Párkapcsolati kérdések, amiket mindig fel akartál tenni

Life coach Budapest

A mindenkit izgató párkapcsolati kérdések

Akár párokkal, akár egyénekkel dolgozom, rendszeresen ugyanazok a párkapcsolati kérdések kerülnek elő, amik úgy tűnik szinte mindenkit izgatnak. A leggyakoribb kérdés az szokott lenni, mitől függ hogy hosszú és boldog lesz -e egy kapcsolat? Van, aki azt szeretné tudni, hogy mennyire fontos, hogy a megfelelő embert válasszuk magunknak? Vagy éppen azt, hogy jó szex nélkül lehet -e boldog egy kapcsolat? Van, aki abban bizonytalan, hogyha a másik nagyon másképp gondolkozik, és sok mindenben eltérő a véleménye, attól ők még hosszútávon lehetnek -e jók együtt?

Tudatos Megújulás Program – Segítek megtalálni az utadat

A választáson múlik minden?

A lányaimnak sok mesét olvasok. Ezekben a mesékben a királyfiak megküzdenek a sárkánnyal vagy kiállnak más életveszélyes próbákat, majd elnyerik a százszorszép királykisasszony kezét. (Most arról ne beszéljünk, hogy mennyire kiborító, hogy ezekben a mesékben a lányoknak nincs is már szerepük, mint hogy szépek legyen és várják, hogy kiválasszák őket.) A mese végén pedig boldogan élnek, míg meg nem halnak. Milyen jó is lenne, ha ez ilyen egyszerű is lenne. Azt hiszem ránk párkapcsolati segítőkre, nem is lenne szükség, ha csak ennyi kellene a boldogsághoz! Elég lenne megfelelő embert választanunk és utána már minden menne, mint a karikacsapás. És itt el is jutottunk a legfontosabb párkapcsolati kérdések egyikéhez. Akkor boldog házasság titka a jó választás?

Régen és most

Nagyszüleinktől még ismerhetjük azokat a történeteket, amikor a szabad párválasztás nem volt opció. A szülők döntöttek a gyermekeik sorsa felett és kevés beleszólása volt az egyénnek, hogy ki lesz élete párja. Hogy ez miként hatott a házasságokra egy másik blogposzt témája lehetne, de szerencsére (vagy szerencsétlenségünkre) ma már ennél nagyobb autonómiával rendelkezünk a jövőnket illetően. Ez akkor azt is jelenti, hogy a jó választás egyenlő a boldog párkapcsolattal?

Minél több párral dolgozom együtt, annál inkább árnyalódik bennem az erre a párkapcsolati kérdésre adott válasz. Egyáltalán mit jelent a jó választás? Sokan úgy gondolják, hogy ha a másikkal nagy az egyetértés, hasonlóak az értékek, hasonló a gondolkodásuk, az érdeklődésük, jó közöttük a szex, akkor az egy jó választás. Igen ám, de ez csak egy pillanatnyi lenyomat. Azt mutatja, hogy abban az adott életszakaszban, helyzetben mennyire tudunk két kicsi legóként összecsúszni. És akkor el is érkeztünk a trükkös részhez.

Mégpedig ahhoz a tényhez, hogy egy kapcsolat nem egy statikus valami, hanem egy folyamatosan dinamikusan változó viszony. Változunk benne mi is, a társunk is. Sőt állandó mozgásban van a környezetünk is, ami körülvesz minket és kvázi a hátterét adja az egész „társasjátéknak”. Megismerkedünk, szépek vagyunk, fiatalok, ráérünk, van időnk egymásra figyelni, komolyodunk, változunk, gyerekeink lesznek (azok pedig nem hagynak minket békén egy percre sem), elköltözünk, meghízunk, kimerülünk, elveszítjük a munkánkat, lefogyunk, karrierváltunk (a gyerekek még mindig nem hagynak békén), kimerülünk újra, költözünk újra, öregszünk, morózusak leszünk, hízunk (a gyerekek kirepülnek) és még mindig van vagy 10 év a nyugdíjig.

Nagyon nehéz elképzelni, hogy ezen a hosszú utazáson sem a párunk, sem mi magunk nem változunk. Éppen ezért a jó párkapcsolati kérdések egyike az, hogy ebben a folyamatosan változó környezetben, hogyan tudunk együtt jól lenni.

