Ha akarjuk, ha nem, a szülői minták bennünk vannak. Azok a minták is, amelyeket jóknak tartunk, és azok is, amelyeket el akarunk felejteni. Mindannyiunkat érintő téma tehát, hogy vajon mennyit örökítünk át a szüleinktől kapott nevelési attitűdökből, és egyáltalán észrevesszük-e, hogy olyanok vagyunk, mint ők.
Rendszerint két lehetőséggel találkozom a klienseim kapcsán: vagy előre félnek attól, hogy az általuk rossznak ítélt mintákat átadják a kis családjukban, vagy már nyakig benne vannak, és ettől rosszul érzik magukat. Rám az első gyermekem születése után ez utóbbi volt a jellemző.
Tudatos Megújulás Program – Segítek megtalálni az utadat
Kinek a szabályait követjük a gyermeknevelésben?
Alapvetően laza, utazgatós, spontán ember voltam (és vagyok), aki nem bírja a kötöttséget és mindig is nagyon ragaszkodott a szabadságához. Az első gyermekem születése után viszont minden megváltozott: szabályokat állítottam fel, anyaként mindent igyekeztem úgy csinálni, ahogyan az „a nagykönyvben meg van írva”.
Kereteket hoztam létre, és hittem, hogy mindennek úgy kell lennie. A hangulatom viszont nem volt jó. Az előre felállított napirend, az időre működés, amelyre a gyermekemnek szüksége volt, megviselt. Szorongtam, feszült voltam, a szabályok jelenlététől pedig majd’ megfulladtam a saját anyaságomban.
Mivel kezdtem belefeszülni az elvárásokba, megvizsgáltam, mi az oka a kedvetlenségemnek, miért nem élvezem az anyaságot. Ekkor szembesültem azzal, hogy az életem akkori szakaszában minden homlokegyenest máshogy történt, mint ahogyan az nekem önazonos lett volna. Olyan szülői mintákat követtem, amelyek szembe mentek a saját beállítottságommal, ezért megnéztem, mit is csinálok valójában, és annak a mintája kitől, honnan jön, hogyan működik?
Honnan jönnek a mintáink?
A világban mindenki minták szerint működik. Így van ez nemcsak az embereknél, de az állatoknál is. A minták megoldáskulcsokat adnak a különböző helyzetekre, segítik a túlélést, nekik köszönhetően van hova nyúlnunk stresszhelyzetben is. Ahogyan az állatok is átörökítik a tudásukat az utódaikra az élelemszerzés, túlélési technikák stb. terén, úgy mi, emberek is továbbvisszük a kapott mintáinkat. Nálunk azonban óvatosan kell ezzel bánni.
Éppen egy rhesus majmokkal végzett vizsgálat mutatott rá arra, milyen károsak lehetnek a rossz szülői minták. Harry Harlow szőranya-drótanya kísérlete bebizonyította, hogy azok egyedek, amelyek rossz szülői mintákat kaptak, érzéketlenekké váltak: érdektelenek lettek a nemzés iránt vagy épp az utódaik ellen fordultak. Mi emberek azonban akkor is túlélünk, akkor is vállalunk gyermekeket, ha a szülői mintáink a lehető legrosszabbak (alkoholista, bántalmazó, negligáló szüleink vannak).
A civilizáció tehát megvéd bennünket a kihalástól, de a továbbadott mintáink sok esetben már nem hasznosak: nem támogatják a gyermekeinket, hiszen ma már elavultnak minősíthetők. Míg korábban az átörökített anyai, nevelési minták, a konfliktuskezelések megoldásai hatékonyak lehettek, hiszen a világ lassan változott, mostanra a hagyományos nevelési elvek nem állják meg a helyüket.
Minta, ellenminta
A mintaátadás lényege az lenne, hogy átadunk valamit, ami hasznos, ami bennünket is továbbvitt, ami segíthet a gyermekeinknek is. Fel kell azonban tennünk a kérdést, hogy ezek a minták hasznosak-e, jók-e, alkalmazhatók-e még? És ha nem, mit kezdjünk a rossz mintáinkkal? Hogyan ne adjuk azokat tovább? Mindenekelőtt nézzük meg, mit is értünk minta, illetve ellenminta alatt.
A minta az, amikor valamit egy az egyben lemásolunk. Én például az édesanyámtól kapott határokat tartó, kereteket adó mintákat akartam továbbörökíteni az elsőszülöttemnél.
Ellenminta alatt viszont azt értjük, ha a kapott rossz „útmutatásokkal” teljesen ellentétesen akarunk működni. Ha például a szüleink bántalmazók voltak, nagy valószínűség szerint most engedékeny szülők vagyunk. Ha negligálók voltak, akkor valószínűsíthető, hogy mi inkább túl nagy közelséget tartunk gyermekünkkel, mindenről tudni akarunk, nagyon szorosan fogjuk őt.
