Kettészakadva – A se itt-se ott magányossága

Life coach Budapest

Sokkoló azzal szembesülni, hogy az az életforma, azok a normák, amelyekkel felnőttünk, egy új városba költözve nem úgy, vagy egyáltalán nem működnek. A túlélés stratégiája hozhat nehéz döntéseket, húzhat falat a két világunk közé, és okozhat törést is a személyiségünkben. 

Tudatos Megújulás Program – Segítek megtalálni az utadat

Kata egy felvidéki kisvárosból érkezett Budapestre az egyetem után, jelenleg pénzügyes egy multinál, több mint tíz éve nem otthon él. Emlékszik, az első hetekben összezavarodva próbált lavírozni a városi szabályok között: meg kell-e várni a zebránál, hogy zöldre váltson a lámpa, kell-e pénzt adni az összes hajléktalannak, hogy lehet kiigazodni a metróban? Vagy, hogy a fővárosban minden harmadik ember eszik az utcán, míg ő azt tanulta, ezzel szégyent hozna a családjára, mert azt jelentené, hogy otthon nem kapott rendesen enni. Ezeken ma már csak nevet, sokkal nagyobb gondja, hogy a családjával nem tudja megosztani, hogy érzi magát igazán a bőrében. Mert a sikerességet, a boldogságot teljesen más értékek mentén határozzák meg.  

– Az, hogy vasárnap mit főztem, fontosabb az anyáméknak, mint hogy milyen feladatokat bíznak rám a cégnél, hogy előre léptem-e a ranglétrán, vagy hogy hova utaztam nyaralni – meséli. – Ha leugrom valahova vacsorázni a barátaimmal, vagy ha veszek egy gyrost, ahelyett, hogy főznék, az számukra érthetetlen opció. Az ismerkedés legújabb formáit, mondjuk a Tindert meg sem próbálom elmagyarázni. Van egy kutyám, nyilván a lakásomban lakik, de ezt otthon nem tudják hova tenni, hiszen a kutya a kertbe való. Próbálunk kapcsolódni, próbálom velük megosztani az élményeimet, de ők csak a saját világukban érvényes kérdéseket tudják feltenni, én meg azokra nem tudok jó válaszokat adni. Képzeld, vannak ruháim, amiket csak akkor hordok, ha hazamegyek – tudom, ez is egyfajta hazugság, de azt érzem, a személyiségem egy részét „itthon kell hagynom”, egy másik részét pedig „elő kell vennem”, ha otthon vagyok. És ez nagyon nehéz. 

„Távol vannak lelkileg”

– Amikor huszonévesként Budapestre költöztem – mondja az ügyvédként dolgozó Anna –, még minden hétvégén hazautaztam. A szüleim nem laknak olyan messze a fővárostól, de egy nagyon zárt, kis közösségben élnek. Aztán lassan már csak havonta mentem, majd három havonta, és most, férjjel, gyerekkel szinte csak a sátoros ünnepekre utazunk hozzájuk. Hamar meg kellett tapasztalnom, mi az, amit el sem kezdek otthon mesélni, bele sem vágok, hogy megértessem velük a mindennapjaimat, annyira más ez a két világ. Mindig fájt a szívem, amikor a pesti barátnőimet hallottam az anyukájukkal beszélgetni. Olyan könnyedén mondták nekik, hogy „majd uszoda vagy az edzőterem után felhívlak”. Nálam elképzelhetetlen volt, hogy ilyet mondjak, ha nem értem rá, inkább egy tárgyalásra hivatkoztam, vagy arra, hogy valamit még el kell intéznem. Nagyon zavart az is, hogy a falu faggatózására – „mi van velem?” – a szüleim gyakorlatilag nem tudtak olyan választ adni, amit az ottaniak elismerő bólogatással fogadtak volna. Akkor még nem volt gyerekem, férjem, házam… Miközben a saját erőmből végeztem el az iskoláimat, felsővezető lettem egy cégnél, a belvárosban béreltem, majd vettem lakást, és biciklivel jártam. Oké, legyintettek, biztos okos vagyok, de ennyi, még egy nagy autót sem tudok felmutatni.

Az apukám szerette volna, ha hazamegyek, a közeli városban ő is jogász, átvehettem volna a praxisát. De én nem akartam ott élni, ahol mindig csak apám kicsi lánya lehetek. Persze, időnként, ha elfáradok, ha mélypontra kerülök, arra vágyom, hogy elbújhassak, megpihenhessek a gyerekszobámban, de sajnos, megtapasztaltam, hogy a szüleimmel már nem tudom megosztani az érzéseimet, a gondjaimat. Távol vannak tőlem lelkileg – és ez magányossá tesz. 

Mélyről felbukkanó minta

Erről a típusú magányról több hozzáforduló mesélt már Andráska Zsófia lifecoach-nak. Jellemzően nem ezzel fordultak a szakemberhez, de miközben a párkapcsolati vagy a munkahelyi elakadásukról beszéltek, kibukott belőlük ez a fájó hiány. 

