Nagyon sok helyen, sok mindenkinél látom azt, hogy állandóan elégedetlen az életével, az elvágyódás játssza nála a főszerepet. „Mi lett volna akkor, hogyha nem ezt, hanem azt teszem?”, „Ha az egyik döntésem nem ez, hanem az?”, „Ha akkor külföldre költözöm?”, „Ha akkor nem azt tanulom?”, „Ha más lenne a férjem?”, „Ha másként kezdtem volna el az életemet?”
Ezek az emberek úgy gondolják, hogy nem tudnak teljes, tökéletes boldogságot megélni, hanem mindig van valami zavaró tényező az életükben. Valami olyasmi, ami vagy egy múltbeli döntéshez kapcsolódik – ha akkor és ott nem úgy döntök… –, vagy pedig a jelenben érzik azt állandóan, hogy jó, jó, jó… DE!
Tehát mindig van egy DE, ami arra utal, hogyha valamit megváltoztatnék, akkor lennék igazán rendben.
Az elvágyódás témája mélyen kapcsolódik azokhoz az érzésekhez, amelyek szerint az életben mindig van valami, amit másként kellene csinálni, valami, amit meg kellene változtatni, hogy igazán boldogok lehessünk. Ez az érzés, bár sokak számára ismerős lehet, egy viselkedési adaptáció, amely gyermekkorban gyökerezhet, és ha felnőttkorban is megmarad, komoly akadályokat jelenthet a teljes élet megélésében.
Az ilyen gondokkal küzdő személyek rendszerint döntési elakadással érkeznek hozzám. Úgy érzik, hogy egészen jó életük van, valami mégis hibádzik. Az Itt és Most-ban nem rosszak a körülményeik: van párjuk, gyerekük, stabil életük, vagy ha nincs is családjuk, teljesen okék a helyzettel. Mégis van egy téma bennük, ami ott lebeg folyamatosan, mozgatja őket, és azt sugallja: változtatni kellene, lépni kellene.
Az elvágyódó emberek életét az állandó „mi lett volna, ha?” gondolatok uralják. Ez nem csupán elégedetlenség a részükről az életük egy-egy részével, hanem egy mélyebb, szinte soha meg nem szűnő érzés, hogy valami alapvetően hiányzik. Ez a hiányérzet állandó késztetést teremt arra, hogy változtassanak:
A „Mi lett volna, ha/mi lenne, ha…?” kérdések folyamatosan jelen vannak az életükben, és minden esetben egy közös pontjuk van: az a hit, hogy a jelenlegi helyzet nem elég jó, és a boldogság csak egy újabb döntés vagy változtatás után érkezhet el.
A gond viszont az, hogy az elvágyódás érzése nem szűnik meg akkor sem, ha az alternatív valóságukat (erről lejjebb írok) valósággá teszik. Újabb és újabb „ha”-k keletkeznek, amelyek újra táplálják az elégedetlenséget.
Évának jó munkahelye van, de azt érzi, neki vállalkoznia kell. Éppen ezért váltania is, módosítani az eddigieken, holott jól keres, megbecsülik, minden rendben van. Vagy ott van Péter, aki nem szereti a lakóhelyét, máshová szeretne elköltözni, máshol akar élni, mert ott lenne rendben minden. És bemutatom neked Katát is, aki gyermekkorában nagyon rosszul érezte magát a családjában. Azt tapasztalta, hogy nem kap megértést, nem kap elég érzelmi támogatást, főleg az édesanyjától nem. Belemenekült tehát egy álomvilágba, egy fantáziavilágba, egy alternatív valóságba, ahol azt feltételezte, hogy egyszer csak valakik bekopognak az ajtón, és azt mondják neki: „Bocs, tévedés történt, ezek nem a te szüleid, elcseréltek a kórházban, a szaúdi herceg/ egy földbirtokos/ egy szerető szülőpár gyereke vagy.” Ő pedig végre megismerheti az igazi szüleit, akik nagyon szeretik, és minden „öröm és bódottá.”
