Leválás a szülőkről: Hogyan lehet ezt jól csinálni?

Life coach Budapest

Rengeteg kliensem küzd azzal, hogy vagy ő vagy a partnere esetén nem történt meg a leválás a szülőkről. De miért is probléma az, ha nem válunk függetlenné felnőtt korunkban az őseinktől?

Bármilyen furcsán hangzik is, az emberek alapvetően a gyerek korunkban szerzett sérüléseik mentén kapcsolódnak egymáshoz. Vannak, akik ezeket a sérüléseket anyasebnek hívják, amelyet továbbviszünk és generációról generációra akár át is örökítünk. A sérüléseinket szerezhetjük az elsődleges gondozóval kialakított kötődésünkből, és a családunkra jellemző játszmák által, amelyekkel gyerekkorunkban szembesülünk.

Ezek a családi dinamikák hosszútávon kihatnak ránk és a kapcsolatainkra is, illetve meghatározzék, hogy a leválás a szülőkről természetes és problémamentes módon végbe megy-e, vagy megakadunk valahol a folyamatba. Nézzük meg mik lehetnek a lehetséges okai, ha elakad a leválás a szülőkről.

Amikor gyerekek vagyunk, egy bizonyos családi dinamikában növünk fel. Tegyük fel van egy autoriter apánk és egy túlgondoskodó anyánk, és ez lesz számunkra a normális, a követendő minta. Felnőttként ezért mi is olyan rendszert hozunk létre a kapcsolatainkban, amelyikben vagy mi leszünk az egyik szülőnk (autoriter/kritikus vagy gondoskodó) vagy épp az ez ellen lázadó, esetleg épp ebbe belesimuló, alkalmazkodó személy. Persze az élet nem ilyen vegytiszta, rengeteg minden hat ránk a családunkon kívül, de szinte biztosan megjósolható, hogy egy ilyen helyzetben vagy a túlzott gondoskodással, vagy az irányítással dolgunk lesz életünkben, a kapcsolatainkban.

Ez olyankor fordulhat elő, ha leválás a szülőkről – dinamikailag – nem történhetett meg a családban, mert a gyerek énállapotunkat nem tudtuk/nem volt szabad elengednünk, (hiába nőttünk fel közben) és a szüleink nem ismerik el a felnőttségünket és az ezzel járó kompetenciánkat, állapotunkat.

Amikor megakad a leválás a szülőkről

Mit jelent ez konkrétan? Ha a szüleink úgy gondolják, nem vagyunk felelős döntéshozók, nem vagyunk képesek magunkról gondoskodni, nem bíznak meg abban, hogy megbirkózunk az önálló élettel, nem is fogunk velük szemben kilépni a gyerek énállapotból. Biztos ismered, amikor az anyád vagy apád még mindig úgy beszél veled, mintha még mindig egy kis hülyegyerek lennél. Nem mondanak el dolgokat, nem vonnak be döntésekbe, esetleg folyamatosan megkérdőjelezik a tiedet. Kioktatnak, túlféltenek, állandóan tanácsokkal látnak el, vagy éppen vészmadárkodnak, esetleg csak szimplán rád legyintenek, nem vesznek komolyan, ha pedig valami rosszul sül el, akkor jön a jó öreg “én megmondtam”.

Mivel továbbra is kis hülye gyerekként kezelnek, nem véletlen, hogy ilyen dinamikában, a leválás a szülőkről nem tud megtörténni, hiába lettünk időközben már 30 vagy akár 40 pluszosok is.

Kötődés szingliség leválás a szülőkről

Sok olyan kliensem van, akire még mindig főznek a szülei, ahol a szülők intézik a felnőtt gyermekünk ingatlanvásárlását vagy épp beleszólnak a munkahelyváltásokba, a pénzügyeikbe, és természetesen a kapcsolataikba is. Ha te is ismersz ilyen embert, vagy ezek éppen rád jellemző helyzetek, akkor már érted, hogy mit is jelent az, hogy megakadt a leválás a szülőkről folyamata, és mit jelent felnőttként gyerek énállapotban maradni.

Leválás a szülőkről: csak természetesen

A fent leírtakból valószínűleg már te is megértetted, hogy a leválás a szülőkről valójában azt jelenti, hogy szüleink elfogadják a mi felnőttségünket (vagy mi elfogadjuk, hogy a gyerekeink felnőttek). A felnőtt énállapot elfogadása pedig az alábbiakat jelenti egy gyerek-szülő viszonyban.