– Akik kis, zárt közösségben nőnek fel – magyarázza a coach –, és onnan kerülnek a nagyvárosba, sokszor panaszkodnak arra, hogy kialakul ugyan egy városi társaságuk, lesznek barátaik, mentoraik az évek során, de ha bajban vannak, és a biztos szülői kéz után nyúlnának, akkor megáll a kezük félúton. Nem tudják már odanyújtani, nem tudják megosztani velük, ami nagyon kikívánkozva belőlük. Ha a szülőkkel beszélnek, cenzúrázzák magukat, úgy érzik, színészkedniük kell előttük. 

A hozott hagyományok miatt sokuknak a saját női szerepükkel, és annak értékével is problémái vannak, ez a párválasztás során derül ki. Mivel nem integrált a személyiségük, eleve nehezebb kötődést kialakítaniuk, mert van egy részük, amire nem is akarnak ránézni, dolgozni vele – ez az, amit „otthon hagynak”, a szülői házban. Onnan nézve felszínes életet élnek, nem is viszik haza a párjaikat, mert „nem komoly udvarlók”, és sokszor önmagukat is lenézik emiatt. De amikor házasságra kerül a sor, ezekből az eddig önálló, határozott, több nyelven beszélő „pesti lányokból” kibújik az az értékrend, amit kislányként láttak, és elképzeltek maguknak. Kertesház az erdő mellett, kutya, gyerekek, varrogatás, állattartás. A férjet viszont ez meglepheti, mert az általa megismert lány jelleméből, életstílusából ez nem feltétlenül következett, és mivel nem is beszélt róla, most disszonánsnak hat.

Kérdés az is, hogy ha az anyai mintát követve otthon maradnak, és a férjük tartja el őket, el tudják-e engedni az addig megszokott kontrollt, miszerint saját magukért felelnek, jól keresnek, és nem kell elszámolniuk senkinek azzal, hogy mire költik a pénzüket. Van olyan hozzám forduló, aki elengedte a karrierét, és követte a benne élő anya-képet: miután gyerekei születtek, elköltözött Budapestről, otthon maradt, mosott, főzött, takarított. Viszont négy év után, amikor már a férje is visszajelezte, hogy ő nem ezt a zárt, háziasszonyként robotoló nőt vette feleségül, felnézett, és arra gondolt: ez neki nem fog menni. Miközben mindig is úgy gondolta, hogy anyaként így kell élni. Az, hogy miként élt egyedülálló nőként, más kérdés, de anyaként így kell. 

Két világ közös halmaza 

Tény, hogy az énfejlődés mindannyiunkkal megtörténik, hiszen a felnőtté válás során mind alakítjuk, magunkra szabjuk az otthonról hozott mintáinkat. Viszont ha valakinek van egy lehasított tartalma, egy része, amit az énjéből kivág, és megőriz a kiskori önmagának, akkor az nem tud a személyisége egészével őszintén, nyitottan fejlődni, változni. Az a része otthon marad, így az otthoniakat sem „szoktatja” személyisége további részének változásaihoz. 

A lehasítottság helyett a két világ közös halmazát kellene megteremteni – véli a szakember. – Nehéz elhitetni velük, de ez sikerülhet – véli Andráska Zsófia. – A hazugságot, a cenzúrázást érdemes letenni, és ehhez először a saját fejükben, akarat szintjén kialakítani egy életet, amelyben mindkét „csomag” fontos. Meg szoktuk nézni, mi a jó, mi képvisel értéket az egyikben és a másikban, mely otthonról hozott mintához ragaszkodnak, és szeretnék bevinni a partnerükkel, a környezetükkel kapcsolatos kommunikációjukba. Próbáljuk megérteni, mi az, ami a személyiségük elvehetetlen része, és utána azt integrálni a hétköznapjaikba. Nem zárt dobozként kezelni a szülők közösségének hagyományait, hanem megnézni, mit nyertek ezek által? Például könnyen találják meg a hangot mindenkivel, feladatorientáltak, szorgalmasak, nagy munkabírásúak… Attól, hogy valakinek nincs mintája a két világ közötti átjárás megteremtésére, még adódhat erre mód. 

Szigeti Hajni írása

Forrás: A cikk a Nők Lapja Magazin 2020. 8. számában volt olvasható. Megjelenés dátuma: 2020-02-19

Neked is ismerősek a fenti problémák? Szívesen változtatnál is rajtuk, de szeretnél a saját ütemedben haladni, és mindezt pénztárcabarát módon az otthonod kényelméből?  Akkor ne habozz! 
Tudatos Megújulás Programot neked készítettem. 

Amennyiben lenne kérdésed a cikkel vagy a programmal kapcsolatosan, a Facebookon és az Instagram-oldalamon is elérsz.

Ha pedig tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal és másokkal!

0 hozzászólás a(z) “Kettészakadva – A se itt-se ott magányossága” című bejegyzéshez

Ha elsőkézből szeretnél értesülni az újdonságokról, iratkozz fel a hírlevemre!

* kötelező mező