;
  • túl sok a ház körüli teendő, munka;
  • a szülők „életképtelenek”, infantilisek.

Az instrumentális parentifikáció tehát olyan feladatokra készteti a gyermeket, amelyekre még nem alkalmas. Nézzünk is meg néhány példát:

Amikor a szülők totál életképtelenek, infantilisek, azaz nem járnak rendesen munkába, hazudnak, képtelenek a saját életüket irányítani, esetleg alkoholisták vagy más függő betegségben szenvednek, az iskolás korba lépő gyermek előbb-utóbb észreveszi, hogy valami nem stimmel. Ekkor kerül ugyanis olyan helyzetbe, hogy más családok működését látva rájön, az ő családi működésük nem jó. Elkezd aggódni, szorongani, akár felelősséget is vállalni még a család pénzügyi helyzete miatt is: átvállalja a házimunkát, igyekszik rendet tartani, ha teheti munkát vállal, de a környezet fele mindenképp igyekszik elfedni a családi díszfunkciókat.

Hasonló a helyzet akkor is, ha valakinek a szülei túl szorongók, semmilyen ügyintézésre nem képesek, félénkek, nem mernek kérdezni az utcán sem. Ilyenkor a gyermek érzi, hogy át kell vállalnia a szerepüket.

További példa, ha a család külföldre kerül és a szülők nem beszélik az idegen nyelvet. Ilyen esetben is a gyermek lesz az előretolt ügyintéző, ő köszön, kérdez, válaszol, egyeztet, azaz felnőtt feladatokat lát el.

Összefoglalva tehát instrumentális parentifikáció jellemző

  1. az infantilis, elhanyagoló, alkoholista, zűrös szülőknél, ahol a legidősebb gyermek megpróbál valamiféle rendet tartani.  
  2. Bántalmazó (fizikailag is) szülők esetén, akiknél szintén az idősebb testvér próbálja felfogni az ütéseket, lenyugtatni a dühöngőt, megvédeni a kisebbeket; elvinni őket a veszekedés helyszínéről; elterelni a figyelmüket stb.
  3. olyan családoknál, ahol rengeteg gyerek van és túl sok a feladat, a ház körüli teendő, így sokszor még a gyermeknevelés is a nagyobbakra marad.  

Jól látszik tehát, hogy vannak olyan helyzetek, amelyekkel mi, szülők hozzuk létre a parentifikációt a saját díszfunkciónkból adódóan, és sok olyan helyzet van, amelyet egyszerűen az élet dob elénk.

Mi van, ha a szülők válnak?

Ha hiszed, ha nem, a válás is vezethet parentifikációhoz. Mivel a gyerekek különösen érzékenyek és hamar megértik, hogy valami nincs rendben, felelősnek érzik magukat szüleik jólétéért. Vigasztalják, megnyugtatják őket vagy megpróbálnak tanácsot adni a szüleiknek.

szülők bocsánatot kérnek rajz parentifikáció

Különösen nehéz a helyzet akkor, ha az egyik szülő a másik ellen nevel. Alapvetően fontos, hogy ne mondjunk rosszat egy gyermeknek sem a volt partnerünkről, mert ellenkező esetben a gyermek olyan ismeretekkel szembesül, amelyek nem az életkorának megfelelők. Tabu tehát a gyermeket idejekorán tájékoztatni a válás valódi okáról is. A gyermek fejlődése szempontjából ugyanis fontos, hogy lehetőség szerint mindkét szülővel jó, bizalmi kapcsolatot ápoljon, még akkor is, ha ez nekünk nem kényelmes.

A függőségek, mint a kábítószer- és alkoholfogyasztás, de a társfüggőség is parentifikálhatja a gyermeket: ő ugyanis meg akarja védeni a szüleit, főleg, ha azt látja, hogy a szülő is tehetetlen. (A gyerekek gyakran megpróbálják elvégezni a házimunkát, legrosszabb esetekben elkísérik alkoholista szülőjüket a kocsmába, és hazafelé segítik őt…)

Az elvileg ép családok is jelenthetnek kockázatot. A nagyfokú teljesítménytudat, amelyet a szülők átadnak gyermekeiknek, ugyanúgy parentifikációhoz vezethet. Fontos, hogy a gyerekeknek elegendő szabadságot adjunk és ne gyakoroljunk túl nagy nyomást rájuk (hogy teljesítsenek és jó jegyeket érjenek el). Ilyenkor ugyanis fennáll a túlterhelődés és a maximalizmus veszélye.

Miért is baj tehát a parentifikáció?

Mert „kis testbe túl nagy elvárásokat pakolunk bele”. A gyermek azt tanulja meg, hogy folyamatosan olyan feladatokkal, kihívásokkal fog találkozni, amelyek meghaladják az ő testi, kognitív vagy akár érzelmi határait, ezzel pedig nem tud mit kezdeni:

  • Elnyeli a gondokat;
  • nem tudja feldolgozni a problémákat;
  • érzelmi turbulenciába kerül;
  • azt éli meg, hogy nem jól teljesít, ezért
  • tele lesz frusztráltággal, szorongóvá válik és így is nő fel.

