A sorskönyvnek nevezzük azt a nem tudatos, de előre megírt forgatókönyvet, ami meghatározott kimenettel rendelkezik és a teljes életünket meghatározza. Eric Berne a tranzakcióanalízis atyja és a fogalom megalkotója így határozza meg a sorskönyvet: „Egy, a gyermekkorban készített, a szülők által megerősített és a későbbi események által igazolt életterv, amely egy választott alternatívára összpontosul.” Olvasva ezt a meghatározást azonnal három nagyon izgalmas kérdés merülhet fel bennünk.
Tudatos Megújulás Program – Segítek megtalálni az utadat
A sorskönyv rengeteg apró építőelemből áll össze. Ezek azok az építőelemek, amelyek meghatározzák a forgatókönyvbe lépő egyén viselkedését, a belső kényszerítő erőit, kapcsolódását a világgal és az életpályájának kifutását. A sorskönyv építő elemeinek részei a minták, a gátló parancsok, az engedélyek és az előírások.
A gátló parancsok azok a negatív szülői üzenetek, amelyek tilalmak formájában jelennek meg és egész életen keresztül hatnak. Ez az, amikor letiltjuk a gyermek valamely viselkedését, megnyilvánulását. Ezek rengeteg mindenre kiterjedhetnek, de az alábbi típusú tiltásokkal találkozom a leggyakrabban a kliens munkám során.
Ne csináld! Ne akard! Ne gondolkodj! Ne létezz! Ne légy közel! Ne okozz gondot! Ne érezz!
A gátló parancsok ellentétei az engedélyek, amik során a szüleink a viselkedésünkre, létezésünkre vonatkozóan engedélyeket adtak.
Lehetsz önmagad! Lehetsz független! Mondhatsz nemet! Megvédheted magad!
Az előírások (driverek) azok a viselkedésformák, reakciók, amelyeket a negatív, rossz helyzetek elkerülése érdekében sajátítunk el. Gyerekként gyorsan megtanuljuk, hogyan tudunk megfelelni az elvárásoknak, annak érdekében, hogy a szüleink ne alkalmazzák velünk szemben a gátló parancsokat.
Női klienseimnél gyakran találkozom azzal, hogy gyerekként azt tanulja meg az illető, ha kedves, ha szófogadó, ha nem okozz nehézséget a környezetének, akkor eltudja például kerülni a ne létezz gátló parancsát.
A sorskönyvünket jelentősen befolyásolják még a szüleinktől kapott minták is, amik az élet összes területére kiterjedhetnek és akár generációkon keresztül kapunk és adunk tovább öntudatlanul.
A transzgenerációs minta tulajdonképpen egy generációkon átívelő viselkedés és gondolkodásmód, helyzetekre adott reakció, ami a mi életünkben is megjelenik. Lehet most az hiszed, hogy az állandóan visszatérő nehézséged, a becsontosodott élethelyzeted csak rád jellemző. De mindig izgalmas a klienssel közösen ránéznünk arra, hogy a nehézségével kapcsolatban hogyan is voltak a felmenői. Szinte kivétel nélkül gyorsan nyomára akadunk egy mintázatnak.
Ha valaki azzal küzd egy párkapcsolatában, hogy mindent ő csinál a másik viszont csak passzívan van jelen a kapcsolatban, akkor ha elkezdjük felrajzolni a családot, jó eséllyel megjelenik, hogy minden felmenői vagy oldalági kapcsolatban valahogy jelen van ez a fajta dualitás. Van valaki, aki a hátán viszi a dolgokat, míg a másik kivonul és a háttérben marad. (állandóan dolgozik, beteg lesz, alkoholista, elhagyja a családot, korán meghal stb.)
De ha nem tudsz nemet mondani, akkor is érdekes megnézni, hogyan is voltak a felmenők ezzel a problémával. Ki az, aki szintén nem tudott?
A nőiességünkkel, az anyaságunkkal, az ehhez való egyéb hozzáállásunkkal kapcsolatosan mindannyian hozunk egyfajta mintát, ami generációról generációra adódik át. Ennek egy részét viszonylag korán felismerjük. Olyan akarok lenni, mint az anyám, vagy éppen nem akarok olyan lenni, mint az anyám. De a minta nagy része homályban marad. Éppen ezért izgalmas egy önismereti folyamatban felismerni azt, hogy mi mindenben működünk már egy előre megírt minta szerint és mi az, ami valóban a saját döntésünk. De mire való a minta?
Alapvetően a mintaátadásnak az a célja, hogy legyen egy olyan eszköztárunk, túlélési készletünk, ami támogat bennünket ismeretlen helyzetekben. Ha valami váratlan, újszerű élethelyzetbe kerülünk (elkezdünk dolgozni, párt választunk, gyerekünk születik), elővesszük az emlékeinkben lefotózott mintát arról, ahogy az elődeink ugyanebben a viszonyrendszerben működtek. A minta ilyen értelemben egy nagyon hasznos dolog, hiszen útmutatást ad az ismeretlen, ki nem próbált helyzetekre vonatkozóan.
