Érzelmi biztonság egy kapcsolatban: miért baj, ha hiányzik?

Life coach Budapest

Történt már olyan veled, hogy egy vita után sokkal inkább a magányosság érzése maradt meg benned, semmint az, hogy ki mit és hogyan mondott? Hiszen biztosan elhangzottak mondatok, volt reakció, volt valami „kommunikáció”, mégis azt élted meg, magadra maradtál. Azt érezted, hogy nem értettek meg, nem voltál fontos, a másik nem is igazán akart kapcsolódni ahhoz, amit mondtál, ami benned volt, sokkal inkább magyarázott, védekezett, visszatámadt, elfordult, vagy épp úgy tett, mintha ez az egész nem lenne nagy ügy. Érzelmi biztonságnak nyoma sem volt.

Sok párkapcsolati konfliktus pontosan itt megy félre.

Mert a baj szinte soha nem a szavaknál kezdődik. Azok csak kivetülései valami sokkal mélyebben húzódónak. A fő kérdés ugyanis az, hogy van-e a felek között valódi érzelmi biztonság; hogy amikor nehéz a helyzet, akkor is érezhetik-e, a kapcsolatuk támogató, megértő.

Mit értünk érzelmi biztonság alatt?

Az érzelmi biztonság tehát nem egy szép, elvont fogalom; nem valami puha, megfoghatatlan dolog. Sokkal inkább egy nagyon konkrét belső tapasztalat.

magát ölelő lény, érzelmi biztonság
  • Az az érzés, hogy a kapcsolatban számíthatok a másikra.
  • Az, hogyha valami nehézségem van, akkor nem kell rögtön attól félnem, hogy a másik kinevet, lekicsinyít, megkérdőjelez, elutasít vagy magamra hagy vele.
  • Hogy nem kell tökéletesen fogalmaznom ahhoz, hogy komolyan vegyen.
  • Hogy nem kell mindent visszanyelnem azért, hogy megmaradjon a béke.

A kötődéselmélet alaplogikája szerint kapcsolati biztonság ott épül, ahol a másik elérhető, válaszkész és érzelmileg is jelen van. Ez gyermekkorban is így van, és felnőtt kapcsolatainkban is ez marad a biztonság egyik alapja.

Amikor érzelmi biztonság van egy kapcsolatban, a testünk és az idegrendszerünk valami olyasmit tanul meg, hogy nincs egyedül, számít a véleménye, a másik is jelen van neki és az esetleges nehézségek ellenére sem fog elveszni a kapcsolat.

Ez tehát nem azt jelenti, hogy nincsenek konfliktusok, hogy minden könnyű, minden kisimult, minden mindig jó. A biztonságos kapcsolatokban is vannak félreértések, viták, sérülések. A különbség inkább annyi, hogy ilyenkor a felek nem azt élik meg, hogy a kapcsolat veszélybe került, hanem azt, hogy valami most nehéz lett köztük, de attól még fontosak egymásnak.

És ez hatalmas különbség.

Az érzelmi biztonság alapjai

Nem attól fogunk érzelmi biztonságot megélni a kapcsolatunkban, hogy a másik tesz egy hatalmas gesztust felénk, hogy felvállal egy nagy vallomást, meghoz egy óriási döntést, vagy időről-időre leülünk egy kapcsolatjavító beszélgetésre. Sokkal hétköznapibb, alig észrevehető pillanatokból épül fel ez a fajta érzelmi biztonság.

Melyek ezek a pillanatok?

  • Amikor a másik tényleg meghallgat.
  • Amikor nem a védekezés indul be rögtön, hanem a figyelem.
  • Amikor nem azt mondja, hogy „ezt már megint túlreagálod”, hanem azt, hogy „értem, hogy ez neked most fájt”.
  • Amikor felelősséget vállal azért, amit tett, ahelyett, hogy rögtön magyarázkodna.
    Amikor nem fordul el a nehéz érzéseidtől.
  • Amikor vitában sem teszi kérdésessé a kapcsolatotokat.

