Önazonosság megélésének 7 könyörtelen akadálya

Life coach Budapest

A sikeres párkapcsolati kommunikáció alapja a dialógusban való részvétel képessége. Ez azonban nem valósulhat meg addig, amíg nem vagyunk képesek kapcsolatba kerülni saját magunkkal, belső igényeinkkel és érzelmeinkkel. Az önazonosság kulcsfontosságú tényező, amely nemcsak a párkapcsolatokban, hanem életünk minden területén meghatározza, mennyire tudunk kongruens módon működni.

Az előző cikkemben már bemutattam a sikeres párkapcsolati kommunikáció öt lépését, amelyek közül az első és legfontosabb, hogy az egyén felismerje és tudatosítsa saját igényeit. Ebben a cikkben erről lesz szó, amihez körül járjuk az önazonosság fogalmát és azt, hogy milyen akadályok állhatnak a belső kapcsolatfelvétel útjában.

Mi az önazonosság?

Az önazonosság azt jelenti, hogy kapcsolatban vagyunk önmagunkkal, felismerjük és elfogadjuk saját érzéseinket, szükségleteinket és értékeinket. Ez nem egyszerűen csak tudatos döntések sorozata, hanem egy mélyebb, belső folyamat, amelyben felismerjük, hogy kik vagyunk és mire van szükségünk az életben. A kongruencia ennek az állapotnak a megnyilvánulása, azaz az az állapot, amikor az érzéseink, gondolataink és tetteink összhangban vannak egymással. Magyarul, amikor az alapján cselekszünk, ahogyan valóban érzünk és gondolkodunk a dolgokról. Ez azonban a legtöbb embernél nem így működik, mert csak kevesek képesek/mernek/tudnak önazonosak lenni. Hogy miért?

Az önazonosság hiánya sokféleképpen jelentkezhet.

Gyakran fordul elő például az, hogy valaki nem érzi magát jogosultnak az érzései kifejezésére, vagy éppen azt hiszi, hogy a saját szükségletei kevésbé fontosak, mint másoké. Ez az állapot nemcsak az önazonosságot akadályozza, hanem a fent említett párkapcsolati dialógus létrejöttét is. Csak gondold végig: Ha nem tudjuk, mit akarunk, hogyan várhatnánk el, hogy mások megértsenek bennünket?

Tehát az első lépés, ami ahhoz kell, hogy valaki dialógusba tudjon kerülni a környezetével, az az, hogy az egyén fel tudja ismerni a saját igényeit és tudja azokat tudatosítani is. Ha ez nem valósul meg, ott nem lesz dialógus sem, csupán játszmák, amelyek mentén az illető igyekszik kielégíteni a szükségleteit. Ebből aztán rendszerint konfliktusok adódnak, hosszútávon pedig komoly párkapcsolati problémák is kerekedhetnek.

Mondok egy példát. Ha például elismerésre van igényem, de ezt nem tudatosítom magamban, akkor hajlamos vagyok belemenni egy mártírjátszmába, hogy együttérzést vagy elismerést váltsak ki a környezetemből ahelyett, hogy megfogalmaznám, elismerésre vágyom, és azt el kérném a körülöttem lévőktől.

Az esetek többségében azonban már ennek az első lépésnek a megtétele is hatalmas nehézségekbe ütközik.

önazonosság lány hógömbe zárt szív mellett diedereg rajz

Az önazonosságot akadályozó 7 tényező

1. Elérzéktelenítés

Azok, akik olyan családi környezetben nőttek fel, ahol az igények kifejezése nem volt elfogadott, komoly nehézségekkel szembesülhetnek felnőttkorukban. Ha egy gyermek azt tapasztalja, hogy az érzéseit, igényeit megszégyenítik, büntetik, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyják, megtanulja elfojtani azokat. Az elfojtás bár segít, hogy a gyermek megfeleljen a környezetének, rettenetes belső feszültséget okozhat a gyermeknek. Hiszen érzékeli, hogy valamit nagyon szeretne, de nem tudja ezt az igényét kielégíteni.

