Könyörtelen toxikus pozitivitás – Amikor a légy mindig vidám tönkretesz minket

Képzeld el, hogy épp egy nehéz időszakon mész keresztül. Gyászolsz, küzdesz, fáradt és kimerült vagy, elakadtál az életben, szomorú vagy elesett és amikor végre megpróbálod kimondani, megosztani, hogy nem vagy jól, jön a válasz: „Ugyan, nincs semmi baj.” „Légy pozitív.” Csak gondolj a jó dolgokra!”, „Minden okkal történik!”, „Ne is beszélj a rossz dolgokra, azzal csak bevonzod őket!” A szándék talán jóindulatú, mégis azt érzed, mintha falnak beszéltél volna. Mintha valaki egy csillámporos színes nyalókát nyomna az szádba, miközben éppen sírsz. Na, ezt hívjuk toxikus pozitivitásnak. De mi is a valódi baj vele?

Miért olyan káros a toxikus pozitivitás?

Nem arról van szó, hogy ne lenne szükség reményre, optimizmusra vagy különböző megküzdési stratégiákra. Ezek igenis nagyon fontos dolgok, hogy tovább tudjunk lépni. A gond az, ha ezek a pozitívnak szánt üzenetek elfedik, sőt érvénytelenítik a valódi, megélést kívánó érzéseket, tehát

• azt üzenik, hogy a rossz hangulatnak nincs helye;
• sőt elvárás lesz, hogy mindig boldog légy – és ha nem vagy az, az máris probléma.

Ez a külső elvárás, nyomás hatalmas belső feszültséghez vezethet az egyén életében. Az ember elkezdi szégyellni a saját érzéseit, azt gondolja, „valami baj van velem”, amiért én ilyeneket érzek és végül már nemcsak nehéz érzései vannak, hanem bűntudata is lesz emiatt. Emellett erős meg nem értettséget él meg, ami egyedülléthez, magányhoz, elszigeteltséghez vezethet. Úgy érzi senki nem érti meg az ő érzéseit, ami tovább ronthatja a megélését az adott helyzetben.

Honnan ered „a mosoly mindent megold”-mítosz?

A társadalom, a média és a közösségi felületek mind részei a toxikus pozitivitás narratívájának. Gondoljunk csak bele, hányszor látunk olyan posztokat, amelyek arról szólnak, hogy „a boldogság választás kérdése”, hogy „minden fejben dől el”, vagy „a pozitív gondolatok vonzzák be a jó dolgokat”, „légy pozitív”. Ezek az üzenetek egy idő után motiváció helyett inkább nyomasztóan tudnak hatni. válhatnak.

A modern coaching- és önfejlesztő világban is gyakran megjelenik ez a félrecsúszott, leegyszerűsítő toxikus, pozitivitást „népszerűsítő” gondolkodás. Klienseim sokszor mesélik el, mennyire elbizonytalanító számukra, amikor nehéz helyzetükben nem empátiával, hanem pusztán közhelyes jó tanácsokkal találkoznak. Mivel nem abban támogatja őket, hogy valóban szembe tudjanak nézni a nehéz érzéseikkel és megbirkózzanak vele, hanem maximum sokkal inkább arra, hogy ne vegyenek róla tudomást, így természetesen csak ideig óráig képesek jobban érezni magukat a bőrükbe.

Ettől persze még inkább azt érzik, hogy velük van a baj, hogy csak ők képtelenek megküzdeni a nehézségükkel úgy, ahogy a barátaik, az influenszerek, és mások javasolják. Ilyenkor az ember nemhogy nem érzi jobban magát, de még inkább magára marad, sőt ez a folyamatos kudarc még az önértékelését is tartósan rombolja. A „légy pozitív” jelszó így valójában nem támogat, hanem elválaszt; a mélység helyett felszínt, a valóság helyett szerepjátékot kínál.

Valódi példák a mindennapokból

Egy anyuka mesélte egyszer, hogy amikor harmadszor is elutasították az állásinterjún, elkeseredetten hívta fel az egy barátnőjét. Tudod, milyen reakciót kapott? A válasz az volt: „Gondolj arra, hogy legalább van hol laknod és egészséges vagy.” Pfu, ez valóban segített.

Egy másik kliensem arról beszélt, hogy egy válás után próbált érzelmi támaszt kérni a családjától, de csak annyit mondtak neki: „Ugyan már kár ezen bánkódni, gondolj arra, hogy milyen szép vagy, biztos találsz majd valakit.” „Rengeteg hal van még a tengerben.” „Gondolj arra, hogy milyen fiatal vagy még!” Van pozitív jelentése ezeknek a mondatoknak? Van. De azt is érezzük, hogyan nem reagált a kliensem valódi érzelmeire, igaz? Na ezt nevezzük toxikus pozitivitásnak.

És persze mindannyian ismerjük az olyan mondatokat, mint a„Másnak még rosszabb”, vagy „Az élet túl rövid ahhoz, hogy szomorkodj.”

