Alkalmazkodás

Női Sikertréner Coach
Share on facebook
Share on email
Alkalmazkodás

Csak a múlt héten 3 nő keresett meg azzal, hogy úgy érzik, hogy valahol elvesztették magukat útközben. Már azt sem tudják, mit akarnak, hogy úgy érzik, nem úgy élik az életüket, mint ahogyan szeretnék. Ilyenkor mindig kiderül, hogy a háttérben egy erős alkalmazkodási kényszer van. Meddig jó az alkalmazkodás? Mikortól káros?

Mire való az alkalmazkodás? 

Az alkalmazkodást gyerekként tanuljuk meg. Arra szolgál, hogy túléljünk. Ez érthető, hiszen ki vagyunk szolgáltatva környezetünknek, és ha ők nem gondoskodnak rólunk, nem teremtik meg a feltételeket számunkra, akkor meghalunk.

Ez felnőtt életünkben is igaz. Tudjuk és tapasztaljuk, hogy bizonyos helyzetekben szükségszerű és hasznos az alkalmazkodás. Képzeld csak el, reggel felkelsz és nincs kedved munkába menni. Biztos voltál már te is így. Ilyenkor segítségül hívjuk az alkalmazkodási kényszerünket és rávesszük magunkat, hogy bemenjünk és végigdolgozzuk a napot. Ilyen módon az alkalmazkodás egy nagyon fontos és nagyon hasznos túlélési eszközünk. Viszont vannak olyan emberek, akik ezt a fajta alkalmazkodást túlzásba viszik. Az, hogy egy felnőtt mennyire alkalmazkodó, nagy mértékben függ a gyermekkori tapasztalataitól, élményeitől, családi környezetétől. Ha a gyerek azt tanulja meg, hogy ő csak akkor elfogadható, ha a saját igényeit nem fejezi ki, ha azokat feladja, akkor felnőtt korában is jellemző lehet rá a túlzott alkalmazkodási kényszer.

Mit nevezek túlzott alkalmazkodásnak?

önmagadnak lenni fontosAzt nevezem túlzott alkalmazkodásnak, amikor valaki, a saját érdekeit folyamatosan figyelmen kívül hagyja, annak érdekében, hogy másoknak jó legyen. Úgy érzi a saját igényeinél fontosabb, hogy másoknak megfeleljen, hogy másokban az a kép alakuljon ki, hogy ő jó fej, kedves, segítőkész, és lehet rá számítani.Az sem tántorítja el, hogy ezt a fajta segítőkészséget nem kapja vissza környezetétől.

Azonban a folyamatosan ki nem elégített igények hosszútávon kedvetlenséget, vagy éppen feszültséget, türelmetlenséget okoznak. Az szinte mindenki számára elfogadott dolog, hogy a szexuális kielégületlenség komoly feszültséget okoz, éppen így van ez más igények háttérbeszorításával is.

Én úgy látom, hogy nem az a legjellemzőbb – bár ilyennel is viszonylag sokszor találkozom –, hogy valaki az élet minden területén túlzottan alkalmazkodó. Inkább az jellemző, hogy az élet bizonyos területein ezt az stratégiát folytatja, de attól még lehet, máshol fel tudja vállalni a saját igényeit.

Honnan veszem észre, hogy túlzottan alkalmazkodó vagyok?

Valószínűleg túlzottan alkalmazkodsz, ha sokszor azt éled meg, hogy a környezeted nem figyel rád, mások nem veszik figyelembe az igényeidet. Tipikus mondataid lehetnek: “ Senki nem figyel rám.” Hiába szólok, a végén úgysem az történik, amit én szeretnék.” Végül is nem olyan nagy dolog, igazán megtehetem neki.”