Annak az érdekében, hogy ez a feszültség csökkenjen a gyermek elkezdi magát elérzékteleníteni. Az elérzéktelenítés azt jelenti, hogy érzéketlenné válik azokra a dolgokra, amit a környezete elítél, tilt. Ha például a szülei nem engedik, hogy hangosan nevetgéljen, rendetlenkedjen vagy felszabadultan játszon a korosztályával, hanem inkább az elmélyült játékot, tanulást preferálják, akkor ezt az igényt a gyermek elkezdi elengedni, hidegen hagyják őt ezek a helyzetek. Sőt az is lehet egy idő után számára is zavaróvá válnak zajos, jókedvű, impulzív kortársai.

Ez az elérzéktelenítés bizonyos helyzetekben egy jól működő stratégia lehet, hiszen megszűnik az a belső feszültség, hogy szeretnék valamit, de nem tehetem meg. Ám ha az elérzéktelenítés lesz a fő adaptációs technika, amivel reagál a gyermek a saját belső igényeire, akkor erősen bekorlátozza őt a működésében.

Az elérzéktelenítésnek is vannak fázisai. Az egyik az, amikor teljesen érzéketlenekké válunk a saját igényeinkre, a másik pedig az, amikor megélünk ugyan valamilyen feszültséget, rossz érzést vagy kellemetlenséget, de nem tudjuk beazonosítani és tudatosítani, hogy pontosan mi miatt is van. Ezek a típusú emberek gyakran élnek meg nagymértékű belső feszültséget.

Bár a feszültség komolyan zavaróvá válhat, viszont ők legalább egy lépéssel közelebb vannak az önazonosságukhoz, mert innen könnyebb tudatosítani és rátalálni a saját igényeinkre, mint amikor valaki teljesen elérzékteleníti magát. Ez persze újfent egy kétlépcsős folyamat lesz: észrevenni, hogy mi történt velünk és tudatosítani, megfogalmazni szavakkal, hogy mi zajlik le bennünk.

Érdemes elolvasnod az igények felvállalásáról szóló cikkemet is, amelyben lépésről lépésre megmutatom, hogyan lehet ezt a nehézséget pontosan kezelni és elindulni az önazonosság útján.

2. Introjekció

Az introjekció olyan viselkedési forma, amikor valaki kritikátlanul átveszi mások szabályait és elvárásait, és ezeket helyezi saját igényei elé. Köznyelven mondva „ a szabályok benyelését” értjük ezalatt. Az ilyen mintázatok rendszerint nagyon szigorú, kritikus szülői nevelésből erednek, ahol a „helyes viselkedés” mindent felülír, így az egyén a saját szükségletei helyett arra figyel, hogy mit vár el tőle a környezete.

Például, ha valaki fáradt és haza szeretne menni, de a barátnője éppen „ventillál”, akkor a lenyelt szabály miatt marad, mert úgy gondolja, hogy egy jó barát türelmes és végighallgatja a másikat, vagy mert azt tanulta, hogy a „jó ember mindig segít másokon.” Ez azonban azt is eredményezi, hogy teljesen kimerül, és a saját problémáira már nem marad energiája. Ezek a szabályok nagymértékben akadályozzák az önazonosság megélését.

önazonosság lány belül más rajz

3. Visszatartás és ki nem fejezett igények

Ez az önazonosságot akadályozó jelenség akkor lép fel, amikor valaki felismeri ugyan a saját igényeit, de nem meri kifejezni azokat. A visszatartás egyfajta önkorlátozás, ami mögött sokszor az áll, hogy az illető fél a konfliktustól vagy az elutasítástól. Ez az önfeladás hosszú távon frusztrációhoz vezet, később pedig megbánáshoz és önmarcangoláshoz, önbántáshoz is, amiért nem mertünk pl. nemet mondani „jobb a békesség” címszó alatt.

