A dependencia, vagyis a függőségi személyiségzavar egy olyan skálán helyezkedik el, ahol az egyik végponton az alkalmazkodás egészséges szintje található. Ez alapvetően szükséges a túléléshez, hiszen az embereknek tudniuk kell alkalmazkodni, függni és alárendelődni másoknak, de ezt helyzetfüggően és egészséges módon kell megtenniük. A skála másik végpontján a dependens személyiségzavar található, ahol az egész dependens személyiséget áthatja a függőségtől való vágy, érintve az élet minden aspektusát, beleértve a döntéseket és a mindennapi működést.
A dependencia „kinőhet” egy olyan családi háttérből, ahol az adaptív viselkedés az egyetlen elfogadott forma. Például, ha a szülők nem figyelnek a gyermekre, vagy saját magukkal vannak elfoglalva, akár egy nárcisztikus vagy elhanyagoló, esetleg bántalmazó szülői magatartás mellett, ahol az agressziószint is magas volt, a gyermek megtanulja (adaptálja), hogy a túléléshez be kell hódolnia és alárendelnie magát a család érdekeinek. Gyakran előfordul, hogy a gyermek kiskorától kezdve úgy érzi, nem okozhat gondot, ezért igyekszik mindenki előtt megfelelni, nem terhelve ezzel a családi rendszert.
Az egyik kliensem azt mesélte, hogy egyszerűen csak arra emlékszik, mennyire feszültséggel teli, konfliktusos volt a családi helyzet, ezért már kiskorától kezdve azt érezte, pluszban nem okozhat gondot sem ő, sem a testvére. Nagyon igyekezett mindenkinek és mindenhol megfelelni, meghúzni magát, nem terhelni és nem is terhére lenni a családnak.
Ebben a helyzetben tehát maga a gyermek dönt úgy, hogy gyakorlatilag folyamatosan a környezetének, illetve annak igényeinek rendeli alá magát, mert úgy véli, ez a legjobb, amit tehet. Egy agresszív, kiszámíthatatlan, bántalmazó, érzelmileg következetlen szülő esetén is ugyanez a gyermek válaszkészsége, azaz elkezd a környezete kedvére tenni annak érdekében, hogy megpróbálja azt a teret, amelyben léteznie kell, szabályozni.
Miért?
Mert az ilyen viselkedés hosszú távon lehetővé teszi számára, hogy nagyobb biztonságban érezze magát, mivel úgy véli, kontroll alatt tartja a kapcsolatait.
A másik verzió az, amikor maga a család vagy a szülő várja el ezt a gyerektől, azaz hogy ne váljon le, ne nőjön fel, hanem teljesen azonosuljon vagy beolvadjon a családi rendszerbe. Ezt a helyzetet tovább bonyolíthatja, ha a szülők továbbra is (és egész végig) úgy tekintenek a gyermekre, mint aki képtelen önálló döntéseket hozni.
Ez a szemlélet gondoskodó, szeretetteljes szülői attitűdből is fakadhat, ahol a szülő nem hagyja, hogy a gyermek önállósodjon, de mindez megmutatkozhat agresszívabb, erőszakosabb formában is, ahol a szülő egyenesen életképtelennek tartja a gyermekét.
Nem ritka az sem, hogy a családi értékrend diktálja a le nem válást: „Ez a családod, ide tartozol, azt csinálod, ami a család érdeke, stb.” Kívülről az látszik, hogy milyen klassz, összetartó családja van az illetőnek, de a dolgok mögé nézve láthatóvá válik, mennyire fullasztó ez a fajta behatároltság: nem lehet másként gondolkodni, más értéket képviselni, hiszen a család mindenek felett áll.
Adott tehát egy nagyon erős „mi” tudat, amelyben az egyéni differenciák, az egyéni különbözőségek nem tudnak megjelenni. Ha valaki ilyen kötelékben nő fel, ott szintén megjelenhet a dependenciára való hajlam.
A függőségi viselkedés olyan mélyen gyökerezik a dependens személyiségben, hogy gyakran nehezen veszi észre, a fentiek közül melyik dinamikák is mozgatják. Az ilyen személyek gyakran úgy érzik, hogy képtelenek önállóan megbirkózni az élet kihívásaival, ezért folyamatosan mások támogatását és jóváhagyását keresik. Ez a fajta viselkedés akár egy bántalmazó vagy mérgező kapcsolatban is fenntartható, mert az érintett úgy érzi, még a rossz kapcsolat is biztosít némi támogatást és biztonságot.
Egy dependens személyiség ugyanis képtelen megtalálni a belső közepét, vagyis nem tud saját magához kapcsolódni. Ez ebben az esetben teljesen logikus is, hiszen nem történt meg az a leválás, ami során az ember
Normális esetben tinédzserként már eljárunk szórakozni, amely helyzetekben folyamatosan tanulunk az életről és magunkról, de ha a társadalom vagy a szűkebb környezetünk ezt nem nézi jó szemmel, sőt akár még meg is büntet miatta, hamar visszabújunk a hurokba, és előbb-utóbb úgy érezzük, semmivel sem tudunk egyedül megbirkózni.
Képtelenek leszünk döntéseket meghozni és állandó visszajelzésekre van szükségünk. Nem fejlődik ki rendesen a stressztűrő és kudarctűrő képességünk, hiszen ahhoz is valamiféle belső erőforráshoz kellene tudni kapcsolódni…
Ez vezet ahhoz, hogy a dependens személyiségek irreálisan félnek attól, hogy egyedül maradnak, és nem véletlen, ha most kapcsolódást vélsz felfedezni a társfüggőséggel is.