Ez azért nagy gond, mert így fog hozzáállni az élethez is: minden túl nagy kihívás lesz a számára, ezért nála a szorongás alaptétellé válik.

Szorongás akkor lép fel, ha kontrollálhatatlanság van. Amikor valami felett van hatalmunk, tudjuk azt kezelni, menedzselni, azaz a gyermek jól van terhelve érzelmileg, kognitíven, akkor nem válik szorongóvá. Amikor azonban a feladat túl nagy (pl. pénzügyileg kell gyermekként felelősséget vállalnunk, vagy a testvéreinket kell nevelnünk), akkor túl nagy kihívások elé kerülünk.

Ez egy nagyon kockázatos zóna, amelyben ha a gyermek tartósan benne marad, azaz úgy próbál meg létezni, hogy közben messze túl kell lépnie a határain, az alapszorongása miatt iszonyatosan kontrollmániás is lesz. (Nyilván ennek mértéke is egy skálán mozog attól függően, mennyire terhelt gyermekkort kellett megélnie). Mi következik ebből? Olvass tovább.

Milyen a gyermekként parentifikált felnőtt?

Nagyon sokféle módon próbál irányító-kontrolláló lenni, akár a kötődési kapcsolataiban is, hiszen ez a legfontosabb számára: ne kerüljön újra abba a kiszolgáltatott, szorongó, tehetetlen helyzetbe. Azt gondolnánk, hogy a gondoskodás nagyon erősen jellemző lehet rá, de nem feltétlen csak gondoskodói attitűd mutatkozhat meg.

Tegyük fel, hogy van egy fogyatékkal élő, valamilyen egészségkárosodással élő szülő, aki miatt parentifikálódik a gyermek. Ekkor valóban gondoskodni kell a szüleiről, így gondoskodóvá is válik. Infantilis szülők esetén azonban, akik kockázatos élethelyzetekbe is sodorják a családot, a gyerek inkább ellenük fordul, ellenségessé válik, elutasító lesz, és ezt a negatív attitűdöt viszi tovább az életében.

A parentifikáció jelei

Az egyértelmű meghatározás ellenére a parentifikáció egy olyan, szinte észrevétlen folyamat, amelyet az érintettek szinte soha nem ismernek fel. Ez persze nem meglepő, mivel gyermekekről van szó, akiknek természetesen nem is lehet rálátásuk a problémára.

parentifikáció lány hatalmas füllel figyel rajz

Gyakran azok a személyiségek esnek ebbe a “csapdába”, akik nagyon empatikusak, azaz sok együttérzéssel viseltetnek mások iránt. Például az állandóan vitatkozó szülők gyermekei végül közvetítőkké válnak a szülők között a vitákban, hogy a dolgok “jobbra forduljanak”, és így magukra veszik azt a terhet, hogy ha a kapcsolat mégis megromlik, az az ő hibájuk, nem a szülőké.

A nárcisztikus szülők is gyakran parentifikálják gyermekeiket, mivel saját nagyon alacsony önértékelésükhöz szükségük van a gyermekeik elismerésére és imádatára. És itt rögtön el is érkeztünk a parentifikáció nagy problémájához, vagyis ahhoz, hogy valóban mennyire túlterheltek lesznek a gyermekek.

Csak gondolj bele! Vannak olyan témák, amelyekkel egy kisgyermeknek, egy nagyon fiatal tininek egyszerűen még nem kellene teljes mértékben kapcsolatba kerülnie. Ilyenek

  • a szexuális kérdések,
  • az egzisztenciális félelmek,
  • a súlyos érzelmi, fiziológiai és pszichológiai problémák,
  • rosszabb esetben pedig maguk a bírósági tárgyalótermek.

Még súlyosabbnak fogjuk látni a parentifikációt, ha azt is tudjuk, ahogyan fentebb már utaltam rá, hogy ez a jelenség nem csak a széthullott családokban fordul elő.

Csapda a gyerekeknek

A gyerekek azt szeretnék, ha a szüleik gondoskodnának róluk; és ez így van rendjén. A parentifikációval azonban ez a vágy ütközik egy “nemesebb céllal”, nevezetesen azzal, hogy az egyik vagy mindkét szülőnek “szüksége van” a gyermekre mint felnőttre. Ez feloldhatatlan belső konfliktust okoz a gyermekben, ráadásul elkerülhetetlenül bűntudatot érez, ha nem képes teljesíteni a számára túl nagy feladatokat.

A parentifikált gyermekek személyisége legtöbbször azért nem fejlődhet jól, mert figyelmüket állandóan más emberekre, azaz a szüleikre összpontosítják. A gyermek állandóan azt firtatja, hogy vajon mindent jól csinál-e; mit csinálhatna jobban, ha valami nem sikerül, miért nem, stb.