Ezek a pillanatok lassan beépülnek az idegrendszeredbe, és elkezdenek egy nagyon fontos tapasztalatot erősíteni benned: jó itt lenni; itt kapok levegőt; nem kell folyton készenlétben lennem.

Ez az érzelmi biztonság egyik legfontosabb jele: hogy nem kell állandóan arra figyelni, mikor billen meg minden.

Mi történik, ha hiányzik az érzelmi biztonság?

Anxious,Young,Woman,With,Her,Feeling,Heart,And,Thought,Brain, érzelmi biztonság

Ez már egy nehezebb kérdés, hiszen amikor nincs érzelmi biztonság, akkor nem is maga a helyzet a legrosszabb, hanem az, amit ez elindít bennünk. Egy vita, egy félmondat, egy késői válasz, egy elfordulás, egy cinikus reakció sokkal többet jelenthet annál, mint amit kívülről gondolnánk.

Megjelenhet a szorongás, a fokozott érzékenység, a visszahúzódás, a düh, a támadás, a kapaszkodás vagy éppen a teljes lefagyás. Ezek a reakciók nem feltétlenül „túlzások”, inkább védekező mechanizmusok. Annak a jelei, hogy a kapcsolatban nem érezzük magunkat eléggé biztonságban ahhoz, hogy nyitottak maradjunk.

Ezért történik meg olyan gyakran, hogy egy látszólag kisebb vita nagyon gyorsan elmérgesedik. Nem azért, mert a felek feltétlenül bántani akarják egymást, hanem mert mindkettőjükben aktiválódik valami mélyebb félelem: hogy újra nem lesznek fontosak, hogy egyedül maradnak, hogy elveszíthetik a másikat, vagy hogy ismét egy régi sérülésbe csúsznak bele.

Amikor hiányzik az érzelmi biztonság, a kapcsolat bizony nem csak a jelen szintjén mutat sérüléseket, a múlt is beszáll a helyzetbe.

Mit kezdj a „veszélyérzettel”?

Sokszor mondom én is a klienseimnek, hogy „meg kell tanulni kommunikálni”. Ez nagyon is fontos, de a legtöbb esetben mégsem itt van a legmélyebb probléma. Ha ugyanis veszélyhelyzetet érzünk, akkor a legszebb kommunikációs technika sem fog segíteni rajtunk az adott pillanatban. Nem azért, mert képtelenek lennénk elsajátítani ezeket a kommunikációs módszereket, hanem mert akkor és ott nem a kapcsolódás állapotában vagyunk, hanem a védekezésében.

Védekezéskor pedig egészen másképp működünk:

  • Félreértünk dolgokat.
  • Hamarabb magunkra veszünk mindent.
  • Nehéz meghallani a másikat.
  • Nehéz különválasztani, mi történik most, és mi az, amit régebbről hozunk be.

Ezért mondom azt, hogy a kommunikáció néha tényleg csak a felszín. A mélyebb kérdés inkább az, hogy mennyire van jelen érzelmi biztonság a kapcsolatban. Mert ha ez nincs meg, akkor a szavak nagyon gyorsan fegyverré, védekezéssé vagy menekülőúttá válhatnak.

Hogyan sérül az érzelmi biztonság gyerekkorban?

Az érzelmi biztonság érzése nagyon korán elkezd kialakulni. A gyerek az első kapcsolataiban folyamatosan azt tanulja, hogy számíthat-e másokra; hogy fontosak-e az érzései; hogy lehet-e segítséget kérnie; hogy akkor is szerethető-e, ha sír, dühös, fél, csalódott vagy éppen túl sok.

társfüggőség okai, gyerek csüng az apján; érzelmi biztonság

Ha a szülei (nevelői, gondozói) elérhetők, reagálnak rá, érzelmileg is jelen vannak, akkor a gyerek idegrendszere azt tanulja meg, hogy a kapcsolatok alapvetően biztonságosak. A kutatások szerint a biztonságos kötődés együtt jár a jobb önszabályozással és hatékonyabb érzelemszabályozással; a válaszkész, következetes gondozás pedig támogatja ezt a fejlődést.

