A személyiségzavarok kezelése olyan pszichoterápiás terület, amellyel csak végzett pszichoterapeuták, klinikai szakpszichológusok, pszichiáterek foglalkozhatnak. Gestalt terapeutaként én nem dolgozom patológiás nárcisztikus, borderline vagy skizoid kliensekkel, azonban az adaptációk “súlyosságának” függvényében segítem a hozzám fordulókat. Ebben a cikkben azt szeretném bemutatni, hogy hogyan gondolkodik a Gestalt terápiás irányzat egy kicsit másként a személyiségzavarokról, ezen belül is a 3 leginkább ismert személyiségzavarról: a bordeline, a nárcisztikus és a skizoid személyiségadaptációkról. Ehhez Elinor Greenberg Ph.D. Gestalt terapeuta nagysikerű könyvét hívom segítségül, amelynek magyar nyelvű kiadásához én írhattam meg az előszót.
Hogyan gondolkodik a Gestalt a személyiségzavarokról?
Az általános pszichoterápiás megközelítés szerint a személyiségzavarok a személyiség olyan tartós és kóros viselkedésbeli és érzelmi megnyilvánulásai, amelyek jelentősen eltérnek az adott környezetben, társadalomban elfogadott kulturális és viselkedésbeli sztenderdektől. Jellegzetességük, hogy ezek az eltérések tartósan vannak jelen és módosítják az egyén egész személyiségét, azáltal az adott személy viselkedés- és reagálásmódja gyakran észrevehetően eltér az egészséges válaszmódoktól.
Azt ma már biztosan tudjuk, hogy a személyiségzavarok kialakulásában a kora gyermekkori lelki fejlődési zavarok, a különböző negatív családi tapasztalatok, az elhanyagolás, bántalmazás és a traumák a legfontosabbak, de nem elhanyagolhatók a biológiai, genetikai tényezők sem.
A személyiségzavarral küzdő egyéneknek a környezetükkel szinte mindig problémás, feszültséggel terhelt a viszonyuk. Viselkedésükre gyakran nincsenek belátással, nehezen tudják beleélni magukat mások lelkiállapotába. Bár a személyiségzavaroknak számos megjelenési formája van, jellemző rájuk egyfajta fokozott rugalmatlanság, a környezethez való alkalmazkodás részleges vagy teljes hiánya. Éppen ezért nagyon gyakori, hogy az érintett személy környezete még az egyénnél is jobban szenved és erőteljesebben keresi is a megoldást az őt érintő nehézségre. Kevésbé jellemző, hogy a nárcisztikus keres segítséget, sokkal inkább jellemző, hogy a környezetében élők fordulnak segítőhöz.
A diagnózist általában a tünetek mentén állítják fel a szakemberek. Ezt követően az egyén mintegy „betegként”, a normálistól eltérőként lesz kezelve.
Elinor Greenberg ezzel szemben azonban sokkal inkább adaptációként, egy fajta válaszreakcióként tekint ezekre az érzelmi, viselkedésbeli eltérésekre, amelyek egyénenként eltérő súlyosságúak, fokúak lehetnek. Úgy gondolkodik, hogy az egyén „itt és a most”-ban megjelenő – a megszokottól eltérő és valamelyik személyiségzavarra jellemző –megnyilvánulása, egy gyermekkorból visszamaradt, az akkori élményekre adott válaszreakció, ami akkor ott valószínűleg támogatta a klienst.
A probléma az, hogy ezek a rátanult válaszreakciók a jelenben már nem adekvátak, támogatók, viszont a kliens még mindig ragaszkodik hozzájuk. Greenberg viszont nem gondolja, hogy ezek a válaszreakciók feltétlenül a személyiségének integráns részei lennének, sokkal inkább egy olyan felvett működés, ami a korai gyermekkorban jól támogatta az egyént, mostanra viszont inkább hátráltatja őt a személyközi kapcsolataiban.