Vajon ez a fajta elvágyódás, változtatási „kényszer” mindig is jellemző vol rájuk? Vajon ezek az emberek valaha is érezték úgy, hogy megérkeztek az életükbe, vagy mindig volt valami, amin változtatni akartak?
Most állj meg egy pillanatra és gondold végig az eddigieket. Látod, hogy mindegyik kérdés kapcsán a válaszokban ugyanaz figyelhető meg? Az elvágyódás mint viselkedési adaptáció.
Az, hogy a kliens valamiféle fantázia világot alakított ki magában, elvágyódott, elképzelte magát máshol, más helyen, más országban, másokkal. Létrehozott tehát egy alternatív valóságot magának.
Ez a viselkedési adaptáció rendszerint a gyermekkorban gyökerezik. Amikor egy gyermek nem érzi magát érzelmileg támogatottnak, nem kap elég biztonságot vagy szeretetet, akkor a valóság elviselhetetlenségére válaszul alternatív valóságot kezd magának kialakítani. Ez a fantáziavilág segít neki megbirkózni a nehézségekkel, de egyúttal megalapozza azt a mintát is, hogy a jelenlegi helyzet soha nem lehet elég jó.
A fentiek viszont nem összekeverendők a gyermekkort átkísérő, támogató fantáziavilággal, akikor az álomvilágunk célja az, hogy az akkori nehéz érzéseket, az érzelmi elutasítottságot, akár a bántalmazásokat is, regulálja, kompenzálja. Ha viszont ez az alternatív valóság felnőttkorba is átmegy, akkor nagyon megnehezíti a mindennapokat. Hiszen örök elégedetlenségbe kerülünk, nem tudjuk beleengedni magunkat a jelenbe, és nem tudunk mély, szeretetteljes elfogadással lenni sem. Ezért nem tapasztalják meg az elvágyódó emberek a „megérkeztem” érzését, a teljességet.
Fontos tudni, hogy egy gyermeknek alapbeállítottsága az „ez a valóság”, „azzal vagyok, ami van”. Ha viszont ebben sok kudarc, meg nem értettség, nehézség éri őt a családjában, akkor kezd el kialakulni benne ez a fajta fenti kilépés az életéből, abból, ami van, ami rosszul van.
Visszajutni a saját valós világunkba viszont nagyon nehéz, és nekünk terapeutáknak is kemény munka valakit visszahozni az Itt és Most-ba, a tulajdonképpeni egyértelműbe. Ennek egyik oka pedig nem maga az alternatív valóság megléte, hanem annak fel nem ismerése, hogy a kliens is egy ilyen fantáziavilágban él. Sokan ugyanis azt hiszik, csak sima vágyaik vannak, semmi másról nincs szó, hiszen mindenki fantáziál, mindenkinek vannak álmai.
Valóban, a „ha”-val kezdődő mondatok (ha elköltözöm, ha felnövök, ha barnára festetem a hajam), teljesen normálisan is jelen lehetnek az életünkben, a használati mértékük azonban már nagyon meghatározó lehet. Amennyiben ugyanis minden pillanatunk a „Ha”-ról szól, hogyha ez rögzül, akkor mindig lesz egy másodlagos énünk, amely párhuzamosan fut velünk.
Ha még ezt sikerül is felismernie a kliensnek, az elvágyódás érzése nem fog megszűnni attól, hogy az adott alternatív világát esetleg valósággá változtatja. Lehet, hogy Éva tényleg vállalkozást indít, Péter elköltözik egy új helyre, de ha belül nem teszik helyre az elvágyódás érzését, akkor újra meg fog jelenni bennük: van ennél jobb is, váltani kell.