Kapcsolati dinamika

Ha viszont a változást a hosszútávú kapcsolat szükségszerű velejárójának tekintjük, akkor azt is elfogadjuk, hogy egy kapcsolatban nagyon fontos, ha nem a legfontosabb, a két fél közti dinamikának a jellege, milyensége, minősége. Nagyon nem mindegy, hogy egy olyan dinamikát hozunk létre, amiben a nehézségek esetén egymás ellen fordulunk, egymást hibáztatjuk, esetleg versengünk vagy épp lenyomjuk, bántjuk egymást. Esetleg egy olyat, amiben a felmerülő problémákat közösen igyekszünk megoldani, támogatjuk egymást, kölcsönös megértéssel, elfogadással vagyunk egymás iránt. Kíváncsiak vagyunk egymás belső világára, nyitottak és elfogadóan állunk egymás megújulási kísérleteivel szemben. Másképp mondva, folyamatosan dialógusban maradunk egymással.

Amikor egy pár hozzám fordul, és felteszi ezeket a párkapcsolati kérdéseket, akkor általában már egy jó ideje olyan dinamikában vannak, ami mérgezi, aláássa a kapcsolatukat és eltávolítja őket egymástól. Hiába indult jól a kapcsolat, hiába volt jó a választás, ha a pár nem tanult meg beszélni a nehézségekről, közösen megoldani azokat, tanulni belőle és a tapasztalatokat beépíteni a kapcsolatukba. Ilyenkor szükségszerűen eljutnak a válságig, a megrekedésig, az eltávolodásig.

Ebből a szempontból azoknak a pároknak, akik már az elején különbségek mentén építik a kapcsolatukat gyakran több eszközük, tapasztalatuk, metodikájuk van azok feloldására, összeegyeztetésére, vagy egymás különbözőségének elfogadására. Sikeresebben megküzdenek az eltérésekkel, több elfogadást tudnak egymás számára nyújtani, hiszen alapból sem a hasonlóság volt, ami miatt egymást választották.

Ezzel persze nem azt mondom, hogyha valaki megtalálja azt a bizonyos lelki- társat, akkor kezdjen el az ellenkező irányba futni, hanem sokkal inkább azt, hogy a jó választás még nem minden. A buli igazából csak ezután kezdődik.

Valamint azt sem állítom, hogy az a tutiság, ha valaki nagyon eltérőt választ. De azt igen, hogyha egy ilyen kapcsolat átvészeli az első pár évet, akkor később is nagyobb rutinnal küzdenek meg az új helyzetekkel, kihívásokkal.

Mi kell egy jó párkapcsolathoz

A párkapcsolati kérdések listáján a második leggyakoribb kérdés: Mi kell a jó párkapcsolathoz? A személyes és a szakmai tapasztalatom is az, hogy a jó kapcsolat alapvetően három komponensből épül fel. Úgy képzeld el, mint egy egy háromszöget, aminek három csúcsa van. Az egyik csúcsa a test, a másik a fej, a harmadik a szív. A test, a testi vonzalmat, a közelséget, a fizikai érintést és persze a szexualitást képviseli. Ezek a mindennapi érintésekből, a testi közelség meglétéből, a gyengédségből és persze a szexuális együttlétekből épülnek fel. A fej a közös érdeklődést, az intellektuális kapcsolódást, a beszélgetést, az egymás iránti kíváncsiságot jelképezi. Tudjuk ismerjük a másikat, a gondolatait, az értékrendjét, az őt körülvevő világot. A harmadik csúcsa pedig a szív, ami az érzelmeket, a pár közti érzelmi köteléket képviseli.

Ha egy kapcsolatban nem érezzük magunkat szeretve és gyengül az érzelem, vagy inkább a negatív érzelmek kerülnek túlsúlyba, akkor csökken a elkötelezettség a kapcsolat iránt.

Párkapcsolati kérdések

Egy kapcsolat akkor kiegyensúlyozott, ha mind a három terület kielégítően működik. Ha van intimitás, közelség, ha tudunk a másikkal beszélgetni, kapcsolódni hozzá, és ha tisztában vagyunk saját és a másik szeretetnyelvével és tudatosan gondoskodunk a másik és magunk érzelmi háztartásáról is.

Amikor baj van…

A párkapcsolati kérdések akkor szoktak előtérbe kerülni, amennyiben valamelyik terület tartósan sérül, hiány alakul ki, akkor felborul az egyensúly. Egy ideig még a másik két jól vagy nagyjából jól funkcionáló terület, képes elvinni a hátán a kapcsolatot, de egy idő után azokon a területeken is elkezd érződni a hiány. Majd, ahogy a két terület is egyre gyengébben teljesít egy idő után elkerülhetetlenné válik az összeomlás.

Ha egy kapcsolatból eltűnik az intimitás, a szexualitás, az egy idő után elkezdi átalakítani a kapcsolat érzelmi oldalát is. Ha az intimitás kikopását követően is fennmarad a jó viszony, akkor a szeretet átalakul, a férfi-női kapcsolódást elkezdi átvenni a baráti, „testvéri” kapcsolódás.