Gestalt Alak
Ahhoz azonban, hogy ezt a szemléletet jobban megértsük, egy kicsit mesélnem kell a Gestalt módszertan középpontjában elhelyezkedő „alak” fogalmáról. A Gestalt egyik alapvetése, hogy minden pillanatban rengeteg információ vesz bennünket körül: hangok, látvány, különböző impulzusok, illatok, behatások és ezt a milliárdnyi adathalmazt szervezi az egyén valamilyen módon egységbe, értelmezi őket. Ez az egységbe szervezés és értelmezés egyénileg erősen eltérő lehet. Gestaltnak, vagyis „alaknak” nevezzük azt az „itt és a most”-ban, az észlelés pillanatában megjelenő, jelentéssel bíró jelenséget, amely az egyén számára tisztán, egyértelműen kiemelkedik a környezetből, amire ő felfigyel, ami fontos lesz számára a sok információ közül.
Tehát “alaknak” azt nevezzük, amire figyelünk, amit észreveszünk, ami fontossá válik a számunkra és amit – a saját hozott konstrukcióink, tapasztalataink alapján – természetesen fel is ruházunk jelentéssel. A háttér pedig az alakot körülvevő környezet, amelyből kiemelkedik és amely hatással van arra, ahogy azt az alakot hogyan értelmezzük.
Nézzünk egy példát:
Tegyük fel, hogy éjjel élesen megcsörren a telefonod. Felriadsz és nagyon gyorsan a telefoncsörgés válik az alakká, a háttér pedig a kései időpont, a sötétség, a csendes ház, a párod és a melletted fekvő kisbabád szuszogása, a kótyagosságod, és mondjuk, az a tudat, hogy a nagyobbik lányod most először alszik egy barátjánál. Lehet, hogy ebben a helyzetben ez az éjjeli telefon riadalommal fog eltölteni, és az lesz az első gondolatod, hogy „úristen, csak nincs a gyereknek valami baja”.
Miután felvetted a telefont és kiderült, hogy téves hívás, elveszíted az érdeklődésed a telefonod iránt, így az újra a háttérbe süllyed, és lehet, hogy a kisbabád mozgolódása, nyöszörgése válik alakká számodra.
Valószínüűleg ugyanez a telefoncsörgés másként hat rád, napközben, kocsiban ülve, zenét hallgatva. De az is lehet, hogy egy zajos partin, ahol rengeteg ember beszél egyszerre hozzánk, a telefoncsörgés nem is válik alakká, mert annyira leköti más a figyelmünket, a telefon hangja pedig beleolvad a háttérbe.
Remélem, ez a példa segített megérteni, hogyan válik valami alakká számunkra és hogyan határozza meg a háttér az alakképződést és annak értelmezését. Azt is fontos azonban tudni, hogy egyszerre mindig csak egy alakkal tudunk foglalkozni, és minden más a háttérben maradva „elhomályosul”: Nem tudok egyszerre éjjel a telefonnal is foglalkozni és a mellettem fekvő baba szuszogását csodálni.
Fontos! Ahogyan már említettem, nem csak az alak a fontos, hanem a héttér is, amelyből az kiemelkedik: a figyelmünk ugyanis pillanatról pillanatra ugrál, és igen gyorsan képes ugyanabból a mezőből más-más alakot kiemelni és ezáltal más részeket a háttérbe süllyeszteni.
Ennek megfelelően mindenkinek egyedi érzékelése van a világról és hogy mi mit veszünk észre az adott térben, melyek a fő impulzusok, mi válik számunkra jelenséggé, alakká, az nagyon egyénfüggő, sajátságos; a hozott régi tudásunkra, tapasztalatainkra, mintáinkra támaszkodik, abból építkezik. A bennünket ért élményekből, tapasztalatokra támaszkodva szervezzük össze és értelmezzük az „itt és a most”-ban megjelenő információkat, ami aztán alapját adja a válaszreakciónknak.
Éppen ezért nem véletlen, hogy ugyanazokra a helyzetekre két ember egészen másként emlékszik vissza, hiszen ugyanabban a térben, az adott mezőben mindkét ember számára más válik izgalmassá, „alakká”.
Biztos ismered, amikor próbálod megbeszélni a pároddal a tegnap esti veszekedést, és nem érted, hogyan képes teljesen másként visszaemlékezni a dolgokra; mintha valami egészen más mozit nézett volna. Másra emlékszik, más mondatok, más mozdulatok, hanglejtések váltak számára fontossá, és másként is értelmezte azokat. De most már te is érted, hogy ennek az az oka, hogy nem ugyanazok a dolgok hatnak rátok, más jelenségeknek lehet jelentősége neked és neki, vagyis máshogyan szervezzük a bennünket ért információkat egésszé.