Ez a két példa természetesen két szélsőséges variáció. De vajon hol vagyunk mi? Mi az, ami nekünk önazonos? Milyen nevelési elvben érezzük magunkat otthon, milyen minőségben tudunk élni?
Mitől jó egy minta és mitől nem?
Az autonómia kérdése ebben az esetben tehát nagyon fontos: mi az, amiben jól tudok lenni, mi az, amit adaptálni tudok, mi az, amit át tudok vinni a saját rendszeremen, ami működik az Itt és Most-ban, és hogyan tudok abban a helyzetben én is jól működni?
Azt is meg kell vizsgálnunk, hogy a párunkkal együtt hitelesen, kongruensen és önazonos módon tudjuk-e majd kialakítani a saját új mintáinkat. Igazi konfliktushelyzetek szülhet ugyanis, ha azt hisszük, hogy csak a saját problémamegoldásunk, hozzáállásunk, stratégiánk lehet a legjobb. Fontos tehát a konszenzus.
Hogyan alakul ki a minta?
A legjobban a hógömb-elvvel tudnám ezt érzékeltetni. Képzeld azt, hogy minden család egy-egy külön hógömb. A hógömb szép, izgalmas, viszont elzár minket a valóságtól, a világtól. Minden hógömbben van egy szabályrendszer, mindegyikben fennáll egy törvényszerűség. Gyermekként azt gondoljuk, hogy ez az alap, és ez alkalmazható az egész világra.
Viszont mivel minden család egyedi, az ott elhangzó mondatok, kialakított szabályok is teljesen egyediek, és nem húzhatók rá a világra. Amikor kiszabadulunk otthonról, akkor jövünk rá, hogy a hozott szabályainkat rá kell igazítanunk arra a környezetre, amelyben rengeteg más hógömb is van. A kérdés az, hogy mindezt hogyan tegyük.
Tudnunk kell, hogy az otthonról hozott értékeket, gondolkodásmódot explicit és implicit módon raktározzuk el. Implicitént gondolati síkon tesszük magunkévá a szülői dinamikákat, míg explicit módon ki is mondjuk a dolgokat („Ezt nem szabad, azt nem szabad!”, „Így csináld!”, „Ezt nem illik.”, stb.) Minden családnak van tehát egy „házirendje”, amelyet rendszerint továbbviszünk. Gond akkor van, ha azokat nem vizsgáljuk felül és nem igazítjuk rá a jelenlegi gyorsan változó világra.
Azt azonban, hogy egy minta mitől jó vagy mitől nem, azt nem a mintaadó vagy a minta milyensége határozza meg, hanem csakis az, hogy az adott minta segít-e bennünket az életünkben:
- Vajon jobban támogatók leszünk-e szülőként?
- Önazonosak tudunk-e maradni?
Ha folyamatosan ugyanazokba a nehézségekbe ütközünk, százszor is ugyanabba a tócsába lépünk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a mintáink félrevisznek bennünket.
Hogyan hozzunk létre új mintákat?
Mi az, ami kivisz bennünket a kapott és nekünk nem releváns mintáinkból? Egyértelműen a tudatosság. Tudatosan rá kell néznünk arra, hogy mit és hogyan teszünk. Meg kell vizsgálnunk, hogy amit gondolunk, az vajon honnan, kitől jön, és megállja-e a helyét most is. Fontos tehát, hogy megkérdőjelezzük saját magunkat, ahogy az is, hogy azokat a mintákat, amelyek nem támogatnak bennünket a saját gyermekeink nevelésében, lecseréljük. A negatív minták ellensúlyozása azonban nem egyszerű, ezért ezzel külön is foglalkoznunk kell.
Ha szeretnéd átdolgozni a téged nem támogató szülői mintáidat, akkor kukkants bele a Tudatos Megújulás Programomban, amit pont ezért készítettem, hogy át tud dolgozni a hibás szülői mintáidat.
Neked is ismerősek a fenti problémák? Szívesen változtatnál is rajtuk, de szeretnél a saját ütemedben haladni, és mindezt pénztárcabarát módon az otthonod kényelméből? Akkor ne habozz!
A Tudatos Megújulás Programot neked készítettem.
A „Kibeszélő Zsófival” elnevezésű élőadásaimban hétfőnként ezzel a kérdéssel (és sok mással is) foglalkozom. Kövess be a Facebookon, hogy neked is segíthessek. Ha szeretnél értesítőt is kapni arról, mikor milyen téma kerül napirendre, iratkozz fel a hírlevelemre is, ha pedig valamelyik téma bővebben is érdekelne, írj nekem itt vagy az Instagram-felületemen.
Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!
A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.