A kötődés tágabb értelemben azt jelenti, amikor két vagy több ember kötődik egymáshoz valahogyan. Ez lehet barátság, párkapcsolat, családi kötődés, de kötődhetünk tárgyakhoz, helyszínekhez, emlékekhez vagy emlékekkel teli időszakokhoz is.
Szűkebb értelemben kötődésről elsősorban gyermek és szülője között beszélünk. Először Edward John Mostyn Bowlby pszichoanalitikus képzettségű pszichológus és pszichiáter kezdte el a témát kutatni, még a nyolcvanas években, és megállapította, hogy a gyermekkori kötődésnek evolúciós jelentősége van. Minden élőlény kötődik, így az egyén is, és teszi mindezt ösztönösen. Ez tehát velünk született motivációs és viselkedési rendszer.
A kötődés igényét tehát hozzuk magunkkal, ennek a kötődési ösztönnek pedig célja a fizikai túlélés és a biztonsági igény megteremtése. A gyermek azzal a nyitottsággal érkezik a világra, hogy ezt a ragaszkodást, kötődést kialakítsa a túlélés érdekében. Ehhez képest pedig mit teszünk mi, szülők? A saját különböző kötődési zavarainkat, amelyeket transzgenerációsan hordozunk, továbbadjuk, hiszen azokat sajnos újra leképezzük szülőként a gyermekünk felé.
Az állatoknál is van kötődés, de a végkifejlett más. Ha az állatvilágban egy kölyök rossz kötődést tapasztalt (elhanyagolta, bántotta a szülője), a reakció rendszerint az, hogy felnőve nem próbálkozik meg a párválasztással, a nemzéssel. Ez például a majmoknál nagyon jól megfigyelhető: ilyen esetekben a kismajom felnőtt egyedként agresszívvé válik és képtelen megtűrni a másik nemet maga körül. A lényeg tehát, hogy „kiszelektálódik” és nem viszi tovább a rossz kötődést.
Az embereknél viszont a rossz kötődési minta, azaz a kötődési zavar, sérülés valahogyan ellenpontozódik és továbbvihető.
A kötődési viselkedésnek (0-tól 1 éves korig) négy alapvető összetevőjét írja a szakirodalom:
Ha a fenti négy összetevő, amelyből az alapkötődés, más néven korai kötődés áll, nagyjából kielégül, a gyermek egészséges kötődési mintákat vihet tovább a későbbi kapcsolataiba. Egyfajta modellként, prototípusként használja ugyanis az egyéves koráig megszilárdult kötődési viselkedést, és a tanult kapcsolati dinamikát ülteti majd át a későbbiekben is a kapcsolódásaiba. Ha azonban valamelyik is sérül, kialakul a kötődési zavar.
Mary Ainsworth (1913-1999) amerikai-kanadai pszichológus, a kötődési elmélet egyik kidolgozója úgynevezett “idegen helyzet” vizsgálati módszerrel kutatta a kötődést. Ennek lényege, hogy a gyermek különböző eseményekre (elsősorban az anya visszatérésére rövid távollét után) adott reakcióit figyelte meg (Erről részletesebben ITT olvashatsz.) Ennek alapján a következő kötődési típusokat határozta meg:
Biztonságos kötődésről akkor beszélünk, amikor az anya (elsődleges gondozó) képes valamilyen módon optimális fizikai és pszichológiai biztonságot nyújtani, mert a jelenléte és viselkedése egységes, ő maga elérhető, megbízható. Ez egy gyermek számára kiszámítható, aki azt látja, hogy a szülő érzékeny az igényeire. Ezáltal a gyermek azt tanulja meg, hogy ő maga elfogadható, amit képvisel, amit igényel, az rendben van, ahogyan a világ, ami körülveszi, szintén. A gyermek így azt is megtanulja, hogy a környezet irányítható, tehát ha sír, lesz, aki megnyugtatja.
Ez a fajta minta, ahogyan a gyermek biztosan, stabilan kötődhet, jó eséllyel később, egyéves kor után is kiterjeszthető lesz majd a későbbi kapcsolataira. Természetesen előfordulhat olyan drámai hospitalizáció, elszakadás, haláleset, amely ezt a kötődést felülírja, de jelen esetben maradjunk meg az átlagos körülményeknél.
Ebben az esetben a szülő, az elsődleges gondozó passzív, elérhetetlen vagy kifejezetten elutasító. Sokszor ez persze arról is szólhat – nagyon sok kliensemnél épp ez a helyzet –, hogy a szülő annyira el van foglalva valamivel (pl. az egzisztenciális, párkapcsolati vagy egészségügyi problémáival), hogy egyszerűen minden túl sok neki abban az időszakban. Tehát nem feltétlenül elutasító, hanem olyan sok gondja van, hogy képtelen értő figyelemmel lenni a gyermek felé.