Ilyen információhalmaz lehet az, amikor látunk egy személyt, aki jön felénk; valahogyan, valamilyen tempóban mozog, mosolyog vagy épp komoly; ebből előfeltételezünk, hogy akar-e tőlünk valamit vagy sem. Ezeket az adatokat mi valahogyan értelmezzük, következtetünk belőlük, de hogy milyen értelmet, érzelmeket társítunk hozzájuk, félünk, szorongunk, vagy épp izgatottságot élünk meg, az a hozott tapasztalásunkon múlik, valamint azon, hogy mi az adott pillanatban uralkodó szükségletünk.
Ha más emberekkel kerülünk kapcsolatba, akkor leginkább azokból az interperszonális (személyközi) információkból képzünk alakot, amelyek összefüggenek valahogyan a mi elsődleges interperszonális szükségleteinkkel vagy félelmeinkkel.
És akkor adódik a kérdés: Vajon melyek azok az interperszonális szükségletek és félelmek, amelyekre nagyobb igényük, figyelmük lehet a bevezetőben említett három személyiségzavarral vagy -adaptációval (nárcisztikus, borderline, skizoid) élőknek?
Mi az a személyiségadaptáció?
Az adaptáció egyfajta alkalmazkodást jelent, egy olyan viselkedésmódosulást, amire az adott egyénnek a biztonságos „túlélés” érdekében szüksége volt. A nárcisztikus (vagy borderline, skizoid) adaptáció esetén elmondhatjuk, hogy az egyén a nárcisztikus (vagy borderline, skizoid) személyiségzavarra jellemző tulajdonságokat „vesz át”, de mivel egy spektrumról, skáláról van szó, az adaptáció mértéke a hétköznapitól enyhén eltérőtől egészen a patológiásig (személyiségzavarral diagnosztizált) terjedhet.
Hogy kinél melyik módosulás figyelhető meg és mi alapján, az számos tényezőtől függ:
- Milyen érzelmi területen van elakadása az illetőnek?
- Társas viszonyban milyen szükségletek válnak fontossá?
- Mennyire fixálódott a társas helyzetben az alakképződése az illetőnek? Mennyire ugyanaz tűnik fel mindig az egyénnek a különböző társas helyzetekben?
- Milyen adott élethelyzetben van épp valaki?
- Milyen hozott mintáink vannak, milyen kötődési sérülésekkel rendelkezünk?
Nárcisztikus adaptáció / személyiségzavar
Ha nárcisztikus adaptációról van szó, a fő szükséglet egyértelműen az elismerés: Elismernek-e mások, felnéznek-e ránk, el fogják-e ismerni a teljesítményünket, a tudásunkat, az előjogunkat, a szépségünket, vagyonunkat stb., vagy esetleg megszégyenülünk. Az ilyen illető az interperszonális térben tehát erre vagy ennek hiányára figyel fel.
Működését erősen befolyásolja, hogy kapcsolódásainak és megnyilvánulásainak fő motivációja, hogy az adott helyzetben elismerést zsebeljen be és a rettegett megszégyenülést elkerülje.
Ha ezt a szükségletet egy rendszerben értelmezzük, akkor elmondhatjuk, hogy nárcisztikus adaptáció/személyiségzavar esetén az egyén mindig ugyanazt az alakot veszi észre a társas térben, mindenhol mindig ugyanarra fókuszál, jelen esetben az elismerésre.
Ha neked ezen a területen nincsen eltolódásod, akkor nagy valószínűséggel nem is érted, miért olyan fontos a másiknak, hogy legyen a neve előtt egy doktori cím, bőrkötéses legyen a diplomája, mindig prémium minőségű dolgokkal vegye körül magát, előléptessék, kinevezzék, milyen színvonalú szolgáltatást kap egy helyzetben stb. Ha nem vagy rajta a skálán, akkor neked az adott helyzetben nem tűnnek fel ezek a dolgok.