Az elvágyódás tehát komolyan torzíthatja az érzékelést az Itt és Most-ban. Az ilyen emberek ezért
Az elvágyódás témája sok irodalmi és filmes történetben is megjelenik. Ott van például a „Csillagok háborúja” főhőse, Luke Skywalker, aki a könyvben, a történet elején szintén ebben a helyzetben találja magát. A Tatooine bolygón élve úgy érzi, hogy nem tartozik oda, tévedésből van csak azon a helyen, ő nagyobb dolgokra hivatott. Állandóan az eget kémlelte várja, hogy majd ott észrevesz valamit, valahogyan majd rátalál az igazi útja. (És így is lett, maga az eredeti filmtrilógia innentől indul.) Ez a belső hajtóerő segíti őt majd később a fejlődésében, de ugyanakkor azt is mutatja, hogy az elvágyódás mennyire mély belső elégedetlenségből fakad.
Azok a gyerekek, akik sokat tartózkodnak a fiktív fantáziavilágukban, előbb-utóbb valóban létrehoznak maguknak egy alternatív valóságot, ez azonban mellékvágány lehet. Mert ők nem Luke. Mert senki sem Luke.
Elfogadással kell élni az Itt és Mostban. Annak elfogadását kell gyakorolni,
de nem az alternatív valóság lesz a megoldás!
Meg kell tanulni elfogadni, hogy minden lehet rendben úgy, ahogyan az éppen van. Hogy lehetünk megelégedettek azzal is, ami van.
A terapeuta célja tehát az, hogy ez a másodlagos én elfelejtődjön, hiszen az mindig ott van, figyel, minősít, és azt duruzsolja, hogy nem jó, ami van. A második cél pedig ebből következően az, hogy a kliens megérkezzen a valóságába. Ami egyébként egy csodálatos érzés, mert nagyon jó visszakerülni ebbe az egyszerű Itt és Most-ba. Oda, ahonnan gyermekként egyébként elindult, ahol azzal volt, ami volt, nem folyt bele, nem merült el benne, csak létezett addig, amíg nem került rá – például a szülei által – túl nagy nyomás, vagy nem következett be egy trauma az életébe (szülő elvesztése, anyagi válság, egészségügyi gondok stb.).
Az elvágyódás egy régi, berögzült minta, amely a múltban segített megbirkózni a nehéz helyzetekkel, felnőttként azonban inkább akadályozhat bennünket abban, hogy teljesen megéljük a jelenünket. Ismerd fel, hogy az elvágyódás nem oldja meg a problémáinkat, hanem csak elodázza azok feldolgozását. Ne feledd, az Itt és Most elfogadása nem azt jelenti, hogy ne törekedj fejlődésre vagy változásra, hanem azt, hogy tanulj megbékélni azzal, ami jelenleg van. Ez nem egyszerű feladat, de egy kis önreflexióval és szakember segítségével elérhető. A cél az, hogy ne kívül keresd a megoldásokat, hanem belülről indulj el – apró, de biztos lépésekkel.
Gyere és csatlakozz a Kötődési zavarral élők zárt Facebook csoportjához is, amelyet azzal a céllal hoztam létre, hogy segítséget kérhess, tanulhass tőlem és másoktól, valamint hogy megoszthasd a saját megéléseidet is.
Kérd a Tudatos Megújulás Programomat is, amely nagyon sokat segíthet önmagad feltérképezésében és a társfüggőség leküzdésében is.
Neked is ismerősek a fenti problémák? Szívesen változtatnál is rajtuk, de szeretnél a saját ütemedben haladni, és mindezt pénztárcabarát módon az otthonod kényelméből? Akkor ne habozz!
A Tudatos Megújulás Programot neked készítettem.
Amennyiben kérdésed lenne a programmal kapcsolatban, a Facebookon és az Instagram-oldalamon is elérsz.
Ha pedig hasznosnak találtad a cikket, oszd meg a barátaiddal.
Kategóriák
1062 Budapest, Lehel utca 1/a