Sejted már, hogy mi velük a baj?

Ezeknek a mondatoknak semmi közük az empátiához, az érzelmi támasz nyújtásához, amelyre leginkább szüksége lenne a fenti szituációban lévő illetőnek. Épp ellenkezőleg, azt tükrözik, hogy  a másik nem tud, nem mer vagy nem akar kapcsolódni a fájdalmunkhoz, negatív érzéseinkhez. Nem tud velünk lenni abban, ami éppen történik velünk. Ez valójában az érzelmi érvénytelenítés egyik fajtája. A jó szándék mögött ott lapul a félelem a nehézségektől, a saját érzések elkerülésének vágya – de ennek bizony ára van.

Mi lesz a következmény? Hogy előbb vagy utóbb nem merjük, tudjuk megélni a saját nehéz érzéseinket és inkább szerepet fogunk játszani. Mosolygunk, kifelé mutatjuk, hogy minden rendben van, de belül ott tátong az üresség, nyomaszt a szorongás, a szégyen. Emellett az is problémát jelent, hogy nem tanuljuk meg kezelni, regulálni a nehéz érzelmeinket. Inkább elkerüljük, homokba dugjuk a fejünket, ami rövid távon működik, de hosszú távon viszont pszichoszomatikus tüneteket okozhat nekünk. A toxikus pozitivitás pedig győzött, csapdába kerültünk.

Mit tehetünk a toxikus pozitivitás ellen?

Az első lépés a felismerés. Azzal kezdődik, hogy ne erőltesd magadra és másokra sem a jókedvet, pozitív gondolatokat, ha az nem jön őszintén. Engedd meg magadnak az érzéseidet – még azokat is, amelyeket „negatívnak” tartunk. A harag, a szomorúság, a csalódottság vagy a félelem nem hibák, emberi érzések. Az elfojtásuk helyett megtanulhatjuk felismerni és elfogadni őket.

Én például gyakran dolgozom a klienseimmel érzelem-felismerő térképeken. Ezek abban segítenek, hogy meg tudják nevezni, pontosan mit is éreznek, azt hol érzik a testükben, és mit üzenhet ez az érzés nekik. Ez az első lépés ahhoz, hogy valódi kapcsolatba kerüljenek önmagukkal.

A felismerést követi a kimondás. Nevén tudod e nevezni azt, ami benne zajlik? Van e hozzá kapcsolható szavad? És ha már nevén nevezted, kimondtad, akkor eltudod e fogadni azt? Ezen a ponton sokszor indul el a változás. Mert amikor elkezdünk őszintén, ítéletmentesen kapcsolódni ahhoz ami bennünk zajlik, akkor kezdünk önazonosak lenni, már nem kell szerepet játszani.

A toxikus pozitivitás ellen nagy hatása lehet annak is, ha elkezdjük újraírni a belső mondatainkat. Például a „Nem szabad panaszkodnom” helyett mondhatjuk azt: „Nehéz dolgokkal is megküzdhetek – ettől nem vagyok kevesebb.” Vagy a „Nem akarom lehúzni a hangulatot” helyett azt: „A valóságom megosztása nem lehúzás, hanem kapcsolódási lehetőség.”

Fontos, hogy mások elesettsége, nehézsége esetén mi se reagáljunk toxikusan pozitívan. Ehelyett inkább adjunk ért figyelmet, hallgassuk meg a másikat és ismerjük el az érzéseit. Legtöbbször erre az érzelmi megtartásra van csak szükségünk egymástól.

És mit tehetsz még ma?

Állj meg egy pillanatra. Figyeld meg, hogy ma épp mit érzel. Próbáld meg megnevezni, és ha valaki odalép hozzád a maga jó szándékú, de érvénytelenítő mondatával, bátran mondd ki: „Köszi, de most inkább csak szeretném megélni azt, ami van. Ha ebben velem tudsz lenni, megköszönöm.”

Mert nem attól leszünk egészségesek, hogy mindig jól vagyunk, attól pedig pláne nem, ha engedünk a toxikus pozitivitás csapdájának, hanem attól, hogy kapcsolódunk önmagunkhoz – akkor is, amikor rosszul érezzük magunkat.

Első lépésként tehát állj meg és figyelj befelé. Ha ez nehezen megy, vagy szeretnéd jobban érteni, mi zajlik benned valójában,  csatlakozz az Újratanult Kötődők zárt Facebook csoportjához, amelyet azzal a céllal hoztam létre, hogy segítséget kérhess, tanulhass tőlem és másoktól, valamint hogy megoszthasd a saját megéléseidet is.

Kérd a Tudatos Megújulás Programomat is, amely nagyon sokat segíthet önmagad feltérképezésében és a társfüggőség leküzdésében is.

Amennyiben kérdésed lenne a programmal kapcsolatban, a Facebookon és az Instagram-oldalamon is elérsz.

Ha pedig hasznosnak találtad a a cikket, oszd meg a barátiddal is.