Pénzügyi helyzet és szülői minta

Life coach Budapest

Pénzügyi helyzet és szülői minta

Az elmúlt két posztomban a szülői minta hatásairól írtam. Bemutattam, milyen típusai vannak a családi és nemi szerepek felosztásának családon belül, valamint a felek között zajló kommunikációknak. A harmadik nagy terület, ahol a szülői mintáknak nagy hatása lehet a jelenlegi párkapcsolatunkra, az – nem túl meglepő módon – a pénzügyeink területe. A család, ahol felnőttünk, rendelkezett egyfajta viszonyulással az anyagiakhoz. Szüleinknek volt egy elképzelése arról, hogyan és hogy legfőképpen mennyi pénzt tudnak megkeresni, illetve mire használják fel azt. Ez a régi tapasztalat akarva-akaratlanul belénk égett, és meghatározza a mostani pénzügyi helyzetünket. Most azt mutatom be, milyen típusokkal találkozom én a munkám során. Arról is írok, melyek a tipikus konfliktusok, amik a különböző pénzkezelési mintával rendelkezők között kialakulhatnak. Lássuk hát a pénzügyi helyzet és a szülői minta kapcsolatát.

Tudatos Megújulás Program – Segítek megtalálni az utadat

Megszerezni vagy elkölteni?

A pénzhez való viszonyulás alapján két nagy csoportot különböztetek meg. Az egyik csoportba azok a családok tartoznak, ahol fókusz a pénz elköltésén vagy éppen a megtartásán van. A másik csoportba pedig azok a családok kerülnek, ahol a hangsúly inkább a pénz megszerzésére irányul. Az első csoportba tartoznak a költekezők, és a spúrok. A másodikba pedig a teremtők és a szegények.

Költekezők

Ezek a családok nagyvonalúan bánnak a pénzzel. Függetlenül attól, hogy éppen van-e, vagy nincs, számukra előrébb való a pénz elköltésének igénye, mint annak megszerzése. Ezekre a családokra jellemző, hogy hirtelen, meggondolatlanul, érzelmi alapú döntéseket hoznak pénzügyeikkel kapcsolatban. Könnyen és előszeretettel költenek magukra, a kényelmükre, a kikapcsolódásukra. Ritkán beszélnek a pénzről és a pénzügyi helyzetükről. Mottójuk: “a pénz, nem fontos, azért van, hogy elköltsük.” Jellemzően nincsenek megtakarításaik, ami pénzük van, azt fel is élik.

költekezők
Pénzügyi helyzet

Az, hogy a család végül eladósodik-e, vagy szinten tudja-e tartani életvitelét, nagyban függ a körülményektől, illetve attól, milyen pénzszerzési hiedelem párosul a költekezés mellé. Ha valaki úgy gondolja, hogy mindig is képes lesz pénzt keresni, és számára természetes a jólét, az nagyobb eséllyel találja meg azokat a megoldásokat, amelyek biztosítják az életvitele fenntartását. Őket hívja a köznyelv életművésznek. Ha valakinek nem ez az alap üzenete a családtól, akkor a lecsúszás, az elszegényedés, a hitelcsapda szokott a történet vége lenni. 

Spúrok

Et a család a tökéletes ellenététe a költekezőknek. Ők a spórolás nagymesterei, a hangsúly számukra sem a pénz megszerzésén van, hanem inkább a megtartásán. Ha valamiért pénzszűkébe kerülnek, elsődleges stratégiának a pénz megfogását, nem pedig újabb bevételi források felkutatását tartják. A pénz központi kérdés a családban, sokat beszélnek róla. Szokásos frázisaik: “nem telik rá”,nem engedhetjük meg magunknak”, “drága”, “nem éri meg”. Ezzel, egy folyamatos megfosztottság érzést közvetítenek gyermekeik felé. Fontos számukra a társadalmi megítélésük, ezért előszeretettel mérik magukat másokhoz.

pénzügyi helyzet
Pénzügyi helyzet

Bár azt gondolhatnánk, hogy aki ilyen stratégiával rendelkezik, az gazdagabb lesz, de ez nem törvényszerű. Egy erősen korlátozó, takarékos család pénzügyi helyzetét valójában a pénzszerzési hiedelme határozza meg. Attól, hogy képes-e sok vagy elégséges pénzt keresni, vagy esetleg nincs erre engedélye. Ha van, és a takarékosság mellett jól is tudnak keresni a szülők, akkor a gyerek takarékosságot a jóléttel kapcsolja össze. Ők azok, akik felnőtt korukban a jólétük ellenére sem képesek magukra költeni. Folyamatosan takarékoskodnak, pedig ezt már a helyzetük nem indokolja. Ezt a típust, én csak “Dagobert bácsinak” hívom. Persze a spúrok között is vannak szegények. Ők magukat “tisztes szegényeknek” nevezik, pedig leginkább csak arról van szó, hogy nincs engedélyük, hogy sokat keressenek. Ők a gazdagokra egyfajta gyanakvással tekintenek.

Spúr és Költekező kapcsolata

Ha a költekező és a spúr összekerül, általában viták és komoly feszültségek alakulnak ki közöttük. A költekezőt bosszantja a másik viselkedése, és nagyon szenved a folyamatos számolgatástól, méricskéléstől. Nem érti a spúr szorongását, aggódását, így minden erejével küzd a kiadások nyilvántartása ellen. Pénzügyi helyzetüket változó arányban a költekezés és a takarékosság határozza meg.

szegények és gazdagok

A most következő két típus esetén a fő üzenet a pénz megszerzéséhez való viszonyuláshoz kapcsolódik.