Borderline és skizoid adaptáció /személyiségzavar
A borderline adaptáció esetén az alapvető szükséglet, amely köré az egyén figyelme szerveződik, a szeretet. Az egyén mindig azt keresi, hogyan tudná a környezete szeretetét kivívni, illetve hogyan tudná a rettegett elutasítást elkerülni. Társas helyzetben gyakran az válik számára alakká, hogy szeretik-e, szerethetőnek tartják-e, ugyanúgy szeretik-e, mint másokat, esetleg elutasítják, kirekesztik. Az ilyen emberek nagyon sok figyelmet tudnak fordítani a párkapcsolataikra, hiszen életük egyik fő célja, hogy megkapják partnerüktől a feltétel nélküli szeretet .
A skizoid adaptáció esetén ez a társas helyzetekben megjelenő alapvető szükséglet a biztonság köré szerveződik. A skizoid adaptációval élők kérdése, hogy biztonságban érezhetik-e magukat a másik ember jelenlétében, kibeszélik-e, vissza élnek-e a bizalmukkal, esetleg túl közel kerül hozzájuk valaki, aki elárasztóvá válik a kapcsolatban. Vágynak a kapcsolódásra, de rettenetes félnek attól, hogy elveszítik a kapcsolatban önmagukat, hogy „el kell adniuk” magukat, és így sérülnek az énhatáraik.
Példák a személyiségadaptációk/ személyiségzavarok fokozataira
A társas viszonyban megjelenő fő szükségletünket (szeretet, elismerés, biztonság) a kora gyermekkori élményeink határozzák meg. Vagy hiányt éltünk meg a szeretetben, az elismerésben, a biztonságban, vagy éppen hogy túl sok érkezett belőle, ezért az adott szükségletre lesz mindig nagyobb figyelmünk. Ezen a ponton érdemes elgondolkodnod, hogy neked melyik 3 dolog köré rendeződik a figyelmed a társas kapcsolatokban? Az elismerés, a szeretve levőség vagy esetleg a biztonság válik-e inkább alakká egyes helyzetekben?
Klienseimnél mindig megfigyelem, hogy a beszélgetéseinkben mi válik náluk mindig visszatérő módon alakká, az interperszonális történeteiben mi játssza náluk a legnagyobb szerepet, a skálán épp melyik irányba van elmozdulásuk. Mindannyian mozgunk ugyanis ezen a skálán, mozgásunk pedig élethelyzetfüggő is.
Ha hosszú időt kell eltöltenünk egy mérgező személy társaságában, aki folyamatosan áthágja a határainkat, visszaél a bizalmunkkal, sorozatosan hazudik nekünk, becsap, akkor lehet, hogy a következő kapcsolatainkban el fogunk mozdulni a skizoid adaptáció tengelyén, hiszen fókuszba kerül nálunk a biztonságunk, az én határunk kérdése.
Ha a házasságunkban megjelenik egy harmadik személy, nagy valószínűséggel a borderline tengelyen lesz elmozdulásunk, hiszen megkérdőjeleződik bennünk, hogy szerethetők vagyunk-e egyáltalán. Ez és persze a biztonság fogja betölteni az interperszonális terünket, ez fog bennünket foglalkoztatni. Ebből már könnyen kitalálhattad, hogy vannak olyan helyzetek, ahol akár mind a három területen egyszerre sérülünk.
Tegyük fel, hogy olyan munkahelyre kerülsz, ahol tartósan nem kapod meg a szakmai elismerést, a főnököd folyamatosan akadályozza az előmeneteledet, miközben azt látod, mások szárnyalnak. Biztos, hogy egy idő után folyamatosan alakká válik számodra az elismerés hiánya. Lehet, hogy hosszú távon más kapcsolatodban is megjelenik a az elismerés megszerzésének fontossága és ott igyekszel majd kompenzálni a munkahelyen szerzett sérüléseidet. Így könnyen elmozdulhatsz a nárcisztikus adaptáció tengelyén, miközben, mondjuk, otthon a partnered csak annyit vesz észre, hogy egyre kevésbé bírod a kritikát és állandóan abajgatnia, csodálattal körbe rajongania kell téged, különben feszültté válsz.