Ennek eredményeképpen saját személyisége és önérzete nem tud rendesen kifejlődni, a saját érzelmi világa idegen marad számára. Ezért aligha meglepő, hogy ezek a gyerekek gyakran csak felnőttkorban kezdenek el érni, feltéve, hogy kikerülnek ebből a helyzetből.

A parentikfikáció következményei

A gyermek tehát elérzéktelenítésben van a saját igényeivel szemben, nehezen kapcsolódik önmagához, sokkal inkább azt figyeli, mi van a környezetében, kinek mire van igénye. A figyelme kint van, hogy elhárítsa a veszélyt, előre gondolkozik, rengeteg szcenárió van a fejében. Nem jut el addig, hogy befelé figyeljen, hogy felmérhesse, hogyan van ő egy-egy adott helyzetben, adott pillanatban.

Parentifikáció gyermek fegyelmez rajz

Felnőttkorban ezért nehezen tud magához kapcsolódni, nehezebben tudja felvenni a saját belső igényeivel a kapcsolódást, nem tudja ezt artikulálni sem, azaz felvállalni a környezetével szemben. Ez érthető is, hiszen gyermekként folyamatosan „nyelt”, csak azt tudta, hogy tennie kell a dolgát, azt, ami nem is az övé volt…

Nem volt támasza, megfelelő érzelmi háttere, ahol megpihenhetett volna, segítséget kérhetett volna.

  • Éppen ezért választ az ilyen gyermek az esetek többségében gondoskodói szakmát,
  • de jellemző rá a társfüggőség is, hiszen arra kondícionálódott, hogy csak valakivel kapcsolódva létezik: a saját önazonossága, identifikációja, a saját céljai megfogalmazása nem alakulhatott ki.
  • Ennek következtében nincs rendes énképe és jobban ki van téve a kiégés kockázatának is. Ez azért lehetséges, mert a kontrollmánia miatt nem tud segítséget kérni, és mindig csak ad, ad és ad.
  • Sajnos mindeközben folyamatosan örömtelenséget él meg, mert képtelen a felszabadultságra.
  • Ennek oka lehet a perfekcionizmus is, amely legtöbbször szintén a szülői nevelés egyik következménye. Mivel ezeket a gyerekeket mindig arra kondicionálták (vagy elkerülhetetlenül kondicionálták magukat), hogy mindig mindent jól csináljanak (habár vannak teljesíthetetlen célok), a gyermek azzal az érzéssel nő fel, hogy soha nem elég jó, hogy mindig tudna vagy tudnia kellene valamit jobban csinálnia.

A kutatások szerint a parentifikálódott gyermekek, főleg a lányok, jó eséllyel továbbviszik ezt a terhet a saját majdani családjukban is. A parentifikáció egyik távoli következménye tehát, hogy ezek a gyerekek gyakran olyan felnőttekké válnak, akik mindig ott akarnak lenni mindenki számára, és mindig mindenért felelősek akarnak lenni. Ezt nevezik túlzott felelősségvállalásnak.

Ha azt mondod magadnak, hogy mindenki más előtt te is fontos vagy, és ezt el is tudod hinni anélkül, hogy bűntudatod lenne, akkor nem tartozol ebbe a kategóriába. Ha viszont „jelez a gyomrod”, akkor érdemes elgondolkodnod azon, hogy e tekintetben alaposan megfigyeld magad.

A parentifikáció kezelése – A lehetséges kiutak keresése

Egyszerű mondani, de valójában az lenne a legjobb, ha az ilyen jellegű kapcsolatokból ki lehetne lépni. A parentifikálódott gyermekek így lehetőséget kapnának arra, hogy megismerjék önmagukat, megtanuljanak kívülről ránézni a helyzetükre. Ez azonban csak ritkán adatik meg, ezért ha úgy gondolod, te is érintett vagy és szeretnél ezen változtatni, keress meg.

Gyere és csatlakozz a Kötődési zavarral élők zárt Facebook csoportjához is, amelyet azzal a céllal hoztam létre, hogy segítséget kérhess, tanulhass tőlem és másoktól, valamint hogy megoszthasd a saját megéléseidet is.

Kérd a Tudatos Megújulás Programomat is, amely nagyon sokat segíthet önmagad feltérképezésében.

Neked is ismerősek a fenti problémák? Szívesen változtatnál is rajtuk, de szeretnél a saját ütemedben haladni, és mindezt pénztárcabarát módon az otthonod kényelméből?  Akkor ne habozz! 
Tudatos Megújulás Programot neked készítettem. 

Amennyiben kérdésed lenne a programmal kapcsolatban, a Facebookon és az Instagram-oldalamon is elérsz.

Ha pedig hasznosnak találtad a cikket, oszd meg a barátaiddal.

0 hozzászólás a(z) “Parentifikáció – A gyermekek csapdája” című bejegyzéshez

Ha elsőkézből szeretnél értesülni az újdonságokról, iratkozz fel a hírlevemre!

* kötelező mező