De ne feledkezzünk meg azokról sem, akik épp ellenkezőleg, szinte teljesen feloldódnak mások igényeiben. Ők azok, akik kapcsolódás során félresöprik a saját szükségleteiket, különösen, ha a kapcsolat nagyon közeli. Ilyenkor olyan, mintha elveszítenék önmagukat, és csak a másik igényeire koncentrálnának, így teljesen elzárják magukat az önazonosság megélésének lehetőségétől is. Ez szintén később okozhat frusztrációt.

4. Feltételezések és projekciók

A projekció szintén nagyon gyakori akadálya az önazonosság megélésének. Projekció alatt azt értem, amikor valamit feltételezünk a másikról, és ezt a feltételezést tényként kezeljük. Például ha azt gondolod, hogy a másik biztos nem értene meg vagy nem érdekelné, amit mondani akarsz neki, és ezért inkább nem is mondasz semmit, akkor a saját félelmedet vetíted ki rá, így pedig igen távol kerülsz a valódi dialógus lehetőségétől.

A projekciók problémája az, hogy gyakran megerősítik a saját félelmeinket anélkül, hogy valós kommunikáció történne. A fenti helyzetben a hozzáállásunk (azt feltételezem, hogy a másik nem figyel rám, vagy nem érdekli, amit mondok, akkor valószínűleg már nem is próbálkozom megosztani az érzéseimet) önbeteljesítő jóslattá válhat: mivel nem nyílok meg, a másik valóban nem ismeri meg az igényeimet, és így nem is reagál rájuk. Pedig a projekció önmagában nem rossz dolog; gyakran segíthet abban, hogy empatikusan megértsünk valakit. Gondolj csak arra, hogy ha látod, hogy valaki szomorú, és ennek alapján közeledsz hozzá, az pozitívan is elsülhet. Sőt. A probléma tehát az, ha a feltételezés nem tisztázódik, és így „félreértések” alapján kommunikálunk.

5. Egotizmus

Az egotizmus azt jelenti, hogy valaki annyira el van foglalva a saját gondolatával, érzéseivel, a benne zajló folyamatokkal, hogy képtelen kapcsolatba kerülni a másikkal. Nem tudja befogadni a másik szempontjait, érzéseit. Az egotizmus mögött gyakran az áll, hogy az illető nem tanulta meg, hogyan lazuljon el, hogyan engedje be a másik perspektíváját, és hogyan fogalmazza meg tisztán a saját igényeit.

Az egotizmus az önmagunkkal való kapcsolódásnak egy elég szélsőséges fajtája, hiszen ilyenkor az illető tényleg csak a saját nézőpontjára koncentrál, és képtelen kilépni ebből a keretből. Könnyen felismerhetőek azáltal, hogy sokat beszélnek magukról, a saját problémáikról, a bennül zajló folyamatokról, gondolatokról, de nem tudják befogadni a másik üzenetét. Ha megpróbálsz hozzájuk szólni vagy bekapcsolódni a beszédfolyamba, azt veszed észre, hogy „lepattansz”. Nehéz őket megakasztani, kizökkenteni a mondandójukból. Ez nemcsak a dialógust teszi lehetetlenné, hanem a mélyebb kapcsolódást is, mert a velük folytatott beszélgetés egyoldalúvá válik. Az egotizmus lehetetlenné teszi, hogy a résztvevők bármelyike is önazonossan tudjon jelen lenni a kapcsolódásban.

önazonosság dialógus fiú és lány vitatkoznak rajz

6. Izoláció, érzelmi elszigetelődés

Az izoláció során az egyén érzelmileg elzárkózik, és úgy érzi, hogy nincs értelme megosztani az érzéseit, mert úgysem segít neki senki. Ezek az emberek gyakran azt mondják maguknak, hogy „minek beszéljek erről, úgysem változik semmi” vagy „nekem kell ezt megoldanom egyedül”. Az egyén gyakran fizikailag is kivonul a helyzetekből, elérhetetlenné válik a másik fél számára. Az izoláció nem feltétlenül tudatos döntés, sokszor egy tanult viselkedés, amit gyermekkorban sajátítottak el, amikor nem volt lehetőségük megbeszélni a problémáikat, érzéseiket a másik féllel. Ez az attitűd azonban felnőttként komoly akadálya lehet az önazonosságnak és így a kapcsolódásnak és a párbeszédnek is.