Sok esetben azonban a szülők a saját stresszük, hozott mintáik vagy feldolgozatlan sérüléseik miatt nem tudnak így jelen lenni. Lehet, hogy szeretik a gyermeküket (sőt!), de bizonyos helyzetekben az érzelmi szükségleteit nem tudják kielégíteni, nem tudnak nyugtatóan hatni rá, nem tudják a gyermeket megtartani.

Ha tehát a gyermek rendszeresen azt kapja vissza tőlük, hogy „ne hisztizz” , „ezen kell ennyit pörögni”, „ezért nem sírunk”, „szedd össze magad” , „ne legyél már ilyen”, akkor nem azt tanulja meg, hogyan legyen kapcsolatban az érzéseivel, hanem azt, hogyan nyomja el, szégyellje vagy kerülje el őket.

A szülői érzelemszocializációról szóló összefoglaló kutatások szerint a támogató, érzelmeket elismerő szülői válaszok kedvezőbb pszichés alkalmazkodással járnak együtt, míg a nem támogató, büntető vagy lekicsinyítő reakciók több belső feszültséggel és gyengébb érzelemszabályozással társulnak.

A gyerekkori érzelmi biztonság tehát nem attól épül, hogy mindig minden kívánság teljesül, hanem attól, hogy helyet kapnak a gyermek érzelmei is, miközben a valóság és a határok is megmaradnak.

Ha az érzelmi biztonság gyermekkorban nem volt stabil

Ha valaki gyerekkorában nem tapasztalta meg stabilan az érzelmi biztonság élményét, akkor felnőttként bizonytalanabb idegrendszerrel érkezik a kapcsolataiba. Ilyenkor lesz a közelség egyszerre vágyott, ugyanakkor félelmetes is. Nagyon vágyhat ugyanis a szeretetteljes kapcsolódásra, de közben könnyen megijedhet a sérülés lehetőségétől.

Ennek következtében egy vita gyorsan kapcsolatvesztés-élménnyé válhat a számára, ahogyan egy kis távolság is tűnhet elutasításnak vagy egy félreértés túl nagy belső vihart indíthat el.

Ez sokféleképpen megjelenhet:

  • túlzott kapaszkodásban,
  • állandó megnyugtatásigényben,
  • fokozott érzékenységben a konfliktusokra,
  • visszahúzódásban,
  • bezárásban
  • vagy abban, hogy valaki látszólag higgadt, belül viszont végig készenlétben van.

Itt nagyon fontos azt látni, hogy ezek nem jellemhibák. Ezek megtanult válaszreakciók. Annak a lenyomatai, hogy valaki milyen kapcsolati környezetből jött, ott hogyan kellett viselkednie, reagálnia.

Az érzelmi biztonság tanulható

Ez pedig egy nagyon jó hír. Fontos ugyanakkor azt is hangsúlyozni, hogy nem feltétlenül kell hozzá „visszamenni a gyermekkorba”, hiszen az érzelmi biztonság felnőttkorban is sérülhet, és mint ilyen, felnőttkorban is kialakítható.

széttépett, de megragasztott kép egy barátságról; érzelmi biztonság

A kötődési minták nem kőbe vésett sorsok.

Nagyon mélyek tudnak lenni? Igen.

Automatikusak is lehetnek? Igen.

De nem véglegesek.

Az idegrendszer képes új tapasztalatokat tanulni. Képes arra, hogy idővel egyre kevésbé veszélyként, és egyre inkább kapcsolati térként érzékeljen bizonyos helyzeteket. Ehhez persze nem elég egy jó mondat vagy egy szép elhatározás, de hogy lehetséges az érzelmi biztonság kialakítása, az nem kérdéses.