Mivel azonban a minta nem kapcsolódik az itt és a mosthoz, nem arra reagál, ami valójában az adott pillanatban körülvesz minket, ezért jó eséllyel nem a legmegfelelőbb választás. Illetve ezek a minták beszorítanak, bemerevítenek minket egy pozícióba a világgal szemben. Természetesen nemcsak rossz minták léteznek, hanem olyanok is, amik támogatnak minket. Azonban egy önismereti folyamatban általában azzal dolgozunk, ami gátolja vagy hátráltatja a kliens életét.
A minta követésével vagy teljes elutasításával szemben lehetőség van az autonómia kialakítására. Autonómia alatt azt értem, amikor valódi kapcsolatba kerülünk a minket körülvevő külvilággal és szabadon választjuk meg a mi és a szituáció igényéhez leginkább igazodó reakciónkat.
Már a gyermekünk megszületése előtt van egy szülői mintánk, ami lehet minket támogató, részben támogató, vagy nagyon nem jól működő minta is. Dolgozom olyan klienssel, akinek nagyon korán meghaltak a szülei. Amikor ő maga eljutott ahhoz az életkorhoz, ahol elveszítette a szüleit, úgy érezte magát, mintha egy egy légüres térbe került volna és hirtelen nem is tudta, hogyan tovább. Nagy megkönnyebbülést jelentett számára, amikor megértette, hogy ez az elveszettség érzés, honnan jön. Valamint ezzel egyidőben, elkezdhetett dolgozni egy számára szimpatikus életpálya megalkotásán. Valójában az önmagunk öregségéről alkotott elképzelés, a halállal való szembenézésünk is mintákon alapul.
Gyerekként a minták másolásának, túlélést támogató szerepe van. Mint, ahogy az állatkölykök másolják szüleiket, mi is ezt tesszük. Mint a szivacs, mindent magunkba szippantunk. Nem csak az számít tehát, hogy szüleid mit mondtak neked a gyerekként. Sokkal inkább az, hogy hogyan viselkedtek, hogyan gondolkodtak, viszonyultak az élet dolgaihoz. Te pedig minden viselkedésüket, döntésüket, érzelmüket, reakciójukat megfigyelted és elraktároztad. Annak érdekében, hogy ha majd új helyzettel találkozol, akkor legalább egy lehetséges megoldási stratégiát ismerj, ezzel pedig beteljesítsd a saját sorskönyvedet.
Ennek a mintaátadásnak a régmúltba komoly jelentősége volt. A lényegesen lassabban változó világban, társadalmi környezetben az átadott minták, nagyon is jól tudták támogatni az új generációt. Ma, amikor a dolgok nagyon gyorsan változnak, viszont a minta már sokkal több esetben válik hátráltató, nehezítő dologgá. Korunkban felértékelődik az egyéni döntés, a rugalmasság, az adaptív viselkedés.
Nagyon sok párnál tapasztalható, hogy a családalapítást, a gyermekszületést követően szembesülnek a másik fél hozott családi mintáival. Addig mint férfi-nő kapcsolódtak, de a gyermek megszületése után hirtelen meglátják egymásban az apát meg az anyát. Van erre egy régi mondás is: nézd meg az anyját, vedd el a lányát.
Természetesen a párunknak is van egy hozott modellje az apaságról. Ha az apjával jó volt a viszonya, jó eséllyel másolni fogja ezt a mintát. Terhelt viszony esetén elképzelhető, hogy pont ellenétesen fog viselkedni. Például, ha az apja túl szigorú volt, ő is az lesz vagy éppen az ellentéte, túlságosan engedékeny.
Azonban fontos tudatosítani, hogy mi is minta-teremtők és átadók vagyunk gyermekeink számára. Ahogy kapcsolódunk a világhoz, ahogy jelen vagyunk az életünkben, a döntéseinkkel mind-mind mintát adunk a csemetéinknek. Ezek a minták, illetve a kimondott parancsok, elvárások együttesen meghatározzák utódaink sorskönyvét.
A sorskönyv egyik legizgalmasabb alkotóelemei az engedélyek. Ha képesek vagyunk engedélyeket adni gyermekeinknek arra vonatkozóan, hogy legyenek saját megoldásaik, amennyiben engedjük, hogy különböző megoldásokat kipróbáljanak, támogatjuk őket, hogy kilépjenek a saját sorskönyvükből. Ezért nagyon fontos, hogy különböző életkori szakaszokban a gyerekeink egyre többször hallják ezeket a mondatokat:
Annak érdekében, hogy ne csak a minta/ ellenminta kettőségében tudjanak gondolkodni. Hanem meglássák a választási lehetőségeket az adott helyzetben.