Lehet, hogy túlzottan alkalmazkodsz olyankor is, amikor ha a vágyaidra gondolsz, azonnal az akadályok jutnak az eszedbe, hogy miért nem teheted meg, hogy azt megvalósítsd. Gyakran használt mondataid lehetnek: “Erre nincs pénzünk.” “Ezt a gyerekek mellett nem is tudnám megoldani.” “Ennyi idősen tiszta őrültség lenne.” Butaság az egész, csak egy kósza gondolat volt.”

De az is lehet, hogy csak annyit tapasztalsz, hogy már azt sem tudod, valójában mit is szeretsz, mi az, ami fontos neked. Talán te is mondtad már ezt: “Mindig irigyeltem azokat, akik azonnal tudják, hogy mit akarnak, hogy nekik mi a jó.”  “Azt sem tudom, mit akarok”.

Azt is megfigyeltem, hogy a társadalmi elvárások miatt, vannak tipikusan női és férfi alkalmazkodói programok. 

Férfi alkalmazkodás 

férfi alkalmazkodásEgyik férfi ügyfelem – igen, ilyen is van nekem, férfi ügyfelem:-) – azzal keresett meg, hogy úgy érzi, ha nem vesz vissza a munkatempójából, akkor vagy agyvérzést, vagy szívinfarktust kap hamarosan. Tőle származik az egyik számomra legszomorúbb mondat, amit férfitől hallottam: “addig van jogom élni, amíg a családom hasznára vagyok.” Ő nyilván azt az üzenetet, programot kapta a szüleitől, hogy egy férfinak az a dolga, hogy felelősséget vállaljon a szeretteiért minden áron. Azon az áron is, hogy a saját testi igényeit is háttérbe szorítja. Ennek a programnak a sikeres végrehajtásához, nagyon nagyfokú alkalmazkodásra van szükség.

Fontos megjegyeznem, hogy az ügyfelem az élet más területein, nagyon is “erőszakos” irányító stratégiát folytatott, de a családfő szerepéhez kapcsolódóan egy alkalmazkodó, önmaga érdekeit, egészségét, testi jóllétét háttérbeszorító viselkedést követett.

anyuci pici fiaA másik ilyen férfi típus az “anyuka pici fia” kategória. Az ő programjuk, valami olyasmiről szól, hogy “ne hagyj magamra, ne szakadj el, ne nőj fel.” És ezek a fiúk nem nőnek fel, nem válnak teljesen férfivá, otthon maradnak anyuka szoknyája mellett. Ennek a programnak a végrehajtásához is nagyfokú alkalmazkodás kell.

 Női alkalmazkodás 

Az, hogy nőként, anyaként a saját érdekeit sorolja leghátrább, szinte minden ügyfelem számára egyértelmű program. Ezt nevezhetjük össznépi társadalmi elvárásnak is. Erre a közösségi elvárásra a családi környezet vagy ráerősített vagy képes volt ellensúlyozni azt. Nyilván azokban az esetekben, amikor a család ráerősített az elvárásra, akkor a nő belesimul ebbe, és gyakran még a felismerés sem születik meg, hogy valami nem oké. Azok a nők jutnak el hozzám, akik az életútjuk során találkoztak más mintával, vagy valahogy megjön a felismerés, hogy valami többet is szeretnének magukkal kezdeni, mint csak “anyaként” funkcionálni.

Ne érts félre, nem azt mondom, hogy nem jó az, ha valaki csak anya. Hanem azt mondom, hogy szerintem az a fontos, hogy mindenki szabadon élhessen aszerint, ahogy azt ő szeretné. Ha valaki szeretne a többéves tanulmányai után a szakmájában, vagy esetleg a saját vállalkozásában is sikeres, eredményes lenni, akkor számára a régi minták, elvárások ne leküzdendő akadályként jelennek meg. Hanem kapjon engedélyt, és támogatást abban, hogy minden szerepében optimálisan – nem tökéletesen! – tudjon működni. A következőekben pár típust próbálok bemutatni, akik eltérően élik meg a saját alkalmazkodásukat.