Hétköznapi működés a személyiségadaptációk tengelyén
Hogy nekünk az interperszonális terünkben mi válik alakká, mi kerül a fókuszba, min lesz a figyelmünk, azt – ahogyan már írtam – nagyban befolyásolja az élethelyzetünk. A tengelyeken kisebb-nagyobb mértékben fogunk e szerint elmozdulni, és válhatunk érzékenyebbé adott dimenzióban. Amint viszont a nehézségeink elmúlnak, rendeződnek a dolgaink, úgy vagyunk képesek „visszaregulálódni” a normalitásunkba, a hétköznapi működésünkbe.
Ugyanakkor az érdeklődésünk, az érdekeink, a szükségleteink, az elvárásaink, a fizológiánk, a kultúránk, a saját történetünk és a temperamentumunk szintén meghatározzák, hogy adott élethelyzetben mi válik bennünk alakká, mi kelti fel a figyelmünket, vagy épp mitől félünk, mitől akarunk távol maradni.
Rendszerint azokat a mozzanatokat vesszük észre, amelyek az uralkodó vágyaink beteljesülésének és a legégetőbb szükségleteink kielégítésének az ígéretét hordozzák magukban, vagy épp, amelyek megpengetik legmélyebb interperszonális félelmeinket (pl. el leszünk utasítva, meg leszünk szégyenítve, elárasztanak bennünket).
Fontos tudni, hogy az alakképződés, azaz, hogy mikor mi válik alakká, minden pillanatban formálódik, rugalmasan újratermelődik, ahogyan új információval kerülünk kapcsolatba. Miként a gondolataink is egymást követve alakulnak, ok-okozati jelenségként formálják egymást, úgy váltanak alakot a bennünket ért információhalmazok is.
Patológiás személyiségzavarok
Ha a skála közepén, azaz a hétköznapi „kategóriában” vagyunk, az alakképzésünk rugalmas: hol ezt vesszük észre, hol azt, hol ennek a témának lesz nagyobb jelentősége, hol annak, az élethelyzetünktől függően. Minél fixáltabb azonban valaki, vagyis, minél inkább rögzült nála az interperszonális alak (elismerésre vágyás, szeretetre való igény, biztonság), annál inkább elmozdul a tengelyen, és minden helyzetben ugyanazt az alakot veszi észre. Például skizoid esetén: mindenki kibeszéli őt; az emberek rosszat akarnak; jobb semmit sem megosztani másokkal, mert visszaélnek vele; a kisujjamat nyújtom és az egész karomat akarják. stb.
Ekkor beszélünk patológiás személyiségzavarokról. Az erősen nárcisztikus, illetve a skizoid és a borderline adaptáció esetén az alak, a szükséglet tehát erősen fixálódott, ezért az egyén mindig ezt az alakot veszi ki és értelmezi a helyzetben. Ettől válik a személyisége fixálttá, rugalmatlanná, patológiássá.
Egy durván nárcisztikus személyiségzavarral élő ember például mindig ugyanazokat az alakokat, interperszonális dolgokat veszi észre a térben, hiszen nála berögzült az elismerés utáni vágy. Azt akarja, hogy minden esetben csodálják, elismerjék a tudását, hozzáértését. Ők azok, akik csak a legjobbakhoz hajlandók fordulni, csak a legnagyobb szaktekintélyeket olvassák, követik, a legdrágább autókkal járnak, és így tovább.
Hogy mit érdemes tudni a különböző adaptációkról, személyiségzavarokról, azt a következő cikkeimben olvashatod.
Addig is gyere és csatlakozz a Kötődési zavarral élők zárt Facebook csoportjához is, amelyet azzal a céllal hoztam létre, hogy segítséget kérhess, tanulhass tőlem és másoktól, valamint hogy megoszthasd a saját megéléseidet is.
Kérd a Tudatos Megújulás Programomat is, amely nagyon sokat segíthet önmagad feltérképezésében.
Neked is ismerősek a fenti problémák? Szívesen változtatnál is rajtuk, de szeretnél a saját ütemedben haladni, és mindezt pénztárcabarát módon az otthonod kényelméből? Akkor ne habozz!
A Tudatos Megújulás Programot neked készítettem.
Amennyiben kérdésed lenne a programmal kapcsolatban, a Facebookon és az Instagram-oldalamon is elérsz.
Ha pedig hasznosnak találtad a cikket, oszd meg a barátaiddal.
A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.