Ahol működik a minta, ott mindig van a háttérben egy futó ellenminta is. Ezek gyakran egymás ellenpárjai, polaritásai. Például, ha anyukám valamire igent mondott, azzal annak az ellenkező minőségére nemet mondott. Amikor anyukám szerint a lányoknak csendesnek, szerénynek kell lenniük, akkor ezzel egyidőben arra viszont nemet mondott, hogy lányként kiálljunk magukért, hallassuk a hangunkat.
Izgalmas a polaritás párok mentén ránézni a klienssel közösen, hogy ő mik mentén gondolkozik a világáról. Az engedélyek abban segítenek minket, hogy felnőttként, kilépjünk ezekből a polaritás párokból és autonóm, adekvát reakciót választhassunk az adott helyzetben.
Párokkal dolgozva sokszor tapasztalatok feszültséget abból, hogy a pár tagjai bizonyos dolgokban nem értenek egyet a gyerekek nevelését illetően. Ilyenkor mindig aggódnak, hogy a gyerek akkor nem azt viszi tovább, amit ő gondol, képvisel vagy netán teljesen összezavarják ezzel a gyereket. A fent leírtak fényében, már lehet te is rájöttél, hogy az, amit mi most értékesnek, átadandónak tartunk, eleve nem biztos, hogy a gyerekeinket támogatni fogja a jövőben. Sőt, az önismereti folyamatban azt tapasztalom, hogy egy új reakció kialakításakor, igenis nagy segítség az illetőnek, ha két ellentétes mintát látott otthon. Ilyen esetben könnyebb a a sajátot megteremteni. Hiszen már van tudása arra vonatkozóan, hogy számára fontos emberek, ugyanarról a dologról, másképp gondolkodnak.
Ahol például erősen összezárnak a szülők egy dologban, ott nagyon nehéz a gyereknek kilépni ebből a gondolkodásból. Ilyenkor a sorskönyv átdolgozása is sokkal tovább tart számukra.
Azt nem gondolom, hogy a saját gyerekeimnek nem lesz szüksége korrigálásra vagy nem fognak elém állni azzal, hogy anyu, ezt rendesen elszúrtad. Mert igen, akkor és ott, csak arra voltam képes. De nem azért tettem, mert én kifejezetten azt akartam, hogy neki rossz legyen, hanem csak akkor rendelkezésemre álló információk és tudás birtokában, az a reakció tűnt számomra a legjobbnak. Ez volt a legtöbb, legjobb, amit abban helyzetben tehettem. Szerintem a tökéletesség nagyon nem cél. Sőt, amikor egy kliens azzal jön hozzám, hogy a szülei tökéletesek voltak, az nagyon nehézzé is teheti a folyamatot. Hiszen pont azok az engedélyek hiányoznak, hogy a gyermek megláthassa a szülő tökéletlenségét és korrigálhassa azt. Ráadásul önmaga fele is irreális elvárást támaszt a szülői szerepét illetően.
Az első lépés mindig a tudatosítás: ránézünk arra, hogy mi az, amit csinálunk. Hogyan határoznak meg minket egy-egy helyzetben a hozott mintáink. Mennyire reagálunk, gondolunk, érzünk ugyanúgy hasonló helyzetekben. Ha tudatosítjuk, hogy ez egy automatikus válasz reakció, akkor rájövünk, hogy az adott helyzetben van lehetőségünk másképp is reagálni.
Elindulni a változáson nagyon nem könnyű, sőt kifejezetten nehéz. Bátorságot igénylő, új reakciókat, új gondolatokat, új működéseket kipróbálni, hiszen olyan könnyű és csábító a már megszokott módon reagálni. De amint elkezdjük az új utat begyakorolni, akkor az agyunk áthuzalozódik. Ha pedig elég ideig gyakoroljuk az újat, akkor később már a régi reakciónkat lesz nagyon nehéz előhívni. Például félelmet megélni, amikor nemet kell mondani, vagy dühöt, amikor nem az történik, amire számítottunk.
De az első és legfontosabb lépés az, hogy észrevegyük és tudatosítsuk, hogy milyen helyzetben jönnek elő a negatív mintáink. Ha ez már megvan, érdemes megállni és megnézni, hogy mik azok a viselkedések, gondolatok vagy érzelmek, amik abban a helyzetben mások tudnak lenni.
Neked is ismerősek a fenti problémák? Szívesen változtatnál is rajtuk, de szeretnél a saját ütemedben haladni, és mindezt pénztárcabarát módon az otthonod kényelméből? Akkor ne habozz!
A Tudatos Megújulás Programot neked készítettem.
Ha kérdésed lenne a programmal kapcsolatban, a Facebookon és az Instagram-oldalamon is elérsz.
Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!
Kategóriák
1062 Budapest, Lehel utca 1/a
A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.