Lehet ugyan működik a kémia, de nem tudunk fejben, értékrendek mentén kapcsolódni és állandó viták, súrlódások vannak valamint hiányzik egymás megértése, az egymás iránti kíváncsiság, akkor egy idő után átalakul a felek érzelmi világa. A szerelmet átveszi a gyűlölet, a megbántottság, a csalódottság, a harag. Amennyiben az érzelmeink sérülnek és csökken az elkötelezettségünk a kapcsolat iránt, esetleg be is lép egy harmadik, akkor az mind az intimitásra, mind pedig a fejben való egymásra hangolódásra is negatív hatással van.

Egy kapcsolat összeomlása megmutatkozhat az örökös veszekedésekben vagy állandósult feszültségben, de akár a hideg, érzéketlen egymás mellett élésben is. A párok általában még a teljes összeomlás előtt kérnek segítséget, de az a tapasztalatom, hogy amikor ezek a párkapcsolati kérdések előtérbe kerülnek olyankor már mind a 3 terület erősen gyengélkedik. Ritkán tudatosítjuk, amikor még csak az egyik területre korlátozódik a baj.

párkapcsolati kérdések

Párkapcsolati kérdések #3 – Hogyan lehet ezt fenntartani?

Mielőtt rátérnék a párkapcsolati kérdések közül 3.-ik leggyakoribb kérdésre, hogyan is lehet hosszútávon fenntartani az egyensúlyt, előtte egy kicsit írnék arról, mennyi is az annyi? Mennyi intimitás, mennyi beszélgetés, mennyi érzelem kell ahhoz, hogy egy kapcsolat működjön? Van e olyan, hogy elégséges szint? Minden kapcsolatban ugyannyi érintés, szex kell hogy legyen? Minden párnak ugyanannyi együtt töltött időre, beszélgetésre van szüksége?

A válaszom nem. Nincsenek univerzális standardok. Különbözőek vagyunk, különböző igényekkel, különböző működéssel. Éppen ezért nem az a fontos, hogy egy kapcsolat megfeleljen valami külső mércének, hanem sokkal inkább az, hogy a benne lévő szereplők elégedettek legyenek. A kezdeti széptevés időszakát mindig felváltja a mindennapok valósága. Ebből fakadóan természetes is, hogy idővel visszaesik az intimitás iránti igényünk, az érzelmeink intenzitása és hát igen, az érdeklődésünk is a másik dolgai iránt. Ennek azonban a visszaesést követően valamilyen kiegyensúlyozott (mindkét felet tartósan kielégítő) szintre kell beállnia. A gond akkor van, ha egy vagy több területen is drasztikus hanyatlás tapasztalható. De az is gyakran okoz nehézséget, hogy a két fél között nincs egyetértés a mennyi az annyi kérdéskörében.

Van úgy, hogy az egyik félnek több érintésre, intimitásra lenne szüksége, mint a másiknak és ebben nem tudnak egyességre jutni. De lehet valakinek a beszélgetés, a kölcsönös megnyílás hiányzik jobban, míg a másiknak az idő múlásával egyre kevésbé lesz erre igénye. Így lesz a legizgalmasabb párkapcsolati kérdés az, hogyan lehet a szükségleteket mégis összehangolni és hosszútávon fenntartani?

Tudatos munka: A Fej karbantartása

Sokszor hallom pároktól, hogy bár a kapcsolat elején sokat beszélgettek, kölcsönösen kíváncsiak voltak egymásra, azonban ez idővel egyre inkább kikopott a kapcsolatukból. A kommunikáció mindjobban –főleg, ha már gyerekek is vannak – pusztán a napi tevékenységek, a gyerekek körüli dolgok átbeszélésére korlátozódik. Pont ennek köszönhetően nem is feltétlenül tűnik fel, hogy „baj” lenne a kommunikációban, de mégis rengeteg lehetőséget szalasztunk el, hogy szeretetet, érdeklődést tudjunk kifejezni a másik iránt. Sok párnál tapasztalom, hogy idővel nem is tudják, miben van a másik. Mi foglalkoztatja, mi érdekli, milyen belső folyamatok zajlanak benne. Ilyenkor elindul az eltávolodás, a közös terület csökkenése. Ha nem akarunk a kapcsolatunkban erre a sorsra jutni, érdemes tudatosan időt és energiát szánni a „mély” beszélgetésekre és kíváncsinak maradni a másikra.