7. Szimbiózis

Ahogyan a túlzott szimbiózisról szóló cikkemben írtam, „egy ilyen kapcsolatban a saját és a másik fél közti én-határ nem jól definiálható, a két fél teljes összeolvadásba, szimbiózisba kerül egymással.  Ez persze kívülről nagyon szép lehet, például szülő-gyerek vagy egy szerelmi kapcsolat esetén is, de erősen megakadályozza a dialógus kialakulását, mert ebben az állapotban nem tudjuk megkülönböztetni a saját igényeinket a másikétól. Egy anyuka például, aki teljesen feloldódik a gyermeke szükségleteiben, elfeledkezhet a sajátjairól, és ez hosszú távon frusztrációhoz vezethet. A szimbiózisban lévő embernek először tehát differenciálódnia kell, vagyis felismerni és megfogalmazni, hogy mi az, amit ő szeretne, mielőtt valódi dialógusba lépne a másikkal. Ez esetben a differenciáltság az első lépés az önazonosság megteremtéséhez.

Így segíthetsz magadon!

A felsorolt akadályok mindegyike valamilyen szinten változtatható és kezelhető. Az önazonossághoz vezető út első lépése mindig az, hogy tudatosítjuk, mi történik velünk, és megpróbáljuk megérteni, miért viselkedünk úgy, ahogy. Az introjekció, a visszatartás, a projekció, az egotizmus, az izoláció és a szimbiózis mind lehetnek adaptív stratégiák bizonyos helyzetekben, de ha ezek válnak dominánssá, akkor akadályozzák a valódi kapcsolódást másokhoz és önmagunkhoz is.

Ezért fontos, hogy megfigyeljük magunkat és felismerjük, melyik stratégia jellemző ránk leginkább. Ez a tudatosság az első lépés ahhoz, hogy változtassunk, és megteremtsük a lehetőséget a valódi dialógusra – nemcsak másokkal, hanem önmagunkkal is, ezzel máris elindulhatunk az önazonosság útján.

Ez a cikk a párkapcsolati kommunikációról szóló írásom első lépését bontotta ki részletesen. Ha érdekel, hogyan épülnek egymásra a további lépések, olvasd el a Sikeres párkapcsolati kommunikáció című anyagomat, amely a teljes folyamatra rávilágít, és várd jelen anyagom folytatását, mert minden lépésre igyekszem bővebb rálátást biztosítani.

Addig gyere és csatlakozz a Kötődési zavarral élők zárt Facebook csoportjához is, amelyet azzal a céllal hoztam létre, hogy segítséget kérhess, tanulhass tőlem és másoktól, valamint hogy megoszthasd a saját megéléseidet is.

Kérd a Tudatos Megújulás Programomat is, amely nagyon sokat segíthet önmagad feltérképezésében és a társfüggőség leküzdésében is.

Neked is ismerősek a fenti problémák? Szívesen változtatnál is rajtuk, de szeretnél a saját ütemedben haladni, és mindezt pénztárcabarát módon az otthonod kényelméből?  Akkor ne habozz! 
Tudatos Megújulás Programot neked készítettem. 

Amennyiben kérdésed lenne a programmal kapcsolatban, a Facebookon és az Instagram-oldalamon is elérsz.

Ha pedig hasznosnak találtad a cikket, oszd meg a barátaiddal.

0 hozzászólás a(z) “Önazonosság megélésének 7 könyörtelen akadálya” című bejegyzéshez

Ha elsőkézből szeretnél értesülni az újdonságokról, iratkozz fel a hírlevemre!

* kötelező mező