  1. A szülő nem hiszi, hogy csak ő tudja, mi a legjobb a gyerekének, hanem felnőtt partnerként ott áll mellette, meghallgatja, elfogadja döntéseit és biztosítja a támogatásáról úgy és akkor amikor azt igényli a felnőtt gyereke.
  2. Elengedi az elvárásait a gyerekével szembe, elfogadja, hogy a gyereke máshogy intézi a dolgait, mint ahogyan azt ő tenné. Elfogadja, hogy gyereke egy önálló személy, és azt is, hogy bár a gyereke megoldásai, döntései nem lesznek soha azonosak a övével, de ettől még azok lehetnek jók és hatékonyak. Ebből, következik, hogy
  3. bízik benne, hogy felnőttként ő is képes önmaga számára (és nem a szülőnek!) megfelelő döntéseket hozni.
  4. Nem oktatja ki, nem irányítja, főleg, ha ezt nem is kérték tőle, csak felajánlja a segítségét, és időnként megkérdezi, akarják-e hallani a véleményét.
  5. Nem próbálja megmenteni és kijavítani a hibáit, hanem abban támogatja, hogy ő képes legyen megbirkózni a nehézségeivel.

Most pedig állj meg, és gondold végig, hogy a te szüleid felnőtt partnerként kezelnek-e téged és te hogyan, melyik énállapotodból viszonyulsz hozzájuk, azaz a te esetedben a leválás a szülőkről problémamentes lezajlott, vagy esetleg te még része vagy az otthoni családi játszmáknak. Ha pedig te vagy a szülő és a gyermeked már felnőtt vagy a serdülőkorban van, akkor tedd fel magadnak a kérdést. Te hogyan kezeled őt?

Így azonosíthatod a szüleiddel való viszonyod

Magyarországon jellemzően hierarchikus rendszerek uralkodnak a legtöbb családban, vagyis a fölfelé-lefelé viszonyulás a megszokott kapcsolódási mód a szülő és gyermek között. Nálunk nincs nagy hagyománya annak, hogy a felnövés folyamán a családi dinamikák a kölcsönös tisztelet mentén megengedjék a felnőtté válást, azaz megtörténjen a problémamentes leválás a szülőkről.

szülői játszmák

Csak gondold végig: a munkahelyünkön mindenki felnőttséget vár el tőlünk, ahol az Itt és Most-ra reagálva hozzuk meg a döntéseinket, ahol megoldásfókuszúak vagyunk, ahol felnőtt énállapotból kommunikálunk egymással. Ismerjük a magunk és mások határait, felelősséget vállalunk a feladatainkért, a döntéseinkért. De honnan tudhatnánk ezt az énállapotot sikeres alkalmazni, ha otthon ezt nem tudtuk elsajátítani, ha nem történt meg a leválás a szülőkről?

Éppen ezért az lenne a cél, hogy felnőve a családon belül is a saját szüleinkkel, illetve a partnerünkkel szemben is letanuljuk ezt az énállapotot, ez azonban sok családban és párkapcsolatban még mindig nem alapvető.

Itt jönnek képbe a családi játszmák, amelyeknek mind részesei vagyunk, és amelyeket mi magunk is „továbbviszünk” kapcsolatainkban.

A játszma azt jelenti, hogy két felnőtt között (apa és anya között vagy felnőtt gyerek és szülők között) zajló kommunikációban, jellemzően a szülő és a gyerek énállapotok vannak jelen, és ritkán kerül sor felnőtt – felnőtt interakcióra.

Mivel a szoros kapcsolatainkban, lemásoljuk ugyanazt a dinamikát, ami otthon a leginkább jellemző volt a szülők között. Ha a szüleink egymással jellemzően irányító szülő és alkalmazkodó gyerek interakciókat folytattak, akkor várhatóan a kapcsolatunkban is lesz egy irányító és egy alkalmazkodó. De az is lehet, hogy felvesszük azt a pozíciót, amelyet már gyerekkorunkból jól ismerünk, kellően begyakoroltunk (pl. lázadó gyerek énállapot), vagy épp a kiegészítő szerepet (lázadó gyerek), így jellemzően megjelennek ugyanazok a szerepeket a párkapcsolatunkban is.

Most nézz rá egy pillanatra a saját viszonyulásaidra!

Ha azt látod, hogy az otthoni légkörben mindig „gyerekbe vagy betolva”, vagy épp gondoskodói/irányítói szülői szerepbe kerülsz a szüleiddel szemben, tudhatod, hogy a felnőtt énállapotot a családon belül még nem sikerült elérned, azaz a valódi leválás a szüleidről nem történt meg.

