Elakadások: Hogyan tovább? – 3 módszer

Cikkem első felében bemutattam, honnan eredeztethetők az elakadások az életünkben. Felhívtam arra is a figyelmet, hogy az ehhez köthető elérzéktelenítés nem más, mint egy skála, amely megmutatja, milyen megküzdési stratégiák vezethetnek sikerre elakadások esetén. Most folytassuk a témát ezzel.

Ha a skála azon végén állunk, hogy nem ismerjük fel a saját belső igényeinket, jellemzően ilyen mondatokat mondunk: „Nem tudok pihenni”, „Nem tudok rákapcsolódni magamtól”, „Nem tudok mit kezdeni magammal, ha üres idő van”, „Nem tudom, hogy az emberek honnan tudják, hogy szeretnek-e valamit vagy sem”.

Ez az embertípus sodródik, és még ha van is némi tudatossága, azt nagyon sokszor úgy éli meg, hogy nem jól alakul az élete, hogy csak úgy megtörténnek vele a dolgok (a jó dolgok is), de hogy igazából mi felé halad, hogyan változik az élete, nem tudja. Képtelen kézbe venni a kontrollt a saját élete felett. Elakadások az életben – így mutatkozik meg nála.

Amíg ez a helyzet, addig a külső irányítások alapján él. „Menj egyetemre”, és ő elmegy egyetemre, „Kezdj el dolgozni”, és ő elkezd dolgozni. Megy a külső nyomás, irányítás, „darálás”, aztán mire a harmincas évei közepéhez ér, ráeszmél, hogy igazából azt sem tudja, milyen életet él. Nem érzi magát sehol sem jól, rájön, hogy nem is azt a munkát akarja, eljut addig, hogy más életet szeretne.

A párkapcsolatában is veszteséget él meg, mert nem azok a társak kerülnek a látóterébe, nem addig maradnak, ameddig neki jó lenne, sőt nem is ő dönti el igazából, hogy jönnek-e vagy mennek. Úgy érzi, ő csak elszenvedője a történeseknek, vele csak úgy megesnek a dolgok. Nem olyan borzasztóan rossz ez, de a kérdés mindig felmerül: Akkor ennyi lenne az élet? Ez lenne az élet?

Elakadások – Hogyan lehet kimozdulni?

Ha valaki teljesen el van érzéktelenedve, az első lépés, hogy egy alapvető kérdést be tudjon engedni az életébe: „Szeretnéd-e?” Egyszerűnek tűnik a feladat, mégsem az. Meg kell vizsgálnia, hogyan érinti őt ez az egyszerű kérdés, kivált-e belőle bármilyen testérzetet, érzelmet. Ehhez segítség, ha elképzeli magát egy szituációban, például hogy elmegy a Balatonra nyaralni.

Először meg kell figyelnie, hogy szeretné vagy nem szeretné ezt a nyaralást. Ehhez tudatosítania kell a testérzeteit. Azok, akik tudják, hogy mit szeretnének, nagyon gyorsan tudják maguknak vizualizálni a helyzetet, testérzet szintjén pedig izgatottságot tapasztalnak, vagy épp megnyugvást, esetleg vágyódást, stb. Hiszen a valóságban is így működnek a dolgok: odateszem magam elé a képet, a vágyat, elképzelem azt a világot, amelyet szeretnék, és elkezdek érte tenni.

Aki viszont teljesen elérzéktelenedett, az erre a vizualizációs megfigyelésre először képtelen. Velük tehát ezt kell gyakorolni annak érdekében, hogy kilépjenek az elakadásokból. Tudnunk kell, hogy testérzetünk mindig van, ezért az az első, hogy megtanuljuk felismerni azt.

A már nagyobb önismerettel, gyakorlattal rendelkezőknél a verbalizálással próbálkozunk. Az ő esetükben ugyanis nem az a helyzet, hogy nem merik kimondani az igényeiket, hanem hogy mindig később érkeznek meg a jelenbe, vagyis mindig csak utólag „esik le nekik a tantusz”. Több időre van ugyanis szükségük ahhoz, hogy egy adott helyzetben rájöjjenek, mit szeretnének.

Az ő feladatuk ezért az, hogy időt kérjenek: „Nekem ezt át kell gondolnom”.  Ezzel elkezdik tisztelni a saját belső működési idejüket, ami – éppen ennek köszönhetően – a gyakorlások miatt egyre rövidebb lesz, azaz egyre hamarabb fognak tudni reagálni.

Vannak azonban olyan emberek is, akiknek az igény is időben megérkezik, mégsem tudják azt kimondani. Ebben az esetben a cél a megfogalmazás, hiszen ez az elakadások okainak egyike. Ehhez szükséges, hogy biztonságos kapcsolódásokat ismerjenek meg, hogy lássák, lehet a környezettel együttműködni, lehet arra hatni, hogy az nem félelmetes, nem bántalmazó, meg lehet bízni benne.

Igyekszem tehát visszaállítani, illetve felépíteni a bizalmat „az én és a másik én” kontextusában, hogy a kliens elhiggye, nyugodtan kifejezheti az igényeit.  Ennek köszönhetően el tud oda jutni, ahol már nem szorítja magát háttérbe, nem veszi ki önmagát a képből, partnerként lesz jelen, aki elismerésre méltó, az igénye megjelenítésre és kimondásra méltó stb.

A döntésképtelenség is egyike az elakadásoknak?

Igen, mindenképpen megélhetjük annak, hiszen ekkor sem tudjuk, hogy mit szeretnénk, mert kifelé figyelünk, ahol pro és kontrák sokasága áll velünk szemben. Pedig a döntéseink intuíciók, belső kép alapján hozzuk meg azokat: „Nem biztos, hogy logikus a döntésem, de ezt szeretném, mert így fogom magam jól érezni”. Ha ezt el tudjuk érni, sokkal könnyebben fogunk dönteni, és kijöhetünk az elakadásokból.

Persze kifelé is szükséges megtartani a figyelmünket, mert látnunk kell, hogy a döntésünknek milyen következményei lehetnek, milyen pro-kontrákkal szembesülhetünk adott esetben, de ez szerintem másodlagos. Az elsődleges mindenképpen annak megengedése, hogy megízleljük az elképzelt jövő képiségét, és elkezdjünk érte tenni.

Figyeld magad a fentiek szerint, és kérd a Tudatos Megújulás Programomat is, amely nagyon sokat segíthet önmagad feltérképezésében.

Ha segítségre lenne szükséged a Tudatos Megújulás Programmal kapcsolatban, elérsz a Facebookon és az Instagram-oldalamon is. Ha pedig szeretnél sok mindent megtudni m