Már olyan apró felismerések mentén is észreveheted, hogy jó irányba haladsz, amikor.

felismered, hogy most a másik triggerelt;
rájössz, hogy ez a helyzet valami régebbit is megérint benned;
képes vagy egy pillanatra szünetet tartani, mielőtt azonnal reagálnál;
nemcsak a saját félelmedet látod, hanem a másikét is;
vállalod a saját érzéseidet anélkül, hogy rögtön a másikra tennéd át őket;
a kapcsolatban egy kicsit több kíváncsiság és egy kicsit kevesebb védekezés jelenik meg.

Mit tehetsz tehát felnőttként az érzelmi biztonságért?

Először is tudatosíts. Fejtsd meg, hogy bizonyos helyzetek miért aktiválnak benned ilyen erős reakciókat. Hogy miért nem „csak egy mondat” az, ami történt. Hogy miért lesz valami sokkal nagyobb belül, mint amilyennek kívül látszik.

Ha ezt elkezded megérteni, akkor már nem csak sodródsz a reakcióiddal, hanem egy kicsit több belső tered lesz hozzájuk.

Tehát:

  • Ismerd fel, hogy mikor billensz ki.
  • Vedd észre, hogy ilyenkor a kapcsolatot vagy önmagadat próbálod-e védeni.
  • Tarts szünetet, mielőtt reagálnál.
  • Vállalj felelősséget azért, amit te hozol bele a helyzetbe.
  • Legyél értő figyelemmel a másik irányába.
  • Sajátítsd el az asszertív kommunikáció alapjait.

Az érzelmi biztonság nem tökéletesség

Talán ezt is fontos kimondani.

Az érzelmi biztonság nem azt jelenti, hogy soha senki nem hibázik. Nem azt, hogy mindig mindent jól fogalmazunk meg a másik felé. Nem azt, hogy soha senki nem sérül meg a kapcsolatban.

Azt jelenti, hogy van visszaút.

Ha olvasás közben magadra ismertél, és azt érzed, hogy szeretnél ezen mélyebben dolgozni, akkor a 8 hetes online Újratanult Kötődés Programom pontosan ebben fog neked segíteni. Megérted majd a saját kötődési mintáidat, felismerd, mikor aktiválódik benned a bizonytalanság, és fokozatosan elkezded újraépíteni az érzelmi biztonság élményét önmagadban és a kapcsolataidban.

Mert az érzelmi biztonság nem valami, ami vagy jutott, vagy nem. Olyan valami, amihez felnőttként is közelebb lehet kerülni.

Gyere és csatlakozz az Újratanult Kötődők zárt Facebook csoportjához, amelyet azzal a céllal hoztam létre, hogy segítséget kérhess, tanulhass tőlem és másoktól, valamint hogy megoszthasd a saját megéléseidet is.

Kérd a Tudatos Megújulás Programomat is, amely nagyon sokat segíthet önmagad feltérképezésében és a társfüggőség leküzdésében is.

Neked is ismerősek a fenti problémák? Szívesen változtatnál is rajtuk, de szeretnél a saját ütemedben haladni, és mindezt pénztárcabarát módon az otthonod kényelméből?  Akkor ne habozz! 
Tudatos Megújulás Programot neked készítettem. 

Amennyiben kérdésed lenne a programmal kapcsolatban, a Facebookon és az Instagram-oldalamon is elérsz.

Ha pedig hasznosnak találtad a a cikket, oszd meg a barátaiddal is.

0 hozzászólás a(z) “Érzelmi biztonság egy kapcsolatban: miért baj, ha hiányzik?” című bejegyzéshez

Ha elsőkézből szeretnél értesülni az újdonságokról, iratkozz fel a hírlevemre!

* kötelező mező
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.