Teremtők 

Számukra is fontos a pénz, illetve inkább annak megszerzése, semmint az elköltése. Az életet egy nagy játéknak tekintik, ahol a pénz megszerzése az egyik eszköz a sikerük megéléséhez. Ennek a családnak a szülöttei általában sikeresek, és nagyon hatékonyak a a pénz megszerzésében. Számukra egy ember társadalmi hasznosságát és értékét a pénz léte vagy nemléte határozza meg. Őket hívja környezetük “aranykezűnek”, mivel bármihez nyúlnak, bármibe fognak, abból pénzt csinálnak. Erős vállalkozói szemlélet, magas kockázat vállalás és játékosság jellemző rájuk. Mindenben meglátják a lehetőséget a pénzteremtésre. Szórakoztatja őket a pénzszerzés, ezért a kudarcok nem bátortalanítják el őket.

 

Pénzügyi helyzet

Az alapvető attitűdjükön semmilyen kudarc nem tud változtatni, számukra a pénz teremtése természetes dolog. Többségük gazdagságra törekszik és képes is gyarapítani a vagyonát. Bár egy részüknél jól megfigyelhető, hogy nem használja a pénzét, nem költ magára, valójában a pénz megszerzésén túl, a pénz nem érdekli. Ha azonban, valamilyen súlyos pénzköltési stratégiával (játékszenvedély, felelőtlen kockázat vállalás, stb.) rendelkezik az illető, a történet végén ez a magatartás is átfordulhat vesztes stratégiába. Ismerünk mindannyian ilyen valaha gazdag, de mára lecsúszott embert.

Szegények 

Ezek a családok nehezítik meg a leginkább a felnövő gyerekek életét. Ők azok, akik a pénzügyi helyzetüket úgy élik meg, hogy nem férnek hozzá a társadalmi javakhoz. Az egész életüket átjárja a megfosztottság, a veszteség átélése. Ők annyiban különböznek a spúroktól, hogy itt nem a pénz elköltésén van a hangsúly (bár többségük nagyon is takarékos), hanem annak megszerzésének képtelenségén. Ők azok, akik nem kérnek fizetésemelést. Akkor is megmaradnak egy alulfizetett pozícióban, ha a kvalitásuk ennél többre tenné őket képessé. Ritkán változtatnak, nem gondolják azt, hogy képesek lennének kitörni ebből a helyzetből. Alázatosan viselik sorsukat, bár néha ők is elégedetlenek. Ilyenkor előszeretettel választják a szituációból való kimenekülést (alkoholizmus, válás, stb.).

Pénzügyi helyzet

Egy részük felismerve pénzügyi helyzetét, gyermekének erősen azt az üzenetet adja át, hogy ők igyekezzenek kitörni ebből a körből. Ez gyakran nagy terhet jelent a felnövő gyerekeknek. Bár irigylik a gazdagságot, de erősen gyanakvóak is azzal szemben. Úgy hiszik, hogy csak tisztességtelen módon lehet sok pénzhez jutni. Ez az üzenet nagyon megnehezíti a felnövő gyerekek vállalkozóvá vállását.

Teremtők és Szegények kapcsolata

Tapasztalatom szerint a teremetők és a szegények ritkán találkoznak, de ha mégis, a teremtő ars poeticája érvényesül a kapcsolatban. A szegény családból érkező csodálattal és izgatottan figyeli a másikat és hacsak nincsenek nagyon negatív előítéletei, gond nélkül beleilleszkedik az új mintába.

Te mit hozol otthonról?  

Nagyon fontos, hogy felismerjük a gyermekkorunkban milyen üzeneteket kaptunk a szüleinktől. 

Emlékezz vissza, mik voltak a tipikus mondatok a vásárlásnál, a költekezésnél! Hogyan viszonyultak a munkájukhoz, mennyire próbáltak tenni az anyagi helyzetük javításáért, vagy lemondóan elfogadták azt? Fontos, hogy tudatosítsuk, hogy nincsenek teljesen tiszta minták, ezért inkább arra fókuszálj, hogy mi volt a jellemző. Majd vizsgáld meg, ez a stratégia kiszolgál-e téged? Ezt akarod továbbadni? 

Ahhoz, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott életet tudj élni, fontos, hogy felismerd, a téged gátló belső tényezőidet és megszabadulj tőlük. Ha úgy érzed, egyedül nem tudsz megbirkózni az elakadásaiddal, fordulj hozzám bizalommal!

Neked is ismerősek a fenti problémák? Szívesen változtatnál is rajtuk, de szeretnél a saját ütemedben haladni, és mindezt pénztárcabarát módon az otthonod kényelméből?  Akkor ne habozz! 
Tudatos Megújulás Programot neked készítettem. 

Amennyiben lenne kérdésed a cikkel vagy a programmal kapcsolatosan, a Facebookon és az Instagram-oldalamon is elérsz.

Ha pedig tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal és másokkal!

Ha elsőkézből szeretnél értesülni az újdonságokról, iratkozz fel a hírlevemre!

* kötelező mező