Ha nálatok is jellemző, hogy a szüleid azt gondolják rólad, te még mindig életképtelen vagy, ha úgy viselkednek veled, hogy ők a mindentudók, te pedig a dilettáns, ismerd fel, hogy egy játszma részese vagy és még nem történt meg a leválás a szülőkről. Gyermekként még elfogadható, hogy a szüleink irányítanak bennünket, gondoskodnak rólunk, de felnőttként, mikor már önálló erőforrással, szabad tudással, kompetenciával rendelkezünk az élethez, ez így nincs rendben.

Ezek a dinamika hogyan jelenik meg a párkapcsolataidban? Te magad leszel az irányító és jellemzően egy alkalmazkodó partnert választasz? Vagy a erő, a határozottság, a dominancia szólít meg a pasikban? Esetleg a gondoskodás? Ha dolgoznál a rossz párkapcsolati dinamikádon, akkor ezt a cikket neked ajánlom.

Hogyan veheted észre, hogy a leválás a szülőkről még nem történt meg?

  • Ha kielégületlenséggel jössz ki egy-egy helyzetből a szüleiddel szemben, amikor igyekszel megosztani, kérni tőlük valamit,
  • ha nem tudod megbeszélni velük a dolgaidat,
  • ha úgy érzed, hogy megint csak nyeltél egy vita során,
  • ha rendszeresen rossz szájízzel távozol a velük töltött idő után,
  • ha állandóan tanácsokkal bombáznak,
  • ha azt érzed nem ismernek el,
  • ha azt érzed nem is ismernek téged és rengeteg dolgot nem tudsz megosztani velük,
  • ha nem mersz megtenni valamit, mert félsz rosszallnák esetleg megbántanád vele őket,
  • ha úgy érzed, nem hagyhatod magukra őket, mert képtelenek magukról gondoskodni,

akkor biztos lehetsz abban, hogy még mindig szülő – gyerek viszonyban vagy velük szemben.

gondterhelt nő_rajz_önvád leválás a szülőkről

De ha nem történt meg a leválás a szülőkről, akkor lehet valamelyik szülőd túlgondoskodó, mindenről is tudni akaró, állandóan azt hangoztatja, hogy jót akar neked, és rendszeresen felajánlja, hogy ő majd mindent elintéz körülötted (főzés, mosás, takarítás, csekkbefizetés stb.). Bár tűnhet ez nagyon kényelmesnek, de ezzel a viselkedéssel az a baj, hogy folyamatosan arra kondicionál, hogy gyerek énállapotban maradj, hozzá alkalmazkodj, ne vállalj felelősséget a dolgaidért és valójában soha ne nőj fel teljesen.

A gondoskodói játszma még nehezebben felismerhető, hiszen ha alkalmazkodó gyermeki énállapotból reagálunk erre (és nem lázadozunk a gondoskodás ellen), akkor nem tapasztalunk meg nagy konfliktusokat, sőt valahol még kényelmes is nekünk a helyzet, azonban teljesen ellehetetleníti, hogy megtörténjen a leválás a szülőkről.

A klienseimtől szoktam hallani, hogy „a szüleimnek ez okoz örömöt, miért ne fogadnám el a segítségüket. Nem akarom őket megbántani. És nekem is kényelmesebb így. Miért költöznék külön házba? Tök logikus, hogy velük lakom, hiszen nagy a házuk és ez így mindenkinek jó.” Az illető partnerének általában erről már más szokott lenni a véleménye.

A gondoskodó szülőkkel rendelkező klienseim pont ezért nagyon nehezen látják be, hogy ki kell jönniük az ilyen jellegű játszmákból, függő helyzetekből és gyakran hangoztatják is, hogy úgy sincs más életük. Össze sem kapcsolják, hogy éppen azért nincs, mert még mindig gyerek szerepben vannak otthon.

Mi a gond azzal, ha nem történik meg a leválás a szülőkről?

Ha nem történik meg a leválás a szülőkről, az azt jelenti, hogy tartósan benne leszünk egy bizonyos énpozícióban, (gyerek vagy szülő énállapotban,) ez pedig erősen kihat a kapcsolatainkra is. A fenti példánál maradva például mindig alkalmazkodók leszünk, és ahogy a szüleinket sem akarjuk kiborítani azzal, hogy „többet nem kérünk a főztjükből”, úgy a párunknak sem fogunk soha nemet mondani. Ez pedig – könnyen belátható – nem vezethet megelégedett élethez, hiszen elerőtlenedünk, elgyengülünk, csökkent az önbizalmunk, az önértékelésünk, az életünk is okafogyottá válhat, motiválatlanok leszünk, nem lesz energiánk, stb. Ugye ezek elég nyomos okok, hogy komolyan vegyük a leválás a szülőkről?