További nehézség, amikor a különböző életszakaszokban (összeköltözés, gyerekvállalás, stb.) előkerülnek az eltérő értékrendek, amiket a két félnek nem sikerül összecsiszolnia. Esetleg a csiszolódásnak köszönhetően túl sok bántás, fájdalom, sértettség marad a felekben. Jó példa erre, amikor az összecuccolást követően szembesülünk a másik háztartási munkánkban való részvételével. Lehet mi többet várnánk el tőle, a másik pedig úgy gondolja ez nem az ő dolga. Szinte kizárt, hogy olyan kapcsolatunk legyen, amiben minden területen teljes az összhang, éppen ezért elérkezünk, a már feljebb tárgyalt dinamika fontosságához. Mint már írtam, hosszútávon nagyon különböző hatása van annak, ha a különbözőség esetén egymást nem bántva, direkt sérüléseket nem okozva fejezünk ki igényeinket vagy egymást minősítve, sérelmeket kapva és okozva megerőszakoljuk vagy magunkat vagy a másikat.

Szív/Lélek karbantartása

A párkapcsolati kérdések egyik legizgalmasabbika, hogyan tudjuk megtartani a szerelmet, szeretet. A kapcsolat elején, a széptevés időszakában még ösztönösen jönnek azok a szavak, cselekedetek, viselkedések, amelyekkel kifejezzük a másik iránti szeretetünket, nagyrabecsülésünket. Ezek a megnyilvánulások idővel egyre kevésbé lesznek intenzíven jelen a kapcsolatban és egyre tudatosabban kell figyelnünk arra, hogy kifejezzük a szeretetünket a másik fele. Ebben segít minket, ha ismerjük a másik és a magunk szeretet nyelvét. Tudatában vagyunk, hogy a partnerük melyik szeretet nyelvet beszéli és hogyan tudjuk a másik számára a legérthetőbben kifejezni az iránta érzett pozitív érzelmeinket. Lehet hogy a kapcsolat elején szívesen töltünk sok időt a másikkal, (minőségi idő) sokszor bújunk ágyba egymással, (intimitás) még talán ajándékokkal is elhalmozzuk egymást, de ezek idővel egyre kevésbé jönnek automatikusan. Ilyenkor érdemes megfigyelni mi az, ami sokat ad a másiknak és mitől is érzi, hogy fontos nekünk.

Párokkal való munka során gyakran előkerül, hogy az egyik fél úgy érzi, hiába igyekszik kifejezni a szeretetét a másik iránt, a másik folyamatosan arra panaszkodik neki, hogy nincs vele foglalkozva, és teljesen el van hanyagolva. Ilyenkor jó eséllyel az történik, hogy a szeretetett nem azon a módon fejezi ki, ahogy azt valóban megérti a másik. Amennyiben valakinek az intimitás az elsődleges szeretetnyelve és vágyna a közelségre, összebújásra, cirógatásra, akkor abból aligha érti meg, hogy szeretve van, ha a másik sokat dolgozik azért, hogy neki kényelmes életet biztosítson. Ilyenkor mind két fél vesztes, az egyik mert úgy érzi nem értékelik az erőfeszítéseit a másik pedig amiért nincs szeretve.

Test/intimitás karbantartása

Az intimitás nem az ágyban kezdődik és nem is ott fejeződik be. Az intimitást napközben építjük az érintésekkel, az ölelésekkel, de a szavainkkal és viselkedésünkkel is. Gyakran ez az a terület, ahol leghamarabb megmutatkozik ha egy kapcsolat kifárad, ha sérülnek az érzelmek, az érdekek valamint a kommunikáció. Míg a kapcsolat elején elsöpör minket a másik iránti vágy, addig az idő múlásával egyre több tudatos „munkát” kell beletennünk, hogy megmaradjon a másik iránti szenvedély. Ahol sok a veszekedés, egymás bántása, az elhagyatottság érzése, ott értelemszerűen elmúlik a vágyódás a másik iránt. Éppen ezért, ha ezen a területen érzitek a gondot a kapcsolatotokban, akkor gondolkodjatok el azon, hogy hogyan is álltok a másik két területtel? Tudtok -e ott javítani annak érdekében, hogy újra megjelenjen köztetek az intimitás?

Ahhoz, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatban tudj élni, fontos, hogy felismerd a saját felelősségedet és szerepedet benne. Ha úgy érzed, egyedül nem tudsz megbirkózni az elakadásaiddal, fordulj hozzám bizalommal!

Neked is ismerősek a fenti problémák? Szívesen változtatnál is rajtuk, de szeretnél a saját ütemedben haladni, és mindezt pénztárcabarát módon az otthonod kényelméből?  Akkor ne habozz! 
Tudatos Megújulás Programot neked készítettem. 

Amennyiben kérdésed lenne a programmal kapcsolatban, a Facebookon és az Instagram-oldalamon is elérsz.

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!

Ha elsőkézből szeretnél értesülni az újdonságokról, iratkozz fel a hírlevemre!

* kötelező mező