Egy dependens személynek tényleg másokra van szüksége ahhoz, hogy felelősséget tudjon vállalni dolgokért, és mindig megpróbál kibújni minden olyan helyzet alól, ami egyéni felelősségvállalást követelne meg tőle. (Nem is vállal olyan munkát, amely ezt várja el az egyéntől.) De ez csak egy szegmense a gondoknak.
Egy dependens személyiségű ember szinte képtelen az asszertivitásra. Csak nagyon nehezen tudja megfogalmazni a saját igényeit, illetve ellenvéleményét, még akkor is, ha belsőleg tisztában van vele. Ez abból fakad, hogy fél a konfliktustól, attól, hogy kockáztasson, és attól, hogy elveszítheti a másoktól kapott támogatást és jóváhagyást, amelyre oly erősen támaszkodik.
Mivel úgy érzi, hogy nem rendelkezik belső erőforrásokkal, amelyekre támaszkodhatna az élet kihívásaiban, különösen fontos a terápiás munkában, hogy fejlesszük az asszertivitását. Ennek köszönhetően képes lehet határozottabban kiállni saját magáért és hatékonyabban is kommunikálni.
Mert a dependens egyének gyakran csak utólag veszik észre, hogy egyes helyzetek vagy döntések számukra kényelmetlenek voltak, és semmiképp sem támogatón hatottak rájuk. Ezekben a helyzetekben hajlamosak azonnal igent mondani és együttműködni, még akkor is, ha ez saját érdekeikkel ellentétes. Gyakran tehát magukat helyezik olyan helyzetekbe, amelyek számukra kedvezőtlenek, különösen, ha úgy érzik, hogy ez elősegíti a csapatszellemet vagy az általános jóindulatot.
Ez a fajta viselkedés gyakran vezet önfeláldozáshoz, ahol a dependens személyiség könnyen feláldozza a saját igényeit a csoport vagy más egyének érdekében. Utólag rájön persze, hogy ez nem volt neki jó, de nem szól akkor sem miatta.
Nem véletlen, hogy önbizalomhiányosnak érzi magát, és nehezen kezdeményez egyedül bármit is. Fél attól, hogy nem elég ügyes ahhoz, hogy valamit végigvigyen, nem is szeret egyedül dolgozni, ezért alapvetően csapatjátékos, aki csak akkor érzi jól magát, ha a döntéseket másokkal közösen hozhatja meg.
A dependens személyek védtelennek és gyámoltalannak érzik magukat, különösen, ha egyedül vannak. Legnagyobb félelmük, hogy úgy is maradnak, ezért folyamatosan keresik azt a gondoskodó, támogató másikat, aki mellett biztonságban érezhetik magukat. Ez magyarázhatja azt a viselkedést is, hogy kapcsolatról kapcsolatra vándorolnak, gyakran hosszú ideig és kitartóan maradnak meg még egy bántalmazó vagy egyébként számukra nem megfelelő párkapcsolatban is.
Az önbizalmuk, önértékelésük és az önmagukról alkotott kép szorosan összefügg mások véleményével és jóváhagyásával. Ritkán cselekednek saját késztetésre, saját igényeik alapján, és gyakran csak mások elvárásainak megfelelően képesek tettekre. Ez arra utal, hogy nem belső motiváció, hanem kívülről jövő nyomás vezérli őket.
Ezek a tendenciák világítanak ár arra a szükségességre, hogy a dependens személyiségeket támogatni kell, elsősorban abban, hogy megerősítsék önállóságukat, fejlesszék asszertivitásukat és jobban megértsék saját igényeiket és érzelmeiket. Így képesek lehetnek majd kiegyensúlyozottabb és egészségesebb kapcsolatokat is kialakítani, és hatékonyabban vehetnek majd részt saját társadalmi életükben is.
Ez persze egy hosszú folyamat.
Ez nem megy egyik napról a másikra. Megtalálni és kapcsolatba kerülni a saját középpontunkkal, ami nyilván hatással lesz majd a döntéseinkre, a működésünkre, nem egyszerű folyamat.
Klienseim többsége a dependens személyiségskála közepén helyezkedik el. Náluk már egyfajta dependencia megmutatkozik, ami önértékelési zavarban és önbizalomhiányban ismerhető fel. Vannak köztük persze magasan funkcionálók is, akik azt tapasztalják, hogy ki vannak merülve az állandó kiszolgálástól, így a kiégés szélén állnak. Ha ezek a hívószavak, mint kiégés, kimerültség, kihasználás nálad is erősen jelen vannak, fontos lehet segítséget kérned önmagad megerősítéséhez.
Vajon te hol lehetsz ezen a dependens személyiségskálán? Mennyire vagy önálló? Mennyire kongruens az önazonosságod? Van-e elegendő önmagadba vetett hited? Vagy mindig másoktól várod el, hogy megadják neked ezeket a dolgokat?
Válaszold meg magadnak ezeket a kérdéseket, majd gyere és csatlakozz a Kötődési zavarral élők zárt Facebook csoportjához is, amelyet azzal a céllal hoztam létre, hogy segítséget kérhess, tanulhass tőlem és másoktól, valamint hogy megoszthasd a saját megéléseidet is.
Kérd a Tudatos Megújulás Programomat is, amely nagyon sokat segíthet önmagad feltérképezésében és a társfüggőség leküzdésében is.
Neked is ismerősek a fenti problémák? Szívesen változtatnál is rajtuk, de szeretnél a saját ütemedben haladni, és mindezt pénztárcabarát módon az otthonod kényelméből? Akkor ne habozz!
A Tudatos Megújulás Programot neked készítettem.
Amennyiben kérdésed lenne a programmal kapcsolatban, a Facebookon és az Instagram-oldalamon is elérsz.
Ha pedig hasznosnak találtad a cikket, oszd meg a barátaiddal.
Kategóriák
1062 Budapest, Lehel utca 1/a