Depresszió teszt töltése közben szülői játszmák

Mi a helyzet viszont akkor, ha lázadó gyerek énbe tolnak be bennünket a szüleink, vagy épp nekünk kell a szüleinkkel szemben gondoskodónak/irányítónak lennünk?

  • Ha felnőttként lázadó gyerek énállapotban vagyunk, akkor jellemzően eszünkben sincs sokat lenni a szüleinkkel, túl zajos is velük a kapcsolatunk. Azonban a párválasztásnál hajlamosak vagyunk olyan párt választani magunknak, aki maga is kritikus, de az is lehet pont mi vállunk kritikus/ irányítóvá a kapcsolatba és egy lázadót/alkalmazkodót választunk magunk mellé.
  • Ha azonban a szüleinkkel szemben nekünk kell gondoskodónak/irányítónak lennünk, olyan energiavámpírságba kerülünk, hogy csak nagyon nehezen fogunk tudni kilépni belőle. Van ugyanis egy (vagy két) szülőnk, aki valamilyen okból kifolyólag tehetetlen (alkoholista, önállótlan, bátortalan, megbízhatatlan, elesett, sok butaságot csinál stb.), akiről – úgy érezzük – gondoskodnunk kell. Így fel sem merül bennünk, hogy mellette saját rendszert (értsd párkapcsolatot, családot) ki tudnánk alakítani. Ha el is indulunk ezen az úton, állandóan abban a feszülésben vagyunk, hogy hogyan osszuk meg az energiánkat és figyelmünket a szüleink és az új párunk/ családunk között. Pedig fontos tudnunk, hogy nem vállalhatunk felelősséget a szüleink döntéseiért, és igenis megtehetjük, hogy hátrébb lépünk és elindítjuk a leválás a szülőkről nevű programot.

Nézzük is meg, hogyan.

Mit tehetsz hogy kilépj a szülők bűvköréből?

Azért, hogy a leválás a szülőkről neked is elinduljon, fontos, hogy tudatosítsd mi is a ti jellemző játszmátok, családi dinamikátok, mivé is válsz a szüleid jelenlétében.

  • Ha jellemzően felnőtt-felnőtt viszonyban vagy velük, nagyon szerencsések vagy, mert ez azt jelenti, hogy hagytak téged felnőni és függetlenedni. Ebben az esetben valószínűsíthető, hogy esetedben megtörtént a leválás a szülőkről.
  • Ha viszont azt figyeled meg, hogy jelenlétükben gyakran átmész gyerekbe (vagy épp szülőbe), muszáj dolgozod a kapcsolatotokon és el kell kezdened finoman visszajelezni a szüleidnek erre a dinamikára.
  • „Tudom, hogy te így gondolod, de nekem más a véleményem.”
  • „Tudom, hogy szívesen teszed, de kérlek, ne főzz rám.”
  • Ha azonban azt figyelted meg, hogy előszeretettel lázadó gyermeki énállapotot veszel fel velük szemben, érdemes megvizsgálnod, muszáj-e, hogy az legyél velük szemben. Vajon tényleg szükséges felnőttként is lázadoznod, vagy lehetséges, hogy másképp is kitudod tenni a határaidat. Akár ekként is:

„Hallom, hogy megvan erről véleményed, de most beszéljünk inkább másról.”

Egy ilyen mondat egyértelműen felnőtt viselkedést tükröz, ha viszont meg akarjuk a szüleinket változtatni, ki akarjuk őket oktatni, meg akarjuk győzni, akkor máris benne vagyunk az ismerős dinamikában, játszmánkban. Ismét megjelenik a fent-lent viszony, nem lesz meg az egyensúly, mindenki el fogja újra játszani a saját szerepét.

Coach leválás a szülőkről

Amikor például a gyerekeinkkel szemben átmegyünk kritikusba és kiabálunk velük, automatikusan kitesszük őket annak, hogy alkalmazkodóként vagy lázadóként reagáljanak ránk. A szüleinkkel szemben ugyanúgy működik a dinamika: amilyen énállapotot felveszünk, arra fog reagálni a szülőnk is. Arra ugyan nincs ráhatásunk, hogy a másik melyik énállapotból próbál minket megszólítani, de arra igen, hogy mi milyenek leszünk vele szemben és adunk-e visszajelzést arra, ha azt érezzük, hogy olyan énállapotba tolnak éppen be minket, amit mi nem szeretnénk. Megtehetjük ezt a következőképpen is:

„Úgy érzem, azt hiszed, erre nem vagyok képes.”