A gyermek viszont azt éli meg, hogy a szülő nem elérhető, nem nyújt biztonságot, nem fogékony az élményvilágára, ezért egyfajta stratégiát alakít ki, azaz elkerüli a szülőt. Igyekszik függetlenedni, saját magáról gondoskodni, bár erős frusztrációt él meg közben, hiszen ebben a korban nem tud egyedül megbirkózni a feladataival. Megtanulja nem kimutatni az érzelmeit, elérzéktelenít, és a kötődési zavar innentől kezdve meghatározóvá válik az életében.
A szülő ilyenkor következetlen, azaz hol büntető, felcsattanó, bántalmazó, máskor túlóvó, érdeklődő, tehát olyan, mintha „két arca lenne”. A gyermek ezért gyakorlatilag szorongani kezd, mert a kiszámíthatatlanság miatt nem tudja, mikor mi fog vele történni. Mivel a szülő viselkedése megjósolhatatlan, a gyermek nem tudja, mihez is kapcsolódjon, így ismét kötődési zavar „lép fel”. A szülőtől elszakadni nem tud, hiszen szüksége van rá a túléléshez, de nem tud benne megbízni sem. Bizonytalan, túlaggódó lesz, kisebb stressz esetén is eltúlozza az érzelmek kifejezését, közben pedig extrém módon követi az anyját (matricagyermek), mindeközben ellen is áll a szülőnek.
Ez a fajta teljesen kaotikus kötődés gyakran bántalmazó szülői bánásmód mellett alakul ki, amikor a gyermek érzelmileg és viselkedés tekintetében is széttöredezett. Ha a szülő viselkedése nem egységes, mert hol büntető, hol túlóvó, hol passzív vagy elérhetetlen, hol teljesen dezorientált, bántalmazó, a gyermek nem tud eligazodni. Az ilyen szülő, vagyis a kötődési személy a gyermek feszültségének szabályozásában nem hogy segíteni nem tud, de ő maga a feszültség okozója. Ezekre a gyermekekre ezért az lesz jellemző, hogy később is szorongásos zavarokkal fognak küzdeni, és elkerülő vagy ambivalens kötődők lesznek. Az ő kötődési zavaruk az alábbiakban érhető tetten:
A negatív kötődési minták, a kötődési zavarok hatnak tehát egyrészt a mentális egészségünkre, hiszen azok, akik ambivalensen vagy elkerülőként kötődődnek, sokkal nagyobb szorongást, állandó aggodalmat élnek meg. Nem tudják, nem értik, hogy a kötődésben hogyan tudnának biztonságban lenni, félnek az elutasítástól, attól, hogy szerethetők-e, függő működés jellemző rájuk, és mindig a másik igényeit próbálják kielégíteni, miközben magukat a másik alá rendelik.
A kötődési zavar tehát állandó szorongással jár együtt, és mint ilyen, a mentális egészségünkön túl a fizikai egészségünkre is hatással van. Ma már köztudott, hogy a szorongás több betegség, több egészségügyi probléma kiváltó oka is. Csökkent immunrendszerrel bírnak a szorongó kötődők, de egy evészavar is figyelmeztetés arra, hogy a kötődés sérült. Gyermekeknél bizonyos fizikai tünetek („ok nélküli” fejfájás, hasfájás) viszont lehetnek öntudatlanul manipulatívak is, hogy a szülő végre figyeljen rájuk.
Fontos tudni, hogy a kötődési zavar abszolút hatással van az életünkre, de a jó hír az, hogy kezelhető, megváltoztatható. A hogyanról a következő cikkben olvashatsz részletesen.
Ha pedig úgy érzed, hogy neked is gondot okoz a kötődési stílusod és ebben további támogatásra van szükséged, gyere és csatlakozz a Kötődési zavarral élők zárt Facebook csoportjához, amit azzal a céllal hoztam létre, hogy segítséget kérhess, tanulhass tőlem és másoktól és megoszthassd saját megéléseidet is.
Kapcsolódó tartalmamat itt olvashatod: Ambivalens kötődés 3 végzetes hatása a párkapcsolatodra (noisikertrener.hu)
Kérd a Tudatos Megújulás Programomat, amely nagyon sokat segíthet önmagad feltérképezésében.
Neked is ismerősek a fenti problémák? Szívesen változtatnál is rajtuk, de szeretnél a saját ütemedben haladni, és mindezt pénztárcabarát módon az otthonod kényelméből? Akkor ne habozz!
A Tudatos Megújulás Programot neked készítettem.
Amennyiben kérdésed lenne a programmal kapcsolatban, a Facebookon és az Instagram-oldalamon is elérsz.
Ha pedig tetszett a cikk, oszd meg a barátaiddal és másokkal!
Kategóriák
1062 Budapest, Lehel utca 1/a
A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.