Önmagát marcangoló

Az önmagát marcangoló anyuka, aki folyamatos lelkiismeret furdalással él, és őrlődik a feladatai és a szerepei között. Ha a gyerekeivel van, olyankor úgy gondolja, elhanyagolja a munkáját és fél, hogy végletesen lemarad a szakmájában, vállalkozásában, ezért nem lesz sikeres. Amikor viszont a munkájára koncentrál, akkor haragszik magára, hogy nem a családjával foglalkozik. Szíve mélyén tudja, hogy irreális, amit magától vár teljesítményben – mindenhol 120%-on pörögjön –, de az alkalmazkodása miatt nem az elvárásokat, hanem saját magát bírálja felül. Miért mindig én vagyok az utolsó, aki elmegy a gyerekért az  óvodába? Nem értem, mások hogyan tudják megoldani? Hogy tudnák még hatékonyabb lenni a magánéletem és munkám összehangolásában?

Vágyakozó

A vágyakozó típusra az jellemző, hogy folyamatos feszültséget él meg, hiszen ő odáig sem jut el, hogy a vágyát megvalósítja. Beszél róla, talán már fel is vállalta önmaga előtt, de nem tudja megteremteni hozzá az idő, pénz és energiakeretet. A családja egyértelműen előrébb való, ami önmagában nem lenne probléma. Ez azért okoz gondot ennek a típusnak, mert az esetükben ez nem egy önmaga választott program, hanem egy hozott erős külső elvárás.

Tőlük ilyeneket szoktam hallani: “Már többször szerettem volna belevágni, de aztán mindig történt (otthon) valami, ami miatt ez elmaradt.” “Nem tudom, ehhez mit szólna a környezetem.” “Jó lenne, de most a férjemnek szüksége van a támogatásomra.”

Mivel mást is szeretne és lennének önmegvalósító álmai, ezért folyamatosan feszült, ingerlékeny és szomorú. “Minél többet próbálok a családomra figyelni, annál feszültebb leszek.” A jó hír, hogy ha eljut hozzám egy vágyakozó, akkor viszonylag gyorsan képes változtatni ezen. Ráadásul tapasztalatom szerint ennek a környezete is örül, vagy legalábbis valamiképpen elfogadja.

Igás ló

Ő a személyes kedvencem. Mindent, de mindent ő csinál otthon, általában a férj egyre passzívabb lesz a kapcsolatban. Ő dolgozik, a háztartást, a gyerekeket is ő intézi. Fő kérdései: “Hogyan tudok még több dolgot besűríteni 24 órába? “ Velem van a baj, nem vagyok elég hatékony.” “Nem tudom, mások hogy csinálják?”  Az igás ló abban különbözik a vágyakozótól és az önmarcangolótól, hogy ő nem él meg dilemmát, ő minden szerepében maximálisan helyt áll. Jellemző még rájuk a túlzott felelősségvállalás is. Esetükben a teljes kimerültség, állandósult fáradtság, kedvetlenség vagy valami egészségügyi probléma jelentkezik. Nekik első körben azt kell felismerniük, hogy amire vállalkoznak, gyakorlatilag a lehetetlen kategória. Le kell adniuk feladatokat, be kell kapcsolni a a férfit újra a család véráramába, újra felelőssé kell őket tenni a családért.

Énvédelem

A legjobb módszer, hogy leállítsuk a túlzott alkalmazkodásunkat az, ha felismerjük saját igényeinket, majd megtanuljuk ezeket kifejezni és képviselni. Ennek lépéseiről és módjáról a következő blogposztomban bővebben írok.

Ahhoz, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott életet tudj élni, fontos, hogy felismerd a téged gátló belső tényezőidet és megszabadulj tőlük. Ha úgy érzed egyedül nem tudsz megbirkózni az elakadásaiddal, fordulj hozzám bizalommal!

Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

Ha elsőkézből szeretnél értesülni az újdonságokról, iratkozz fel a hírlevemre!

* kötelező mező
Vállalkozó vagy?