„Amikor így reagálsz, úgy érzem, mintha még mindig gyereknek tartanál.”

„Amikor tizenéves voltam, egyértelmű volt, hogy így reagáltál, de most, felnőttként ezt megélni, furcsa.”

Érzelmileg is megpróbálhatjuk magunkat függetleníteni és beállni a saját felnőtt énállapotunkba, amivel elismerjük, hogy a magunk tetteiért, döntéseiért mi vállalunk felelősséget, a szüleink énállapotáért pedig nem. Akár ki is mondhatjuk a saját igényünket, miszerint

„Erről most nem szeretnék tovább beszélgetni, váltsunk témát”.

“Sajnálom, hogy téged bosszant a döntésem.”

További tippek a szülői játszmákból való kiszálláshoz

Miért hasznos a leválás a szülőkről? Mert ez esetben lehetőségünk van velük szemben is kigyakorolni a felnőtt étállapotot, ami támogat minket más helyzetekben, kapcsolatokban is. Ennek első lépése, hogy elfogadjuk szüleink tökéletlenségét. Amikor is már nem várjuk el, hogy a szüleink jól reagáljanak ránk, hogy mások legyenek, máshogy álljanak hozzánk. „Felnőttből” elfogadjuk őket és tudjuk, hogy a reakcióik, a játszmák az Itt és Most-ban nincsenek különösebb hatással ránk, mert nem kell, hogy a szüleink véleménye befolyásoljon bennünket. A belső függetlenítéssel elérjük, hogy nem állunk bele a játszmákba, és így magunkat is megkíméljük attól, hogy a részesei legyünk azoknak. Szavakkal ez körülbelül így néz ki:

„Értem, hogy így gondolod. Köszönöm, hogy elmondtad az észrevételeidet.”

Ennyi, ezzel véget is vetettünk egy elkezdődő játszmának. Amennyiben viszont magyarázkodtunk volna, nekiálltunk volna védekezni, esetleg győzködjük őket az igazunkról, már benne is lennénk a dinamikában, aminek, mint tudjuk, soha nincs jó vége.

A leválás a szülőkről nem azt jelenti, hogy soha ne hallgassuk meg a szüleink panaszáradatát vagy más meglátásait, kritikáit. Ha azonban ez egy parttalan monológ a részükről vagy más módon nem támogató a számunkra, nyugodtan váltsunk témát vagy jelezzük, hogy elfáradtunk ebben a beszélgetésben. Fizikailag is kifejezhetjük mindezt azzal, hogy felállunk az asztaltól, felteszünk teavizet főzni, valahogy kilépünk a helyzetből stb.

Egyet kell tehát megjegyeznünk: Értsük meg, hogy ha példának okáért a szüleink sok kritikával élnek felénk, felnőttként ne helyezzük vissza magunkat amiatt azonnal gyerekbe. Ha akarunk, segítsünk a szüleinknek, ha akarunk, tartsuk magunkat érzelmileg távolabb, egy a lényeg, vegyük komolyan a leválás a szülőkről. Ebben is segíthet a Tudatos Megújulás Programom is.

Ha úgy érzed neked is gondot okoz a szülőkről való leválás és új kötődések kialakítása és szeretnél ezen változtatni keress meg és gyere és csatlakozz a Kötődési zavarral élők zárt Facebook csoportjához, amit azzal a céllal hoztam létre, hogy segítséget kérhess, tanulhass tőlem és másoktól és megoszthassd saját megéléseidet is.

Neked is ismerősek a fenti problémák? Szívesen változtatnál is rajtuk, de szeretnél a saját ütemedben haladni, és mindezt pénztárcabarát módon az otthonod kényelméből?  Akkor ne habozz! 
Tudatos Megújulás Programot neked készítettem. 

Ha segítségre lenne szükséged a Tudatos Megújulás Programmal kapcsolatban, elérsz a Facebookon és az Instagram-oldalamon is. Ha pedig szeretnél sok mindent megtudni magadról, iratkozz fel a hírlevelemre.

4 hozzászólás a(z) “Leválás a szülőkről: Hogyan lehet ezt jól csinálni?” című bejegyzéshez

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.

Ha elsőkézből szeretnél értesülni az újdonságokról, iratkozz fel a hírlevemre!

* kötelező mező